~ Kereszttűz ~

~ Part 18: A visszatérés ~

Kageyama szemszöge:

Napok, hetek, hónapok majd évek teltek el a baleset óta, de én még mindig nem tudok másra gondolni mint arra, hogy hogyan segíthetnék a pöttömön. Minden nap meglátogatom és elmesélem neki a nap történéseit..hátha hallja.

- Kageyama balra! - szólalt meg az erőteljes hang mögöttem majd a nyikorgó pálya padlóján pár centit arrébb lépve felnéztem. Felém jött a labda. Nem is gondoltam végig amit csinálok, automatikusan feladtam annak aki kérte. Nem trükköztem. Nem érdekelt hogy hova megy az a száguldó gömb. Amíg átütik, nincs gond. Ez megy már évek óta.
Sokminden változott, az harmadévesek és a másodévesek elballagtak, viszont az edzésekre bejártak néha, amikor a szabadidejük engedte.

- Szép szerva Kags! - ez a hang..odanéztem majd megpillantottam Hinata kishúgát. Mióta a bátyja komába van minden edzésemre és meccsemre eljön szurkolni és ezenkívül privát órákat is kért tőlem, viszont visszautasítottam. Túlságosan hasonlítanak. Nem bírtam volna ki sok időt a pici lány mandarinnal. Már éppen néztem volna el amikor a lány mögött észrevettem egy száguldó árnyékot, ami a nevemet kiabálta. Olyan gyorsan közeledett felém hogy mire észbe kaptam már ott is termett mellettem.

- Tobio! Felébredt!! - anyum hangja csengedtt a fülemben a csapat nagyrésze nem értette mi történik, de az osztálytársaim és akik már elballagtak azok hirtelen felkapták a fejüket. Minden fej döbbenten nézett a fuldokló középkorú nőre akinek a kócos haja az arcába hullott a nagy sietségbe. Miután észbe kaptam rohanni kezdtem. Csak futottam és futottam amíg el nem értem a kórházig. A recepciósok hangos kiabálása csengett a fülembe ahogy kérleltek hogy írjam fel magam a várólistára, de ez sem érdekelt. Addig meg sem álltam amíg el nem értem azt a szobát ahol már 2 éve fekszik a pöttöm. Berontottam majd pár orvossal találtam szembe magam ahogy körülálljak a betegágyat.

- Felébredt?! Jól van!? - hirtelen ezernyi kérdést zúdítottam a fehér köpenyesek felé, de válaszra se méltatva egymásra néztek, majd a középső megszólalt:

- Igen felébredt...Vi~

- Hála az istennek és..- már örömködtem volna tovább de rájöttem hogy meg nem fejezte be a mondandóját a doktorúr. - Elnézést folytassa.

- Amnéziája van. Nem emlékszik semmire az eddigi életéről.. - ez a két mondat úgy vágott belém mitha kés lenne. Üresnek éreztem magam.. Visszakaptam a hiányzó részem, és ő egyátalán nem emlékszik rám..
Hirtelen minden homályosodni kezdett, majd csak a sötétség vett körbe. Úgy éreztem mindennek vége, hogy nincs miért folytassam. De Hirtelen egy erős kard nehezedett a vállamra.

- Jól vagy? - az orvos aggodalomtól pezsgő zöld szemeivel találtam szembe magam, de válaszra se várva folytatta a mondandóját:
- Tudom, hogy most nehéz, de ha átélnek pár közös emléket akkor lehetséges, hogy visszakapja az sajátjait. De sajnos csak harminc százék esély van rá..

- Megpróbálom! Mindent megszeretnék tenni azért hogy újra velem játszhasson úgy mint régen! - kirántottam a vállam és odamentem a pöttömhöz, majd felsegítettem.  Az ujjaimat a csuklója köre tekertem majd egy kisebb mozdulattal magammal húztam. Meg sem álltam a házunk kapujáig, ahová épp a naplemente csoda fényéi rajzoltak szebbnél szebb formákat a körülöttünk lévő hazákra. Mikor odaértünk elengedtem a kezét majd két lépéssel arrébb álltam úgy, hogy pontosan előtte álljak. Meghajoltam majd részletes bemutatkozást adtam neki:

