Titokban szeretlek

1 rész

Tsukishima Kei

Hangos csörömpölés rántott ki egy békés, kellemes helyről, lustán pislogva tudatosul bennem, hogy fel kéne kelni. Az ébresztő felé nyúlok, hogy elhallgattassam irritáló hangját és kelletlenül kelek ki az ágyamból. A szemüvegem után tapogatózva rádöbbenek, hogy hétfő van ami egyet jelent azzal, hogy iskola. Egyből a fürdőbe veszem az irányt és készülődni kezdek. Minden nap ugyan az a nóta, felkelek, irány a fürdő, reggelizek és megyek az iskolába. Ott pedig próbálom túlélni a sok elmeháborodottat akik körülvesznek nap mint nap. Nem vagyok egy zseni de jó ésszel és egy nagy adag embergyűlölettel lettem megáldva ezért is van, hogy nagyon idegesít az a sok szerencsétlen.
Minden egyes nap monoton és unalmas, nem történik semmi említésre méltó. Az órákon még csak-csak elvagyok mert általában a tananyag leköti a figyelmem, meg merem kockáztatni, hogy még érdekes is néhány óra...De ez a mai nap csigatempóban telik, nem is tudom hogyan sikerül átevickélnem a tanításon, valahogy ma még az órák is unalmasak.
Lassan de csak eltelik az idő. Nemsokára kezdődik az edzés. Ez az egyetlen dolog ami fogjuk rá örömmel tölt el. Szeretem a röplabdát, de ugyan olyan érdektelenül állok hozzá mint mindenhez. Mindig is ilyen voltam. Ritkán szoktam kimutatni az érzéseim. Aki igazán ismer - ami valljuk be alig pár ember - az megért. Gondolom.
Hát igen... ez vagyok én Tsukishima Kei 16 éves és mindemellett meleg. Régóta érzem, hogy nem vagyok olyan mint a többiek. Sokáig nem tudtam hova tenni ezeket a gondolatokat, de idővel rájöttem miért van mindez. Elég egyszerű mert fiú létemre a fiúkhoz vonzódok. Rájönni könnyű volt, elfogadni viszont annál nehezebb. Nem azért, hogy mit szólnak majd az emberek, mert alapból nem érdekel a véleményük. Nehezebb volt saját magamat elfogadni, hogy ne akarjak változtatni azon amin nem lehet és ne akarjam annak hinni magam aki nem vagyok. Sokáig tartott de végül nagyrészt sikerült megbarátkozni a gondolattal.
Nem verem nagy dobra a tényt, hogy más vagyok, igazából senki sem tudja. Nem érzem szükségét, hogy bárkinek is elmondjam, még az egyetlen barátomnak sem. Ha sejt is valamit nem teszi szóvá és nekem ez így pont megfelel. Melegnek lenni pocsék, azért mert hiába találsz valakit akiről nem tudod levenni a szemed és dobban nagyot a szíved ha meglátod. Szinte biztos, hogy viszonzatlan érzéseket táplálsz. Mert valljuk be őszintén, mennyi esély lehet rá, hogy a kiszemelted meleg? Nos majdnem egyenlő a nullával. Emiatt vagy titokban rajongsz érte vagy bevallod neki és pofára esel mikor undorral teli tekintettel néz vissza rád. Hát igen meg az én érdektelen szívem is képes hevesen dobogni valaki miatt.

Már a legelső nap felkeltette a figyelmem. A tornaterem felé sétáltunk Yamaguchival mikor nagy hangzavart hallottunk a tornaterem irányából. Két srác veszekedett. Az egyik alacsony termete és vékony alkata inkább emlékeztet egy alsósra mint egy velem egyidős fiúra. A másik szerencsétlen, a királynak csúfolt feladó volt. Mikor közelebb értünk és jobban szemügyre vettem őket nem tudtam elfordítani a tekintetem a kis vörösről. Magának követelte az összes figyelmem mintha nem is létezne más rajta kívül.

Eleinte úgy tűnt, hogy nagyon utálják egymást, végül mégis összebarátkoztak. Az edzések alatt derült ki igazából milyen jók és hatékonyak ezek ketten együtt. Hinata apró termete ellenére nagyot tud ugrani ráadásul még gyors is és nagyon jó reflexei vannak. Sosem láttam hozzá hasonlót, az egész lénye ámulatba ejtett. Úgy szerettem bele, hogy észre sem vettem egyszer csak tudatosult bennem miért is tekintgetek folyton felé vagy miért akarom, hogy rám is olyan csillogó szemekkel nézzen mint a királyra amikor felad neki. Nem is értem magam, én aki útálja az embereket képes voltam belezúgni a csapat legirritálóbb, leghangosabb legbuzgóbb tagjába. Mekkora ennek az esélye? Úgy tűnik igaz a mondás hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ő mindig vidám és kedves mindenkivel, ellenben én távolságtartó és rideg vagyok.

