Lestrange

Karácsony érdekes fejleményekkel

Másnap reggel közöltük Belláékkal hogy mi visszamegyünk a Roxfortba. Lucius nem örült, de szólt a Nagyúrnak aki engedélyezte. Mondván, "az ellenséget meg kell figyelni". Csodás. Csakhogy akkor nekünk inkább a Kúrián lenne a helyünk... Cissytől kaptam még egy halom ruhát, és nemcsak varázsló ruhákat, hanem egy csomó feszülős muglicuccot is. Persze mindent feketében. Úgy fogok kinézni, mint aki gyászol. Bár lenne rá okom. Elvesztettem számomra két nagyon fontos embert, és 17 év gondoskodását nem lehet csak úgy elfelejteni. Bár becsaptak, és ezzel igencsak megaláztak, ők a szüleim voltak. Viszont fele annyira sem rázott meg a dolog mint amennyire én azt gondoltam. Becsaptak és átvertek és ez nagyon sok mindent kitörölt belőlem. Egy biztos, soha nem fogom elfelejteni őket. Bárcsak élhetne az apám... Bár akkor igaz hogy Azkabanban csücsülne, de legalább láthatnám. Cissy elmondása alapján csak és kizárólag Bellatrix miatt volt halálfaló, és ennek köszönhetően mindent el is követett hogy megfeleljen az általam gyűlölt nőszemélynek. Gyilkolt, rabolt, nőket alázott, és pusztítást végzett mindenfelé, most mégis úgy érzem kicsit egyedül maradtam nélküle. Habár itt van Draco, akit teljes szívből imádok, és aki már bizonyította hogy mennyire szeret. Azt hiszem így már a halál sem lesz annyira rossz. Tudni hogy van valaki aki szeret téged, a legjobb dolog a világon.
Bella és Blaise visszajöttek velünk, de a többiek ott maradtak. A szüleik nem engedték őket. Mármint csak Cark, Mostro és Pansy nem jöhetett, és Theo meg Pansyval akart lenni.
- Megmutatod? - kérdezte Bella amikor a lány hálóban az ágyán feküdtünk.
- Mit? - kaptam észbe.
- A Jegyet. Igaz, már elmeséltetek mindent, de azt még nem mutattad meg. - nézett céltudatosan a bal alkaromra.
- Tudom. Talán azért, mert sikítva rohannál el? Hidd el húgi ez nem szép látvány. - válaszoltam kissé gúnyosan.
- Nem szaladnék el. És hogy hívtál? Húgi? - mosolygott.
- Igen. Olyan vagy nekem mint a húgom. Nagyon szeretlek Bella és már olyan vagy mint egy testvér. - tettem a fejem a hasára.
- Te pedig az én erős, de néha gúnyos morgolódós nővérem vagy Jane! - nevetett, és a fejem lecsúszott az ágyra.
- Hé! Ne röhögj annyira, mert megint leesik a fejem! Így tök kényelmes. - tértem vissza előző pozíciómba miután lenyugodott.
- Jól van. Akkor megmutatnád végre? Egyszer nekem is lesz, ez van. - ránéztem, és úgy csillogott a szeme a kíváncsiságtól, mint egy kisgyereknek.
- Sajnos... - suttogtam, de így is meghallotta. Átölelt és a hajamba motyogott.
- Ne félts engem sohasem Jane! Erős leszek, erősek leszünk és túléljük. Mindent túlélünk. - mondta fojtott hangon.
- Te nem akarsz közénk állni ugye? - kérdeztem amikor kibújtunk az ölelésből.
- Nem - mondta halkan és nem nézett a szemembe.
- Nézz rám és úgy mond! - mondtam kicsit erélyesebben. Erre felkapta a fejét, és a döbbenettől tátva maradt a szám. A szemei most hihetetlenül elszántak voltak, és szikráztak.
