Lestrange

A csodával határos módon...

Amióta anyám itt járt, egy kicsit megváltozott minden. Eleinte azt hittem hogy ha híre megy a mardekárnál, hogy értem vissza az udvarról és hogy miért, majd gyengének vagy éppen gyávának fognak tartani, de épp ellenkezőleg. Pansy volt természetesen az, aki véletlenül elkottyantotta Millinek, aki pedig mindenki másnak, hogy anyám mennyire megkínzott. Nekem addig fel sem tűnt semmi, csak miután a kínzásom utáni harmadik nap beléptem reggel a nagyterembe. Síri csend fogadott, és minden asztalnál máshogy tekintettek rám. Borzalmas volt. A griffendélnél voltak a legvegyesebb érzelmekkel. Láttam ott kárörömöt, vagy éppen sajnálatot de semmi mást. A hollóhátasok valamivel diszkrétebbek voltak, és csak arról fogtak heves sugdolózásba, hogy olyan 20 Crucio-nak utólag milyen mellékhatásai vannak. A hugrabugosok egyenesen remegni kezdtek amikor elmentem mellettük. Mitől félnek? Anyám engem kínzott meg és nem fordítva, habár jól beígértem neki és az első adandó alkalommal vissza is kapja. Nem mondhatnám hogy vágyom a bosszúra, de arra igen hogy tudja meg ő is milyen érzés. De a saját házam... az durva volt. Elismerően, néhol büszkén, és néhány helyen tartózkodóan néztek. Később ennek az okát is megtudtam Blaisetől.
- Nincs ebben semmi különös Jane! Ezt hívják tekintélynek. Nézz végig a háztársaidon. A fele nagyra tart téged amiért kibírtad egy hang nélkül, és mert lelkileg sem tett tönkre benned semmit ez az egész. A másik fele pedig inkább fél és megtartja azt a pár méter távolságot. Örülj neki így senki nem nyaggat. Te és Draco vagytok a Mardekát ház úgymond... díszei. Nemes vérűek, bátrak, ravaszok, és erősek vagytok. Az sem hátrány hogy nem épp bányarémek... Igazi mardekárosok. Nem vetted még észre hogy minden kisebb fiú és lány titeket utánoz? Az alsóbb évfolyamosok nem azért nem szólnak hozzátok vagy nem mennek oda mert tilos, hanem mert tisztelnek titeket és nem akarnak zavarni. Ez van. Ezzel a kis akcióval elérted hogy másképp nézzenek rád, és ne csak azt kiabálják utánad a folyosón hogy: Nézd az a halálfaló Bellatrix és Rod Lestrange lánya!!! Nem jobb ha tisztelettel vegyes félelemmel néznek rád, és nem gyűlölködve? - magyarázta el a helyzetem.

Hát utólag azt kell hogy mondjam hogy tényleg jobb. De így legalább nem köt belém senki mert nem mer. pedig tavaly óta a varázserőm nem nőtt semmit, csak esetleg fejlődtem kicsit. Na a másik "nagy hír" az volt hogy animágus is vagyok. A kisebbek között olyan pletykák terjengtek miszerint megharaptam egy griffendéles kislányt, azaz Felicia Wood -ot. Ő Oliver Wood unokahúga, de mindegy. Beszéltem a kislánnyal és azt mondta hogy elesett, és egy kő felvágta a karját. Azt viszont nem tudja hogy az osztály- és évfolyamtársai ezeket honnan vették. Ha belegondolsz elég viccesen hangzik hogy farkas alakban rohangáljak a folyosón, plusz még ha arra jár egy-két elsős, meg is kóstoljam őket. Na mindegy. A Pansyval történő beszélgetésem után, a csaj tök rám akaszkodott. Egyszerűen tíz perc nyugtot nem hagyott nekem és Draconak. Amikor ezt megelégeltem muszáj volt már meghallgatnom:
- Szia Jane! Csak szeretnék kérni valamit. Arról lenne szó, hogy tudod anyám a szerkesztője a "Tiniboszik" című hetilapnak, és szeretne egy olyan két oldalas cikket veled és a kviddics csapatunkról. - újságolta lelkesen.
- Ugyan minek? - flegmáztam.
- Jajj, ugyan minek... Szerinted? Gondolj bele, csupa jó pasi és szexi csaj belekerül egy lányok által vásárolt hetilapba. Had csorogjon a nyáluk, és legalább elleshetnek néhány tippet tőled és Bellától. Nem halnátok bele. - ezt ígérte a mi drága Pansy Parkinsonunk. Nos, nem kellett volna megbízni benne. Az újság megjelent. Két oldalon egy óriási képen a mardis kviddics csapat. Ezzel nem is volt gond, és szépen meginterjúvoltak mindenkit. A többiek és bevallom ezt a részét én is élveztem. de a többi... Felesleges felhajtás. Mrs. Parkinson közölte, hogy rólam külön fotósorozat készül és Dracoról is, mert mi vagyunk a az iskola legszebb párja. Itt igazából majdnem elszóltam magam hogy: "Potter és Ginny Weasley szebb álompár, és ők legalább fehér oldaliak." de ezzel Ginnyt írtó nagy veszélybe sodortam volna. Szerencse hogy eddig még nem látta meg őket senki, rajtam kívül, ahogy elhagyatott folyosókon flangálnak kéz a kézben esténként. Szóval készített egy csomó képet rólunk, és már szinte arcomra fagyott a mosoly. A végén már annyira morcos voltam, hogy konkrétan el akartam ijeszteni a fotóst az arckifejezésemmel, de ezek a "komolyabb" képek lettek a legjobbak, így abból kerültek be az újságba. Dracoról is hasonlóan morci képek jutottak bele. Szóval a kviddics csapatunknak jutott két oldal, nekünk meg majdnem négy. Ahhoz képest hogy alig válaszoltunk a kérdéseikre, egy jó három oldal csak a cikk maga.