Lestrange

Az első találkozás

A mai nap mint utólag kiderült, rengeteg eseménnyel telt. McGalagony hangos szidalmazások közepette aláíratta velem a papírjaim, és visszaadta a pálcám amit Dracotól vett el. A véleményét is kifejtette róla. Mivel a tanárnő másik szakága a rúnaismeret, ezért nem volt nehéz lefordítania a pálcán lévő írást. Ollivander azt mondta, hogy az írás a készítés közben keletkezett rajta. Szóval nagyon nem szívleli az új pálcám, és én sem tetszem neki. Nos, az érzés kölcsönös... Ebédnél a professzorasszonnyal való beszélgetésemet tárgyaltuk ki, és ennek köszönhetően virult az egész Mardekár ház. Potterék persze engem figyeltek ahogy mesélek, és amikor egy hangos röhögőhullám söpört végig az asztalunkon, lopva odanéztem. Harry csak a fejét csóválta és magyarázott valamit a kis vörösnek, amíg Ronaldka Nevillel tárgyalt valamiről. Nem nagyon érdekelt ezek után semmi sem ami velük kapcsolatos. Ha ez még nem lett volna elég a mai napra, akkor amikor kiültünk a tópartra a sziklákhoz nyolcan, Pansy arrébb hívta Blaiset beszélgetni, és közben rám kacsintott. Ezt ha jól láttam Blaise is észrevette, mert értetlenül nézett rám, de én csak megcsóváltam a fejem és Pansy felé böktem. Láttam Pansyn hogy küszködik, és Theo hogy feszülten figyeli a párosukat. Blaise türelmesen, karba tett kézzel állt, és végighallgatta szegény lányt. Amikor a végére már Pansy megint a sírás szélén állt, és tisztán hallottam ahogy arra kéri Blaiset hogy szakítsanak mert ő Theo szereti. Blaise ezek után odalépett a lányhoz és megölelte majd a fülébe súgott valamit. Pansy a szavaira viszonozta az ölelést jóval szorosabban az elvártnál, mire Theo lemondóan sóhajtott mellettem. Pansyt kézen fogta Blaise, és odalépett a közben már feltápászkodott Teohoz. Egész közel az arcába hajolt, és úgy mondta halkan egy őszinte mosoly kíséretében.
- Rendben öcsi. Viheted. - jelentette ki Blaise, mire Pansy felhorkant.
- Nem vagyok senki tulajdona Zambini. - dacolt vele.
- Nem hát. Szóval Theo, nem haragszom, sőt, Pansy téged szeret és ez fordítva is így van ahogy látom. Örülök. - mondta Blaise. Pansy kezét átrakta Theoéba, majd oda jött és leült a másik oldalamra.
- Ez szép volt tőled. - mondtam, miközben Pansyék a kastély felé távolodó alakját néztem.
- Nem. Ez szín tiszta önzőség. Megszabadultam Pansytól, az már más kérdés hogy neki is boldogságot szereztem ezzel. - nevetett keserűen.
- Óh, Blaise... Te kivel lennél boldog? - kérdeztem egy nagy sóhaj után. Tekintetemmel rögtön Dracot kerestem, aki Bellával sétált a tó partján.
