~ Kereszttűz ~

~ Part 8: Miért?! ~

Minden tökéletes volt. Mégis tele voltam kételyekkel.

Hinata szemszöge:

A forró csók közben éreztem Kags könnyeit az arcomon. Nem akarom, hogy sírjon. Lassan elszakadtok tőle evvel megtörve a varázst.

- Mi a baj? - a hangom a kérdés végén elcsuklik. Félek a válaszától...

- Minden és semmi egyszerre. - na ezen a válaszon szerintem még ő is meglepődött.

- E-Ezt hogy érted? - reménykedve pillantottam fel rá, hátha elgmondja a választ a kérdésemre és evvel eloszlatja a kételyeimet, de nem mondta. Felkelt és elment. Ott ahogy tele kérdésekkel és kételyekkel. Bakayama...*szipog*

Egyedül voltam a házban. Teljesen egyedül...szörnyű érzés volt a szüleim nélkül...és még bűntudatom is van h azt csináltam Kageyama-val amíg ők az életükért küzdenek.

Másnap reggel erős fejfájással ébredtem fel a csengő szóra. Ki lehet az ilyenkor? Lassan elkedtem lebandukolni a bejárati ajtó felé mikor meghallottam, higy a váratlan vendégem rátenyerelt a csengőre. Szaporábban vettem a lépteket hogy a kiállhatatlan ricsaj minnél előbb megszűnjön.

Odaértem az ajtóhoz és gondolkodás nélkül kinyitottam, hogy le üvöltsem az illető fejét.

- Mi a francért kell reggel 5 órakor zak..lat....ni.....a.......másikat.. - Tobio állt velem szembe az ajtóban izzadtan, pizsamában. Mikor megpillant elengedi a csengőt és végignéz rajtam, majd a tekintete pont az enyémbe mélyed.

- Hála az istennek... - ennyi? Ennyit tud mondani?

- Elmagyarázná hogy miért vagy itt hajnali 5 órakor a ház előtt? Talán bocsánatot akarsz kérni amiért este itt hagytál? - amint kimondtam meg is bántam. Tuti nem azért jött...

- Nem. - A rideg válaszára nem voltam felkészülve, éreztem hogy egy hatalmas sírógörcs keletkezett bennem. Egy hatalmas lendülettel rácsaptam az ajtót hogy véletlen szólással ha sírok, plusz szerintem meg is érdemli azok után, hogy egy normális válasszal nem tudott előállni. Egy perccel később az ajtó túloldaláról erőteljes kopogás hallatszott. Lenyeltem az előtörő könnyeimet és megint ajtót nyitottam.

- Mit szeretnél? - mielőtt be bírtam volna fejezni a mondandóm a nyakamba ugrott és erősen átölelt. Imádom az illatát és hogy olyen erősen ölel magához, mintha soha nem akarna elengedni.

- Anyum mondta reggel mikor ment dolgozni, hogy az utatoktól eggyel lejjebb elütöttek a domb előtt egy felső középiskolás biciklis fiút és megijedtem hogy véletlen te voltál az... - A mondandója hallatán a vér is megállt az ereimben...... aggódott értem..meg erősebben kezdett el ölelni mire felköhögtem.

- Bocsi mandarin. - mondta mosolyogva de könnyes szemmel.. Miért sír mindig mikor velem van?

Kageyama szemszöge:

Reggel fél öt van és anyum már A reggeli kávéját issza mielőtt elindul a munkába. Leülök mellé az asztalnál és iszok egy bögre tejet.

- Figyu Tobio..- a hangját csuklik a mondat végén. Vajon mit akar mondani?

- Mondd.

- A narancs hajú barátod nem a nagy dombon szokott menni a suliba? - ez a kérdés igazán meglepett.

- De igen. Miért?

- Ma reggel egy biciklis fiút ütöttek el domb előtti utcában.... - a bögre ami éppen a kezembe van hirtelen kiesett a kezemből és darabokra tört. Felkeltem az asztaltól és rohamtempóban indultam el az ajtó felé. Na merre keltek pizsamában vagyok felkaptam egy cipőt és máris rohantam Hineta háza felé. Mikor odaértem csengettem először egyet majd mikor nem jött ki senki a hangra rátenyertem a csengőre. Lassacskán mozgásra lettem figyelmes, majd kinyílt előttem az ajtó és a kis narancs állt előttem kócosan, pizsamában.

Miután ezt megbeszéltük behívott a házba és megkínált egy kis dobozos tejjel és gyümölccsel. Elfogyasztottam a kapott ételt és italt majd felmentünk a szobájába és végignéztem ahogy felöltözik. Végig síri csend volt, csak a tárgyak puffanása és a ruha susogása adott ki hangot. Mondig fekve pilantottam rá miközben begombolta az ingét végre megtörte a csendet.

- Kageyama..? - egész végig kerülte a tekintetem és most se tett másképp. Nem nézett rám.

- Mondd Hinata.

- Miért? - ezt nem értem így, fejtse ki jobban. -.-

- Mit miért? - a kérdés hallatán felkapta a fejét és rám nézett.

- Soroljam?! Hát jó! Miért csókoltál meg? Miert sírsz mikor megcsókolsz? Miért viharoztál el tegnap? Mi..ért..? - az utolsó mertnél elcsuklott a hangja és elsírta magát...Miattam sír.

- Sajn..- meg se várta, hogy mit szeretnék mondani. Rögtön a szavamba vágott.

- Nem kell a sajnálatod! Válaszokat akarok! - a hangja szomorú mégis ingerült volt. Nem mondhatok el mindent.. Sőt.. Semmit...

- Én nem válaszolok ezekre a kérdésekre..most meg nem.. - a szemeiben egyre nagyobb kétségbeesést véltem felfedezni.

- Menj..- olyan halkan mondta hogy szinte semmit nem halottam belőle.

-MENJ INNEN KAGEYAMA! - a szívem mazsola méretűre zsugorodott. Felkeltem majd elindultam az ajtó felé. Rátettem a kilincsre a kezem és még egyszer visszapillantottam, ezután elhagytam a szobát, majd a hazát is.

Hazamentem es felvettem az egyenruhám majd induktam a suliba. A folyóson sokszor elmentünk egymás mellett de egyszer se nézett rám.
Annyira szorít a mellkasom..

Amikor végre vége volt a napnak elindultam a klubb felé. Mi van ha nem kéri majd a feladást. Mi van ha ott is levegőnek néz? Felmentem a lépcsőn majd beléptem a klubb helyiségbe, ahol a felsőbb évesek már javában öltözködtek. Körülnéztem de a kis narancs tornádót sehol se láttam. Gyors átöltöztem és a csarnok irányba haladtam. Miután átcseréltem a cipőm és körülnéztem úgy éreztem magam mintha most dobtak volna rá egy zongorát. Nincs itt..

KÖSZÖNÖM HOGY VÉGIGOLVASTAD!😊 REMÉLEM TETSZETT EZ A RÉSZ ES ELNÉZÉST KÉREK HA VAN BENNE HELYESÍRÁSI HIBA!🥺

JÖHET A KÖVETKEZŐ RÉSZ? 🤔❤