~ Kereszttűz ~

~ Part 2: A váratlan fordulat ~

Hinata szemszöge:

Minden sötét..valami kemény és meleg dolognak van hozzásimulva a mellkasom. Kinyitom a szemem, de amit látok lesokkol. Kageyama a hátán cipel le a dombról.
- Ka-Kageyama? - alig halhatóan mondtam ki a nevét, mégis azonnal meghallotta.
- HINATA! Jól vagy!? - a hangja remegett a félelemtől. Lassan de biztosan letett a földre és aggodalmas pillantással fölém hajolt.- Vajon mi történhetett? Most hogy így belegondolok, az utolsó emlékeim nagyon homályosak. Ráléptem egy kőre egy hirtelen zuhanni kezdtem. Az utolsó dolog ami a szemem elé tárult az a kék ég volt.
- Igen, jól vagyok. - soha nem láttam még ennyi aggodalmat a király arcán.
A csendet végül Kageyama halk, aggódó  szavai törték meg:
- Mindjárt a domb alján vagyunk. Fel tudsz állni? Ha nem, akkor nyugodtan támaszkodhatsz rám! - az arcomon erőteljes meglepődöttség látszódhatott, mivel Kageyama hirtelen elfordította a fejet és mormogott valamit magában.
- Semmi bajom. Fel tudok állni. - az arcomra erőltettem egy mosolyt, majd felálltam, de nem sikerült sokáig megtartani az egyensúlyom. Hirtelen elkedtem szédülni, de szerencsémre a király reflexei kiválóak és még időben el tudott kapni.

Kageyama szemszöge:

Ott tartottam a pici kis testét a kezeim között. Egyszerre volt sokkoló és remek érzés a közelsége. Az aggodalmaim egyre csak növekedtek. Mi van ha komolyabban is megsérült. El kell vinnem a kórházba!
- BOKE HINATA! Majd én leviszlek a dombról! - a hangomon hallatszódott hogy nem tűrtem ellenvetést. Pár percig a földet szuggerálta majd bólintott és visszamászott a hátamra. Újra felemeltem a pehely könnyű súlyát és elindultam a többiek irányába. Egyikünk se szólt és szót se egész út alatt. Az agyamon minden butaság átfutott, hogy mi történhetett a kis védővel. Egy kicsit később elkezdett mocorogni a "teher" a hátamon. Miután abbahagyta felfigyeltem arra, hogy  teljesen neki simult a hátamnak.

Hinata szemszöge:

Olyan kényelmesen elhelyezkedtem a király hátán, hogy úgy éreztem mintha hazatértem volna.
Egy kis idő után leértünk a domb aljára ahol a többiek már vártak ránk.
- Kapitány! Hinata elesett és beverte a fejét! Mikor észrevettem már ájultan feküdt a földön! - Kageyama aggódó hangja csöngött a fülemben.
Mindenki odarohant hozzánk. Az egész csapat kérdésekkel bombázott. Valaki az akarta tudni hogy-hogy érzem magam, mások pedig azt próbálták megtárgyalni hogy vigyenek-e kórházba.
- Szerintem vigyük el Shoyo-t a legközelebbi kórházba! - Nishinoya-senpai hangja valahogy máshogy csengett mint eddig. Ő is aggódott értem.
- Nem kell kórházba vinni! - kiáltottam el magam hirtelen, mire mindenki elhallgatott.
- Biztos? Nem nézel ki túl jól. - Tanaka-senpainak igaza volt, nem nézhettem ki túl jól.
- Elég ha valaki hazakísér. - éreztem magamon a csapat tekintetét. Nem bírtam rájuk nézni, ezért inkább Kageyama hátába fúrtam az arcom.
- Majd én hazaviszem. - egy nagyobb lendülettel felemeltem a fejem a szavak hallatán, vagy inkább azért mert maga a pálya királya mondta.?!
Kitárgyalták, hogy mi legyen velem és a kis balesetemmel. Kis idő után arra jutottak, hogy Kageyama hazakísér és megvárja hogy a szüleim hazaérjenek.
Visszamentünk a suliba, de nem mentünk be átöltözni. A király azt mondta, hogy várjam meg a bejáratánál amíg ő kihozza a cuccunkat. Nem volt sok idő míg visszaért.
Elindultunk a házunk felé. Egy bő óra alatt oda is értünk gyalog. Kikerestem a kulcscsomómat, majd beengedtem a királyt a házba. Levettük a cipőnket majd elindultunk a szobám felé mikor a észrevettem a konyha asztalon egy cetlit. Odamentem majd hangosan olvasni kezdtem.
- "Shoyo a hétvégén távol leszünk apuddal egy üzleti úton. A hugod a nagyszüleidnél lesz. Remélem te meg leszel egyedül is. Puszi anyu." - éreztem Kageyama leheletét a nyakamon ahogy a vállam fölött átnézve tanulmányozza az üzenetet.
- Egyedül lennél az egész hétvégén? - a hangjában egyszerre véltem felfedezni féltést és düht.
- Úgy látszik igen. - megfordultam, hogy  dobjak felé egy félmosolyt, de túl közel volt és inkább döbbenet látszódott az arcomon.
- Hol tudok majd aludni? - ez a kérdés hirtelen ledöbbentett. Hogy hol tud aludni?? Itt akar aludni !?!? Mégis mi a fene járhat a fejében?!?
- A kanapén is tudsz aludni vagy terítek le neked tatamit és futont. De miért kérdezed? - úgy nézett rám mintha egy egyszerű kérdésre nem tudnám a választ. pl.: Milyen színű az ég?
- Azért mert a hétvégén itt maradok. - jelentette be egy óriási mosollyal az arcán.
- Mi? Miért? - hitetlenkedve kérdeztem vissza.
- BOKE Hinata! Ma elájultál! KIZÁRT dolog hogy egyedül hagyjalak egész hétvégén. - megcsóválta a fejét majd elindult fölfelé a lépcsőn. Mivel nem volt még nálunk ezért inkább vele mentem.
- Melyik a te szobád? - olyan nyugodtan tűnik. Én viszont nagyon ideges vagyok! Soha nem aludt még nálam senki!
- A velünk szemben lévő ajtó mögött van a szobám. - éreztem hogy az arcom egy vöröses árnyalatba kezdett átmenni
Mi ez az érzés? Mitől élek ennyire? Hogy kettesbe kell maradnom egy fiúval  2 éjszakára? Vagy inkább attól hogy pont ő az a fiú..
Letusoltunk majd leterítettük a tatamit és rá a futont. Adtam volna Kageyamának ruhát, de legalább két mérettel kisebbek voltak a ruháim mint ami neki kell. Ekkor úgy döntöttünk, hogy beüzemeljük a mosógépet és kimossuk az edzős ruhadarabjait, hogy ha megszáradnak akkor fel tudja őket venni estére. Egy óra várakozás után meg is száradtak a ruhaneműk.
Később  rájöttünk hogy ennek a spontán ott alvós "bulinak" több hátránya is van, kezdve avval, hogy nincs a királynak alsónadrágja. A második probléma, hogy váltó ruhája se volt kéznél. Egy óra fejtörés után arra jutott, hogy meglátogatja a legközelebbi boltot és vesz pár dolgot magának.
Amíg ő a boltban volt én nekiálltam vacsorát készíteni. Egyszerű rántottát csináltam mivel másra nem nagyon volt erőm.
Mikor visszatért megettük a "remekművem" és elindultunk aludni.
Furcsa érzés volt tudni hogy a riválisom és egyben a legnagyobb szövetségesem ott feküdt "mellettem".

De ami reggel történt arra nem voltam felkészülve...