- Nem tudom hogy van-e még egyáltalán olyan számomra. Tudod a nyáron elég szigorúan fogott apám. Dracon és Theoékon kívül sehová sem mehettem. Amikor a Nott kúriában voltunk apámmal, akkor pedig Theonak mindig valamit meg kellett csinálnia a ház körül. Bella pedig tudod ő olyan... nem is tudom hogy fejezzem ki magam. - dörzsölte az arcát. - Tudod ő olyan... olyan... talán varázslatos. Eddig nem ismertem őt, mivel Bulgáriában lakott a nagynénjével és Durmstrangos volt. De amikor először megláttam... megtetszett. Nagyon csinos és helyes lány, viszont, ahhoz képest hogy az ember mit várna egy volt bolgártól vagy egy friss mardekárostól, ő nagyon szerény és barátságos. Biztos te is észrevetted, mert nagyon meg tudott venni magának. - nevettet fel. - Láttam. Első este a klubhelyiségben. Már akkor együtt jöttetek le. Csak egy valamin csodálkozom. Ha eddig nem volt benne egy parányi rossz sem, ezután hogy lesz? Neki is az a sorsa mint nekünk. Hisz nézz magadra Jane! Rengeteget változtál egy nyár alatt. Hatodik év végén nem voltál más mint az iskolaelső, okoskodó, kócos, "Potter Imádó Klub" egyik vezetője... mi erre emlékeztünk. Aztán meglátok szeptember elsején az expresszen egy egyenes sötétbarna hajú, magas, izmos, csinos, rövidített szoknyás bombázót... Egyébként ezért akartunk beülni Dracoval. - nevetett. - Amikor felnéztél, alig hittem el hogy te vagy. De Dracoék sem. Tudtad hogy amióta megütötted harmadikban, beléd van zúgva? - vigyorgott. - Mindegy. Szóval itt van nálad ez a hatalmas változás... már most veszélyesebb vagy mint a legtöbb mardekáros. Bella pedig egy békát sem tudna megölni a gyilkos átokkal. Féltem őt... - hajtotta le a fejét.
- Nem holnap lesz halálfaló belőle Blaise. Még van ideje rá. Egyébként szerintem neki is tetszel, különben nem nézne felénk öt másodpercenként ugyan úgy mint Draco. Na én mentem tanulni. - intettem Draconak aki jött velem a kastélyba, és ott hagytuk gondolkozni őket kettesben. Reméljük megszeretik egymást, mert sajnos az életük nekik is el van már tervezve...
Szóval délután tanultunk Dracoval, majd este felmentünk a szobáinkba. Úgy volt hogy ma megint vele alszom, de valami közbejött. Amikor a fürdőből kiléptem, egy ezüst denevér reppent a szemem elé. Majd Bellatrix Lestrange hátborzongató hangján szólalt meg.
" A parkban a Mardis helyen. Húsz perc múlva. Ne késs."
Hallottam a patrónusból kiszálló hangot. Azonnal görcsbe rándult a gyomrom, és sietve keresgéltem sötét cuccok után amik lehetőleg melegek is. Végül találtam egy fekete garbót, egy fekete csőfarmerrel amikhez a fekete topánom vettem fel. Ez így bőven jó lesz. Hajamat fel copfoztam, és elindultam a portrénk felé. Draconak küldtem egy patrónust hogy ne várjon, mert inkább maradok Belláékkal. Tuti nem engedte volna hogy kettesben legyek "anyucival".
Sietve lépkedtem már a park füvén, amikor egy sötét alakot láttam kibontakozni a holdfény nyújtotta homályból. A sziklák mellett állt, és látszólag elég türelmetlen volt.
- Késtél! - förmedt rám.
- Bocs, de éppen tusoltam. - morogtam.
- Nem ajánlom hogy feleselj pici baba. - vigyorgott gúnyosan.
- Az már nagyon régen volt anyuci. Kerek 18 éve. - utánoztam a vigyorgását, amitől az övé eltűnt. Figyelmesen végigmért, majd körbejárt.
- Nem hazudott hát Lucius. - hangoztatta.
- Miben nem hazudott? - kérdeztem.
- Azt mondta hogy beszéltetek és alkalmasnak talál téged. Mint Draco oldalára mint halálfalónak a Nagyúr körébe. Mint tudod, a hibáink ellenére még mindig mi vagyunk a két leghűségesebb és legodaadóbb halálfalói a Sötét Nagyúrnak. Lucius fiaként és az én lányomként egyből a belső kör új tagjai lesztek, ami nehezebb és felelősségteljes feladatokkal jár. Meg kell mondjam, roppant elégedett vagyok.- nézett rám komolyan, majd kis híján halálra rémisztett az az eszelős fény a szemében.
- Igen anyám. - hajtottam le a fejem. Megfutamodom? Igen. Pont azt csinálom.
- Helyes. Ne is merj nekem visszabeszélni! - elégedett kifejezés ült ki az arcára...
- Eszembe sem jutott. Most még... - válaszoltam szemtelenül aminek meg is lett az eredménye.
