Barátságból szerelem /Daniel Seavey fanfiction/

9. Fҽʝҽȥҽƚ

Madison gyorsított a léptein, én pedig Daniel mellé szökdécseltem, egy gyors csókkal köszöntöttem bedobtam a táskám a kocsi hátsó ülésére, majd a szememmel ezt a két hülyét kezdtem keresni. Meg is találtam őket, Mad arckifejezését és mellkasa előtt keresztbe tett kezeit látva azt, hinné az ember, hogy érdektelenül hallgatja az előtte kétségbeesett arckifejezéssel magyarázó fiút.

- Meg tudtam valamit, ami szerintem érdekelni fog téged. - húzott közelebb magához a kocsinál támaszkodó Daniel a derekamnál fogva.

- Mit? - vezettem a kék szemű barátomra a tekintetem.

- Zach érez valamit a Gyertyatartónk iránt. - úgy fordultam, hogy háttal legyek Daniel-nek és lássam a másik két barátunkat, két kezével megfogta két oldalról a derekamat és szorosan maga elé húzott, hogy a fejét a fejemre tudja támasztani és a hasamnál átölelt mindkét karjával.

- Mi lenne, ha nem egy tárgyként hivatkoznál Madisonra? - próbáltam felnézni rá, de nem igazán sikerült.

- Dehogy hivatkozok rá tárgyként, - sóhajtott fel - ez csak egy becenév.

- Tudom, de olyan mintha egy tárgyról beszélnél. - fordultam felé és a mellkasához bújtam.

- Jó, oké megpróbálok valami olyan idegesítő becenevet keresni neki, ami nem olyan, mintha egy tárgyról beszélnék. - támasztotta az állát a fejemre - Csak a te kedvedért.

- Egyébként sejtettem, hogy ez lesz és én örülök nekik. - mormoltam a mellkasába.

- Miért érzem azt, hogy fejben már esküvőt szervezel nekik? - nevetett fel.

- Mert a miénk már meg van szervezve. - nevettem fel én is.

- Akkor gyűrűt kell vennem? - kérdezett vissza incselkedve.

- Ha szeretnél. - rántottam meg a vállam.

- Akkor hazafelé beugrunk egy ékszerboltba.

- Mivan!? - léptem egyet hátra, kiszakítva magam a karjai közül.

- Te hoztad fel, ne rám haragudj, mert úgy képzelem el az életem hátra lévő részét, hogy benne vagy. - ejtette maga mellé a kezeit.

- Nem haragszom, és én is veled képzelem el az életem csak azt hittem, hogy házasságról még legalább öt évig nem beszélünk komolyan. - léptem hozzá közelebb.

- Öt év múlva ugyanezen a napon megkérem a kezed. - nézett rám komolyan.

- Nem akartam pontos dátumot tudni. - temettem a fejem a nyakhajlatába, nem tudom, hogyan csináltam, de megoldottam. Hiába van közöttünk magasság különbség.

- Viccelek! - rázkódott meg a válla a nevetéstől - Váratlan nap lesz, amikor nem sejtesz semmit. - nyúlt egy ujjával az állam alá, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Reméltem, hogy így tervezed. - kulcsoltam a kezeimet a nyaka köré - És most már igazán megcsókolhatnál. - túrtam bele a tarkójánál a hajába.

- Értettem Asszony. - hajolt közelebb, az egyik kezemet kihúztam a hajából és karon csaptam. - Ouch, ez fájt.

- Akkor ne becézz úgy, ahogy az előbb. - forgattam meg a szemem.

- Értettem Főnők! - kezdett el velem megint incselkedni.

- Daniel! - morogtam, miközben megint karon csaptam.

- Baba, moroghatnál így máshol is. - támasztotta össze a homlokunkat.

- Csak csókolj már meg te Gyönyörű Idióta! - egymásnak préselte az ajkainkat és a nyelvét finoman a számba csúsztatta.