~ Kereszttűz ~

~ Part 16: Az újabb baleset ~

Kageyama szemszöge:

- Fiúk ti meg mit csináltok...? - az ismerős hangra mind a ketten a beszéd irányába fordítottuk a fejünket. Basszus...

- Anya te meg mit csinálsz itt?! - nem tudtam hinni szememnek. Édesanyám ott áltt az utca másik oldalán két nagy szatyorral a kezébe és tátott szájjal minket nézett. Szorosan megfogtam a Hinata kezét és mélyen a csillogó  szemibe néztem amiben már gyűltek is a könnyek és a kétségbeesések. Nem tudtam mivel tudnám megnyugtatni így kérdőn felé majd édesanyám irányába pillantottam. A pöttöm követte a tekintetem majd óvatosan bólintott. Még mindig fogva egymás kezét elindultunk az utca másik irányába. Mikor odaértünk csak dühös pillantásokat kaptunk, amire a mandarin csak lehajtott fejjel meg erősebben szorítani kezdte a kezemet. Mire felnéztem a pöttömről anyu már el is indult a házunk irányába, mi meg mögötte kullogtunk. Miután megérkeztünk a házba, levettük a cipőnket és a kanapé felé indultunk el mind a hárman de amíg én és Hinata leültünk a kanapéra addig édesanyám beállt elénk és toporzékolni kezdett. 

- Mi a csudáért nem mondtátok el!? - és eddig tartott teljes kiborulással nekünk támadt.

- Mivel féltünk, hogy elítélne minket  Akira-san. Vagy ami rosszabb, kitagadja Kageyama-t...- válaszolt helyettem is a vöröske.

- Az nem is érdekelt ha téged kitettelek volna az utcára vagy árvaházba küldenélek?! - akadt ki anya teljesen.

- Nem, mivel szeretem a fiát! - ez az egy mondat kihozta belőlem azt a reakciót amire senki nem számított. Sírtam.

- Ti butuskák..Nem az a bajom hogy szeretitek egymást, hanem hogy nem mondtátok el nekem és titkolózottatok. Nekem annyi a fontos, hogy boldogok legyetek és ha ti együtt vagytok azok akkor én ezt elfogadom és támogatni foglak titeket. Ha valami baj vagy vita lenne nyugodtan szóljatok és segítek nektek. Mondjuk remélhetőleg erre nem kerül majd sor.  - hatalmaskő esett le a szívemről mikor meghallottam anya szavait és szerintem Hinata-t hasonló érzés járta át. Sokkal könyebb lesz ez így nekünk és anyunak is. Főleg, hogy nem kell titkolóznunk mostantól csak a csapát előtt. De persze nekik is el szeretnénk majd mondani. Legalábbis énminden féle képpen, így már csak a pöttöm válaszát kellet megtudnom.

...

Miután anya végre elengedett minket minda ketten a zuhanyzó felé vettük az irányt, viszont most külön tisztálkodtunk, csak hogy biztos ne történjenek "balesetek" mert a végén nem tud majd járni. -.-
Ennek tudatában előre engedett  és megvárta amíg végezni nem fogok.

Tízperc után örült kopogásra lettem figyelmes.

- Igen? - szóltam ki a rekedt hangon a zaj forrása felé.

- Kageyama gyere gyorsan Hinata-t elütötte egy autó?!?! - A halottak után meztelenül kirohantam édesanyám aggódó arcát fürkésztem.

- M-Mi történt?!?!? - anyum már a zokogás szélén állt de gyors elmondta mi történet és h rögtön ide jött mivel nem bírja a vér látványát, de már hívta a mentőket.

- Kiment a postáért de egy kocsi megcsúszott az úton egy éles kanyar következtében és a kerítésbe csapódott. Pont ott ahol a kis drága állt. - eddig bírta. Hangos sírásba kezdett majd a földre rogyott előttem. Én mintha nem is lenne ott bementem a szobámba és felvettem gyors valamit majd elindultam a postaláda felé ahol a baleset történt.

Kiléptem a házból és egy férfit láttam ahogy a hatalmas vértócsában fekvő mandarin mellett áll. Elindultam az irányába majd a pólóijánál fogva a széttört kocsi szenvedőjéhez nyomtam.

- Ez a maga hibája!!!! - Már emeltem a kezemet h megüssem a gyászéletűt de akkor meghallottam a mentők szirénáját és a pöttöm mellé sétáltam.

- Nem.lesz semmi baj. Rendbe fogsz jönni megígérem... - suttogtam Hinata fülébe miközben az ölemben tartottam.

Pár perc elteltével a mentősök is megérkeztek és betették Shoyou-t a kocsiba.

- Én is önökkel mehetek? - kérdeztem nemet nem tűrő hangon.

- Természetesen, de stabilizálnunk kell az állapotát szóval a sofőr mellé ülj be kérlek. - az egyik felem megnyugodott mert mellette maradhattam, de a másik aggódott mert valószínűleg nagy veszélyben volt a szerelemem.

...

Már a kórház várótermében varok legalább 3 órája és még mindig semmi hír nincs Hinata-ról. Nagyon aggódok a kis mandarin miatt, de semmi sem tudok tenni és hiába kérdezgetek semmi választ nem kapok afelől hogy mi van vele. Egyre jobban és jobban aggódok és idegeskedek. Először oda vissza sétálgattam de egy idő után annyi rossz dolog jutott az eszembe, hogy inkább leültem és próbáltam lenyugtatni magam. A harmadik óra 15. percében végre odajött hozzá egy orvos

- Jó napot! Ön Hinata Shoyou testvére? - egy hatalmas lendülettel felültem ahogy meghallottam a szerelmem nevét.

- A barátja vagyok. Milyen az állapota?? - kinyitotta a mappáját a kézben majd aggodalmasan rám nézett.

- Hát négy bordája, az alkar csontja és bokája is eltört, ezen kívül belső vérzése is volt, de azon már segítettünk.  Agyvérzése is volt és most emiatt komában van. Remélhetőleg hamar felébred és teljesen stabil lesz az állapota. Viszont addig sajnos itt kell tartanunk megfigyelésen. - nem bírtam elviselni a fájdalmat amit a szívemben éreztem.

- Rendben, de ugye itt maradok vele? - félve az orvosra pillantottam.

- Beszélekaz ápolókkal h 0-24-beli látogatói tagságod van. - ennek hallatán sírva fakadtam és illedelmesen meghajoltam, hogy köszönetet nyilvánítsak. Az doki csak megveregette a vállam majd tovább állt. Én lassan újra egyenesen álltam és elindultam a párom szobája felé. Mikor beértem bekopogtam, majd mikor nem kaptam választ benyitottam és a szívem is összeszorult a látványtól. Ott feküdt infúzióhoz kötve és lélegeztető gépen és még egy csomó más zsinór lógott ki a testéből ami mind az állapotát mutatta. A pulzusát, vérnyomást, stb.

Odatoltam egy széket az ágya mellé, megfogtam a kezét es ráfeküdtem a combjára.

- Minden rendben lesz. - nem tudom mit akarok becsapni, de csak magamat próbálom nyugtatni hogy jól lesz. Megint rám tört a sírás és egy csepet sem próbáltam visszatartani. Ezek az utolsó emlékeim majd álomba sírtam magam...

REMÉLEM TETSZIK NEKTEK EZA RÉSZ.😋❤
.
HELYESÍRÁSI HIBÁÉRT SORRY.🥺❤
.
JÖHET A KÖVETKEZŐ RÉSZ?!?🥰