- Crucio! - kiáltotta, mire összerogytam a fájdalomtól. Úgy éreztem mintha a csontjaim apró darabokra akarnának szétrobbanni bármelyik percben, és mintha ezer kés szurkálna egyszerre. De ez még semmi sem volt ahhoz képest amit az elkövetkező fél órában kaptam tőle. Nem részletezném, de az utolsó mondata ez volt hozzám.
- Egész jól bírod a fájdalmat... Szokj csak hozzá, mert a Nagyúr nem kímél minket. De figyelemreméltó hogy fél órás közepes erejű kínzás alatt egy hang sem hagyta el a szád. Jól van kislányom. Most menj vissza a klubhelyiségbe. - mondta kárörömmel a hangjában.
- Már alig várom a karácsonyt. Remélem megkínozhatlak majd én is, de én ott mindenki előtt. - sziszegtem az arcába, amikor sikerült felállnom az egyik karom fogva.
- Ahogy már mondtam Jane, büszke vagyok rád. Na jó éjt! - vigyorgott, majd fekete füst vette körül a testét és eltűnt.
- Ezt én is meg akarom egyszer tanulni... - motyogtam, miközben az oldalamat fogtam és visszasétáltam a pincébe. De csak sétáltam volna, mert valaki a sötétben a hátamnak nyomott egy pálcát.
- Ki vagy, és miért kóborolsz a folyosókon éjnek idején. - hallottam meg házvezető tanárom hangját.
- A Szívrohamot hozta rám tanárúr! - nyögtem fel, mire fényt gyújtott a pálcája végén.
- Áh, Lestrange! Mit keresel te itt? - nézett rám megjátszott kíváncsisággal.
- Találkozóm volt valakivel professzor. - morogtam, majd megint az oldalamhoz kaptam, mert már nagyon sajgott. Tutira elrepedt egy bordám...
- Igen? Kivel, és egyáltalán mi történt magával? - kezdett el vezetni a szobája felé.
- Senki érdemlegessel professzor. Kaptam egy patrónust egy sürgős találkozóról, de úgy látszik hasznom nem igen származott belőle. - tapogattam a bordáim amikor beértünk Piton lakrészébe. Leültetett egy fotelba, amíg a bájitalai között turkált, majd elém állt négy főzettel.
- Ki volt akivel találkoztál? - kérdezte fenyegetően.
- Nem mondhatom el. Vonjon le pontot, adjon bűntetőmunkát, csinálhat bármit, de ezt nem árulhatom el és nem is fogom. - néztem vissza rá keményen. Elmosolyodott majd egy fiolát nyomott a kezembe.
- Történetesen tudom kivel találkoztál, mivel láttam. Az egészet láttam. Egész jól tűrted. tessék egy erősítő főzet először ezt idd meg. - mondta. lehúztam az első fiolát, aminek egész kellemes íze volt. Erősítő főzet...
- És úgy néz ki, eltört pár bordád is, így azt is meggyógyítjuk. - adta oda a második fiolát. Amint megittam kezdett eltűnni a fájdalom. Egy-két perc elteltével teljesen rendbe jött az oldalam, de még mindig pocsékul éreztem magam.
- Ez pedig itt a Cruciatus átok utóhatásaira van. - adta oda a harmadik fiolát. - A negyediket is odaadom. Ebben Álomtalan Álom bájital van, csakhogy ki tudd pihenni magad. Ha összeszedted magad, menj vissza a hálókörletbe. - fordult el és visszament a bájitalos szekrényéhez.
- Köszönöm Piton professzor. - álltam fel rögtön, és lassan lépkedve elhagytam a szobáját. Amint felértem a szobánkba, Bella kérdő tekintetével találtam szemben magam.
- Ne is kérdezd. Majd holnap elmesélem. - motyogtam.
- Azt ajánlom is, mert Draco mindjárt felrobban. Elküldöm a patrónusom hogy megérkeztél. - morgott.
- köszönöm. Jó éjt. - suttogtam, majd gyorsan megittam mind a két fiolából a cuccot és elnyomott az Álomtalan Álom.