- Miért ez lenne az ideális? Egy valóra vált álom? Hát ennyire hülye vagy? Tényleg bedőlsz ennek a maszlagnak hogy a vér a fontos? Mi történt veled? A múltkor beszélgettem Nevillel. Valamelyik másodikos mardekáros kis mocsok elintézte szegényt. Erre ő ahelyett hogy megleckéztette volna a kis patkányt, csak tűrt, mert nem akarta bántani a kisfiút. Érted? Egy másodikos mardis és egy hetedikes griffendéles közül a kisebb került ki győztesen. Ez már szánalomra méltó! Nem az oroszlánoknak szégyen. Nem! A mardekárnak! Jane az összes mardekáros romlott, mert ezt nevelik beléjük! Te pedig megváltoztál! Neville mondta hogy milyen voltál régen. Elhiszem hogy becsapva érzed magad, vagy érezted, de ennyire nem kelhetsz ki magadból. Igaz, én igazán szeretem ezt az éned is, mivel a magabiztosság és az erő csak úgy sugárzik belőled, de minden kétséget kizáróan kedveltem volna Hermione Grangert is. Én nem ilyen életre vágyom! Nem akarok egy örök bélyeggel élni, mert ha meglátják a karomon undorral néznek majd rám. Családra vágyom, gyerekekre és egy férjre. Előtte pedig szeretnék átoktörőnek tanulni. Nem a halálfaló karrier álmaim netovábbja! - kiabált teljesen kikelve magából. Fel is pattant, és most az elfojtott dühtől megindultak a könnyei is. Oda botorkált az ablakhoz, és nekinyomta a homlokát így nyugtatva magát.
- Én már soha többé nem leszek Hermione Granger Bella. - suttogtam, és a hátát néztem. - Nem a szüleim miatt változtam meg. Te nem tudod milyen az amikor senki sincs akiben megbízhatnál vagy aki egy percig is szeretne. Ezért változtam meg. Ezért változott a patrónusom is. Te ezt nem tudod, de régen egy ficánkoló szelíd kis vidra volt a patrónusom. Ez nem felszíni változás. A lelkembe gázoltak ezzel! Mindvégig kitartottam, de ez már nekem is sok volt. Te nem voltál hat hosszú éven át sárvérű, nem téged néztek le és aláztak meg állandóan. Igaz, ezeket megbocsátottam Dracoéknak, de egész nyáron úgy éreztem hogy mindenki hátat fordít nekem. A nagy Harry Potter és Ronald Weasley. Ők azok akiket éveken át megvédtem, segítettem és szerettem. Erre elárultak, de az addigi legjobb barátnőm is. Ginny. Ezután nem bíztam senkiben és semmiben. Ezen Draco és ti segítettetek változtatni. Újra lettek barátaim és családom. És itt nem anyámékra meg a díszes bandájukra gondolok Bella. Nem elvből lettem halálfaló hanem kényszerből. Vagy meghalok, vagy kapok egy bélyeget. Ha ez lenne az ára annak hogy életben maradhass a szerelmed és a barátaid oldalán, te mit mondanál? - a hangom hidegen és érzelemmentesen csengett, mégis szemrehányó és vágyakozó volt. Szemrehányó mert azt feltételezi hogy rossz vagyok a lelkem mélyén, és vágyakozó, mert én sem vágyom másra mint Bella. Mégis, most még jobban fojtogatott az az érzés hogy mindent elmondjak neki a Főnix Rendjével kapcsolatban. Nem tehetem... az árulás lenne. Viszont felküldetem majd Dumbledorehoz.
- Sajnálom. De én elmenekültem volna. - mondta ridegen. - Nem lettem volna képes rá. Ne haragudj Jane, de biztosan nem leszek képes rá. Menj szólj anyáméknak, mond el Blaisenek, vagy menj egyenesen ahhoz a szörnyeteghez, de én el fogok tűnni. És önként biztosan nem leszek halálfaló. - fordult felém végre. Na ekkor ugrottam fel.
- Idefigyelj Arabella Nott! - kezdtem erélyesen, és láthatóan picit összébb húzta magát. - Soha, de soha a büdös életbe nem árulnálak el téged! Már elmondtam, a húgom vagy! Se a szüleidnek, se Blaisenek sem pedig Voldemortnak nem szólok! ÁÁÁ a franc! - kiabáltam vele, de akkor belehasított a kezembe a fájdalom. Felhúztam a pulcsim ujját, és a Jegy most izzott, alatta pedig két szó rajzolódott ki.