Barátságból szerelem /Daniel Seavey fanfiction/

16. Fҽʝҽȥҽƚ

- Már nemsokára ott vagyunk. - hallottam a hangján, hogy mosolyog, közben kezét a combomra csúsztatta.

- Szeretném levenni a bandanát a szemem elől. - nyafogtam már sokadjára, mióta a kocsiban ültünk.

- De úgy nem lesz meglepetés. - mondta.

- Nem szeretem a meglepetéseket. - nyúltam a combomon lévő kezéhez és összefűztem ujjainkat.

- Hidd, el ezt imádni fogod. - szorította meg az ujjaimat.

Mióta a fiúkkal elmondták, hogy rövid időn belül turnéra indulnak, azóta mindent próbál bevetni, hogy emlékezetes legyen az addig egyre csökkenő együtt töltött időnk.

A kedvencem az a próbálkozása, amikor palacsintát próbált nekem reggelire csinálni, de valahogy az én drágalátos szerencsétlen sütés tudatlan aranybogaram felgyújtotta az elektromos főzőlapot. Így arra keltem, hogy kislányos hangon sikítgat. A napot én mentettem meg azzal, hogy full kómásan kirohantam és elzártam a főzőlapot és leöntöttem vízzel.

- Mikor érünk már oda? - kérdeztem az elgondolkodásom után.

- Most. - éreztem, ahogy lassít, majd lepatkol a kocsival.

- Hol vagyunk? - kérdeztem, de választ nem kaptam, mert hallottam, hogy kinyitja az ajtót és kiszállt a kocsiból, majd azt, hogy be is csukta.

Az én oldalamon lévő kilincsért nyúltam, a kocsi ajtaját ki is nyitottam, de mielőtt a lábam érintkezhetett volna a talajjal két kezet éreztem meg a derekamon.

- Hova szöksz, Baba? - nevetett fel Daniel.

- Sehova. - emeltem fel a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, csakhogy a bandana még mindig a szemeimet takarta.

- Higgyek is neked? - érintette össze a homlokunkat.

- Daniel Seavey tőled akarnék elszökni a legkevésbé. - karoltam át a nyakát.

- Ennek örülök. - nyomott egy puszit a számra - Most pedig menjünk. - letett a földre és óvatosan elkezdett vezetni előre.

Ahogy egyre közelebb értünk a helyhez, úgy kezdett erősödni a tenger illata és zaja.

- Ki akarsz nyírni? - kérdeztem.

- Persze. - állított meg. A hátam mögé lépett és az egyik kezével a derekamhoz nyúlt a másikkal pedig kikötötte a szemem előtt lévő bandanát.

Amikor a bandana lekerült a szememről, igazán elcsodálkoztam a parton voltunk egy mólón. Egy pléd volt leterítve és azon egy kosár.

- Köszönöm! - fordultam gyorsan Daniel felé és lehúztam magamhoz egy csókra.

- Én köszönöm, hogy vagy nekem. - mondtam mikor elváltunk egymástól.

- Ki segített neked ebben? - néztem fel rá, miközben leültem a plédre.

- Vannak barátaink, ha nem rémlene. - ült le mellém.

A délután további részét a mólón töltöttük. Apróságokról beszélgettünk és közben néha nagyon elmélyülten tanulmányoztuk egymás száját belülről.

- Szeretlek. - vágtam bele a mondata közepébe. Igazából nem is tudtam miről beszélt az előbb, csak a megnyugtató hangjára figyeltem és arra, ahogy a ujjaival a tenyeremre rajzol, apró köröket.

- Én is téged. - hajol felém, egy huncut mosoly kíséretében - De hogy jön ez, ahhoz, hogy megtanítalak majd gitározni? - tette fel a kérdést már a számra suttogva.