Ukkai edző ma is kemény edzést tart. Nyakunkon a nemzeti bajnokság elődöntője és a csapatnak össze kell rázódnia ha bármilyen eredményt fel akarunk mutatni. Márpedig a cél a győzelem és ezért meg kell dolgoznunk. Keményen.
Régi riválisunk a Nekoma meghívott minket egy erős csapatokból álló edzőtáborba. Pénteken indulunk de addig még sok fárasztó edzést kell túlélnünk. Valószínűleg ott is hasonló sors vár majd ránk és én nem is reménykedem másban.
Ilyenkor mindig gyorsan telik az idő közömbösek tűnök de nagyon élvezem minden percét.
Már sötétedik mikor el indulunk vissza az öltözőbe. Teljesen el vagyok merülve a gondolataiban. Észre sem veszem, hogy Hinatáék nem maradtak ma tovább gyakorolni.
Az öltöző ajtaján belépve olyan kép tárul elém amire nem vagyok felkészülve. Hinata félmeztelen, kicsi de izmos teste áll szembe velem. A látványtól levegő is a tüdőben reked és forróság száguld végig a testemen. Minden figyelmem őrá irányul nem tudom elszakitani róla a tekintetem. Általában ügyelek rá, hogy ne együtt öltözzünk és amikor muszáj akkor is kényszerítem magam, hogy ne bámuljam meg. De ez most nem jött össze ami nyilván fel is kellett tűnjön a körülöttem lévőknek

- Mit bámulsz seggfej - kérdezte Kageyama mire Hinata a földre szegezte a tekintetét
- Két hatalmas barmot - feleltem a legbunkóbban amire csak képes vagyok. Örülök, hogy egyáltalán sikerült kimondani annyira a történtek hatása alatt állok még.
- Nyugi fiúk, egy csapatban vagyunk - lépett közénk Sugawara kezeit békítően felemelve
- Hát ti lehet de én nem vagyok homokos - hagyta el számat a legnagyonb hazugság. Utalva itt arra, hogy Sugawara meleg csak úgy mint én de ezt nekik nem kell tudniuk...

Sugawara megrökönyödve néz rám. Majd Daichi lép mellém és vág tarkón, ami egy kicsit fájt de nem érdekel. Mindenki döbbenten figyeli a kis szóváltásunkat. Kageyama szikrázó szemekkel indul meg felém egy „ kinek képzeled te magad" ordítás kíséretében. Még meg is ijednék de mivel tudom, hogy a sempaiok úgysem engedik hogy megüssön, figyelmen kívül hagyom őt meg persze mindenki mást is és elkezdek átöltözni. Egy légtérben lenni azzal a személlyel, aki miatt eszeveszetten dobog a szívem ráadásul alig takarja valami a testét, kibírhatatlan. Úgy sietek mintha kergetnének. Kiléptem az öltözőből és nagy levegőt véve próbálok megnyugodni. Több kevesebb sikerrel. A szívem még mindig őrült tempóban dobog. Nemsokára Yamaguchi jön utánam. Fürkésző tekintettel és kezd el beszélni hozzám

- Ez azért durva volt nem gondolod? - kérdezte halkam
- Nem - ennyi volt a válaszom és ezzel le is zártam a témát. Becsülendő benne, hogy mindig érzi mikor fogja be a száját. Talán annyira ismer már, hogy tudja ilyenkor nem érdemes mondani semmit.

Együtt indultunk el hazafelé, mindketten gondolatainkba merülve sétálunk. A hűvös esti levegő segít lenyugodni de azon nem tud, hogy elfelejtsem mit lattham nem rég az öltözőben.
Mikor megérkeztünk a házunkhoz gyors köszönés után már lépek is be az ajtón esélyt sem hagyva baratomnak arra, hogy bármit is mondjon. Ledobom a cipőm meg a táskám és egyenesen a fürdőbe megyek. Megváltás a forró víz fáradt tagjaimnak szívem szerint ki sem szállnék a zuhany alól. Miután megtörölköztem, felkaptam a pizsamám és sóhajtva dőltem be a puha ágyba. Szemeim lehunyva egyből a félmeztelen Hinata képe tárult elém nem mitnha túl sokáig képes lettem volna elfelejteni. Nagyot nyögve fordulok hasra az ilyen napok után mint a mai, mindig elgondolkozok vajon mennyire taposhattam a lelkébe a megnyilvánulásommal. Tudom, hogy ezt magamért teszem. Mert másképp talán még jobban beleszeretek és már így is nagyon nehéz. Minden nap mikor látom arra vágyok, bárcsak feleannyira szeretne engem mint én őt. Keserű kacaj hagyja el a számat. Semmi esély rá.
Kellett nekem beleszeretni...