- Kageyama Tobio vagyok, harmadéves röplabda játékos. A Karasuno-ban játszok feladóként. Az édesanyám örökbefogadott így velem élsz egy fedél alatt, viszont nem csak lakótársak és csapattársak voltunk..vagyunk, hanem egy pár is. Lehet nem áll össze így rendesen a kép, de mindent megteszek azért, hogy újra emlékezz a múltadra, a csapatra és rám! - miután végeztem a szónoklatommal felegyenesedtem és a szemeiben néztem. Sírt..
- Mi-Mi a baj?? - kerdeztem halkam majd mejd közelebb léptem hozzá és megfogtam a kezét.
- Nem emlékszem. Nem emlékszem se rád se arra hogy én ki vagyok..Ennél szörnyűbb érzést nem is tudnék mondani.. - szipogta hallkan, már szinte hallhatatlan hangon.
- Emlékezni fogsz. Megígérem! - ahogy ezt kimondtam a karjaimba omlott a pöttöm kis teste. Felemeltem, majd bevittem a házba, ahol már anyu várt minket. Köszönés helyett csak bólintottam majd szépen lassan felvittem a lépcsőn a Hinata-t és befektettem az ágyába. Betakartan és ezekután én is követtem a példáját és lefeküdtem aludni.

Másnak reggel a nap lágy sugaraival sem találkoztam még mikor valaki annyira dörömbölt az ajtómon, mintha az valami hatalmas vétket tett volna. Lassan De biztosan kikászálódtam az agyából és az ajtó felé vettem az irányt. Mikor odaértem rátámaszkodtam a kilincsre majd kinyitottam az addigra félholtra vért ajtómat. Két szemdörzsölés között odapillantottam, hogy ki a hívatlan vendégén e késői órákban. Shoyou állt ellőttem aranyos kis pizsamában.
- Zavarok.? - kérdezte dadogva a kis mandarin miközben a földet pásztázta.
- Te soha nem zavarsz. Mi a baj? - kérdeztem majd hirtelen elsuhant mellettem a narancssárga hajkoronája.
- Itt aludhatnék..? - ettől a bizonytalan kérdéstől még az én fantáziám is beindult elég erőteljesen. De annak fényében, hogy nem emlékszik rám, nem kéne rámászni még. Ígyhát bólintottam egyett mire a vendégem bemászott az ágyamba, én pedig becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam az ágy felé. Bemásztam mellé és az eddig hátat fordított mandarin felém fordult.
- Feltehetek pár kérdést?
- Persze. - válaszoltam.
- Mikor haltak meg a szüleim?
- Több mint két éve.
- Van más családtagom?
- Igen, van egy húgod. Úgy hívják hogy Natsu és imád téged. Mióta komába vagy nekem is próbált támaszt nyújtani..aranyos lány.
- Érteem. Hűséges voltál amíg komába voltam? - kérdezte zavartan.
- Igen azvoltam. Nekem nem kell más rajtad kívűl.
- Ezt jó tudni.. - apró mosolyra húzta a szája szélét majd egy kisebb gondolkodási szünet után folytatta:
- Lefeküdtünk már? - ez a kérdés volt az amire semennyire nem számítottam. Kikerekedett szemmel néztem bele a szemébe amire hirtelen magyarázkodni kezdett:
- Nem akartam túl kíváncsinak tűnni. Elnézést! Csak tudod brutális nézel ki. Mármint a jó értelemben! Nagyon dögös vagy sőt mi több egyszerűen, waoo. Szavakat se találok rá és nehéz elhinni hogy tényleg együtt voltam egy ilyen sexy pasivel mivel én úgy nézek ki ahogy..
- Először is köszönöm. Másodszor ne írd le magad, mivel kurva jól nézel ki. Harmadszor pedig igen.
- Mi igen? - Nézett rám értetlenül, majd egyszer csak leesett neki majd lángvörös lett az arca és csak ennyit tudott mondani:
- Ohh - Nem bírtam kontrollálni magamat és közelebb hajoltam hozzá pont úgy hogy a szánk egy vonalban legyen és őszintén kimondtam amire gondolok.
- Nagyon szeretlek Shoyou és el sem tudnád képzelni mennyire kívánlak..

Folytatjuk..

Remélem tetszett ez a rész!!💞
És elnézést azért, hogy ilyen későn hoztam, de egyszerűen nem értem rá két sort se bepötyögni. 

HA VAN BENNE HELYESÍRÁSI HIBA AKKOR ELNÉZÉST! MAJD UTOLAG JAVÍTOM!!

+ INFO
Már csak két rész van ebből a sorozatból. Ha van kedvetek nézzetek rá a többi munkámra is.💞💞