12. Fҽʝҽȥҽƚ

485 24 3
                                    

Március elejét írunk és a sulinkban minden évben szokott lenni egy bál. Egyeseknek A bál, vagyis jobban mondva az a neve, hogy Tavaszi bál. De néhány ember úgy gondolja a suliban, hogy ezzel a bállal kezdődik a tavasz. Szerintem, pedig ez egy hatalmas hülyeség, mert számomra a tavaszi napéjegyenlőséggel kezdődik a megújulás évszaka.

Ez volt a kisebb veszekedésünk tárgya Daniel-lel, reggel a kocsiban. Valamilyen furcsa okból el akar vinni a bálba. Vagyis kijelentette, hogy mivel ez az utolsó alkalom, hogy bármilyen iskolai eseményen veszek részt, ott kell lennem, és vele fogok elmenni. Nem mennék mással, de nekem sokkal többet jelent egy este vele vagy a teljes bandával, mint ez a hülye bál.

Úgyhogy a suli előtt csak kipattantam a kocsijából és nem szépen szólva rábasztam az ajtót szegénykémre. Aztán még a suliban is cseszegettek a tanárok is, meg akkor ott voltak az osztálytársaim, akik valamilyen hülye okból cseszegessük a megszokottnál jobban Ruby-t napot tartottak. Az egyik szünetben Madison nyugtatott meg, mert majdnem Amy után indultam egy beszólása miatt.

Suli után hiába volt a parkolóban Daniel eltrappoltam mellette és, hogy biztos legyen benne, hogy haza értem kocsival végig mellett jött gyök kettővel és mindenféle hülyeségről dumált, hogy hozzá szóljak, de én idióta csak hallgattam. Mielőtt befordultam volna a házhoz, még utánam szólt, hogy este jön. Nem is értem, hogy bírja a hisztimet.

Az ajtón belépve ledobtam a földre a táskámat és eldöntöttem, hogy kicsivel később veszek egy nyugtató fürdőt. Igaz, hogy a szobámban lévő fürdőben csak zuhanykabin van, de van egy olyan fürdőszoba a házban, amit senki nem használ, és ott van kád.

Hatóra körül, átvándoroltam a telefonommal a ritkán használt fürdőbe és elkezdtem meleg vizet engedni a kádba. A helység megtelt párával, a telefonomon kapcsoltam valami elméletileg nyugtató zenét. A vízbe nyomtam tusfürdőt és elkezdtem ledobálni magamról a ruháimat. Mielőtt beleültem volna a kádba a fejem tetejére kontyoltam a hajam, hogy ne legyen vizes. Ahogy a kád megtelt vízzel úgy, hogy teljesen eltakarjon el is zártam a csapot és behunytam a szemem, hátra dőltem és élveztem a nyugtató fürdőmet.

Még tíz perc sem telt el, mikor ajtónyitódást és csukódást hallottam, majd lépteket. Nem kicsit rezeltem be, hogy elrabolnak vagy megölnek. Fura fantáziám van.

- Baba, merre vagy? - hallottam meg Daniel hangját, a halálfélelmem elmúlt, de azonnal a tusfürdő után kaptam és nyomtam még a vízbe mielőtt kiszóltam volna.

- Fürdő!

- Néztem, nem vagy ott! - kiabált vissza.

- A nappaliból nyíló második ajtó! - pontosítottam.

- Szóval itt is van egy fürdő. - csodálkozott el, mikor belépett - Bocsánatot akarsz kérni? - kezdte húzgálni a szemöldökét fel-le.

- Nem csak szar napom volt. - mondtam és kádon kívül magam mellé mutattam, hogy üljön le.

- Szerepet játszottam benne? - kérdezte miközben törökülésben felém fordulva leült mellém.

- Tiéd és Amy-é volt a főszerep. - válaszoltam lehunyt szemekkel.

- Sajnálom. - támasztotta az állát a kád szélére.

- Sajnálhatod is. - sóhajtottam fel miközben felé fordultam.

- Helyre hozhatom? - nézett rám kiskutya tekintettel.

Könyörgöm a srác huszonegy éves és cukibb, mint egy óvodás kisfiú.

- Ezt vehetem igennek? - szólalt meg újra, mikor nem válaszoltam ez előző kérdésére.

- Helyre hozhatod, ha levetkőzöl és lefekszel velem. - néztem rá teljesen komolyan, bár szerintem a mondatomtól sokkot kapott, mert nem szólt semmit és tátott szájjal bámult rám - Nyugalom, csak vicceltem! - simítottam meg az arcát.

Barátságból szerelem /Daniel Seavey fanfiction/Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora