Barátságból szerelem /Daniel Seavey fanfiction/

Pɾσʅóɠυʂ

Mikor péntek délután haza értem a suliból egyenesen a szobámba mentem, ott pedig ledobtam magam az ágyra és a plafont kezdtem el bámulni. Ilyenkor már a velem egykorúak kezdenek készülődni a heti buliba én, pedig itthon maradok és teszem azt, ami a szüleim szerint a legjobb nekem. Tanulok.

Nem mintha nem hinném el, hogy csak jót akarnak nekem, de ők azt nem tudják milyen kivetettként élni a suliban, ahol minden szünetben csúfolnak. Mert ők csak a jegyeimet látják, de a sértésekről nem tudnak. Miért is tudnának? Őket csak az érdekli, hogy legyek jó tanuló és jussak be a legjobb egyetemre.

- Ruby, gyere ki a konyhába! - hallottam Anya hangját.

- Megyek! - szaladtam végig a folyosón, ami a konyhába vezet - Itt vagyok.

- Beköltözött egy család a szomszéd házba. Kedves emberek és meghívtam őket holnap este vacsorára. - nézett fel a papírjaiból.

- Értem, és? - dűltem neki az ajtófélfának.

- Holnap segítened kell, kicsit rendbe szedni házat.

- Rendben.

- Hogy ment ma a suli? - jött a következő kérdés.

- Jól. - válaszoltam lazán - Ennyi?

- Igen. - válaszolta fel sem nézve a papírjaiból.

Visszavonultam a szobában és leültem az ablakom párkányára. A másik család éppen akkor hordta be a költöztető autóból a dobozaikat.

Láttam két fiút és egy lányt meg a szüleiket. Az egyik fiúnak barna, míg a másiknak szőke haja volt, de a töve már barna, - ez még távolról is látszott - körülbelül 170 centi magasak lehettek mindketten. A lány szőke volt és kicsivel lehetett csak alacsonyabb a két fiúnál. Hozzám képest mindhárman égimeszelők voltak, bár a 158 centimhez képest mindenki hegyomlás.

Kedvesen mosolyogtak egymásra és közben csevegtek. Majd végül a szülők is felbukkantak az Anyukájuknak barna haja és kedves arca volt, mely mosolytól ragyogott. Az Apukájuk kicsit pocakosabb ember volt, de neki is mosolyt és boldogságot tükrözött az arca.

Aztán a szőke fiú éppen az ablakom felé fordult és a tekintete elidőzött rajtam aztán sután intett egyet a jobb kezével. Viszonoztam, legalábbis megpróbáltam.

"Most azt fogják hinni, kukolom őket, csak az én szerencsém lehet ilyen elcseszett."