Lestrange

Szorít az idő

A szünet elég kellemesen telt, és lassan kezdtem túltenni magam a szüleim halálán is. Persze ebben Bella, Blaise és Draco nagy szerepet játszottak. Alig ettem és sokszor órákig lestem ki a fejemből. Ezt végül Draco elégelte meg, és onnantól kezdve folyamatosan figyelemmel kísértek. Mire visszajött a többi diák kezdtem újra magamra találni.

Rogeriusszal azóta sem találkoztam, habár egyszer kaptam tőle egy szerencsesütit szilveszterkor. Talán akkor tört meg a jég, és akkor tértem vissza újra önmagamhoz.

Éppen bájitaltan óránk volt, már a szünet után jóval amikor megéreztem a szúrást a karomban. Draco, aki előttem ült Blaise-vel, rögtön hátrafordult, én pedig alig láthatóan bólintottam neki. Pitonra néztem, aki éppen amiatt morgolódott hogy Harry és Ron már negyed órája késnek az órájáról. Aztán észrevette hogy figyelem és felhúzott szemöldökkel nézett rám. Én meg felkaptam egy gurgyökeret, ami köztudottan kölcsönhatásba jön az általunk épp elkészített bájitallal. Belevágtam a főzetembe, és miután az felrobbant, Piton odaviharzott hozzánk.

- Mi történt Miss Lestrange? - kérdezte, de én válasz helyett csak rászorítottam a bal alkaromra, majd Draco felé böktem a fejemmel.

- Menjen fel a gyengélkedőre ha megsérült. Draco te itt maradsz. Majd Jane tájékoztatja Madam Pomfreyt. - nézett rám jelentőségteljesen. Szuper. Egyedül állhatok a Nagyúr elé. Már így is késésben vagyok.

- Rendben professzor. - zártam be a kis közjátékunk, majd kisiettem a teremből. Épp rohantam ki a klubhelyiségből amikor beleütköztem a két jómadárba.

- Nem órán kéne lennetek? - kérdeztem felvont szemöldökkel, és közben feltűnés nélkül próbáltam becsúsztatni az ezüst álarcot a talárom hátuljába. Bár ők sem hülyék, legalábbis Harry és észrevette a mozdulatot, na meg az igencsak halálfaló cucchoz hasonló ruhát is. Ami pont az volt...

- És neked? - kérdezett vissza Ron vörös fejjel.

- Nyugi Ron. Nem akarok balhét. Figyu, nekem rohannom kell a gyengélkedőre. - böktem ki, mert úgy éreztem hogy mindjárt felgyullad a karom. Már így is elég dühös lesz.

- A gyengélkedőre mi? - kérdezte gúnyosan Ronald.

- Most mi bajotok? Én megyek teszem a dolgom. Bocs de akkor mennék is ha elengednétek. - löktem félre őket.

- Hozzá mész igaz? - kérdezte Harry.

- Honnan veszed? - perdültem meg.

- Tekintve hogy a bal karod állandóan az oldaladnak dörzsölöd és a szerkód is... tutira hozzá
mész.

- Ha a Sötét Nagyúr hív, nem fogok órán üldögélni. - suttogtam.

- Nem tudom kit akarsz átverni. - motyogta vissza Harry.

- De igen. Tudjátok hogy kit. - mosolyogtam rájuk és otthagytam őket. Most már kész életveszély a Nagyúr elé kerülni. Kirohantam a Rengetegbe, majd amikor éreztem hogy itt már tudok hoppanálni, erősen rászorítottam a karomra, majd elnyelt a fekete füst. Egy pillanat múlva már a türelmetlen és igencsak mérges Voldemort előtt térdeltem.

- Nagyuram! - hajoltam meg még így térdelve is. Majd szépen felálltam, de már ki is húztam magam. Mégiscsak Lestrange vagyok, bár Bellatrix eléggé különösen viselkedik a Nagyúrral...

- Már fogytán volt a türelmem Jane! Draco hol van? - járt körbe-körbe körülöttem.

- Órán. Csak én tudtam eljönni. - mondtam határozottnak szánt hangon.

- Nos, nem bánom. Megértem hogy nem tudtok eljönni mindig, de ezért bizony nem hunyhatok szemet! Crucio! - mondta vészesen nyugodt hangon, mire a fájdalomtól térdere estem és halkan nyöszörögtem. Ez az egy százszor erősebb volt mint Bellatrix kínzása a tónál. Hamarosan levette rólam, én pedig igyekeztem nem elájulni.