Titokban szeretlek

2 rész

Hinata Shoyo

Nem értem az embereket. Jobban mondva egy bizonyos embert nem értek. Mindig úgy viselkedik velem mintha én lennék a fő ellensége de ma az öltözőben furcsán bámult meg. És hihetném azt, hogy csak én képzelek bele sokat de nem... Sokféle érzés kavargott a szemeiben és mégis leginkább vágyakozó pillantás volt. Libabőrös lettem a tekintetétől és nem rossz értelemben.
Mióta először néztem fel azokba a csodálatos szemekbe nem tudom elfelejteni. Pedig nyíltan utál engem, ami miatt már nekem is így kéne érezni. Szánalmas de nem tudom mit kellene tennem, hogy sikerüljön elfelejteni. Senki sem tudja milyen érzéseket táplálok iránta így segítségre is maximum saját magamtól számíthatok.
Nem hinném, hogy bárki is képes lenne megérteni mert még én sem értem igazán. Vagyis egyrészt értem, mivel meleg vagyok. Az a rész nem világos, hogy miért pont ő? Egy csepp kedvességet sem mutatott irántam soha. Mégis alig várom minden nap, hogy láthassam őt.

Kageyamával az oldalamon sétálunk hazafelé miközben ezer kérdés kavarog a fejemben. A legfontosabb az hogy, mire véljem azt a pillantást?

-Szerinted mi volt ez az előbbi? - kérdezem barátomtól megtörve a köztünk uralkodó csendet
-Nem tudom, de valami nincs rendben nála az biztos - morogta kis gondolkodás után
-Bárcsak tudnám miért utál ennyire - sóhajtok fel szomorúan
-Nem értem miért kell, hogy mindenki szeressen. Egyébként meg idegesítő vagy, azért - ez kicsit fáj tőle hallani de elengedem a fülem mellett mert tudom Kageyama milyen - Minek foglalkozol vele? - teszi még hozzá
-Nem foglalkozok vele csak nem értem - hazudok. Mit mondhatnék, biztosan bolondnak nézne ha megtudná, hogy szerelmes vagyok a szöszibe
-Akkor felejtsd el - közli, kösz... mintha ez olyan egyszerű lenne.

Ha én irányítanám már rég híre hamva sem lenne az iránta táplált érzéseimnek. De nem így van ezért ha akarom ha nem akkor is érdekel mikor mit mond. Közben meg úgy érzem, mintha minden szavával kést döfne a szívembe. Ezért is próbálom elkerülni amikor csak tehetem.
A maradék utat némaságba burkolózva tesszük meg. Mikor szétválnak útjaink felpattanok a biciklimre és eszeveszett tempóban tekerek hazáig. A csípős esti szél és az égő izmaim segítenek elnyomni a gondolataimat. Hazaérve lerakom a biciklim majd az ajtón belépve finom illatok csapják meg az orromat. Úgy látom ma anya főzött, szeretem mikor főz bár nagyrészt én szoktam. Mióta apám lelépett és magával vitte a húgomat, anyám nagyon sokat dolgozik. Így tud csak előteremteni mindent a megélhetésez. Vannak esték mikor érzem rajta az alkohol szúrós szagát, de soha nem vetném ezt a szemére. Sok mindenen mentünk keresztül és nem hibáztatom ha ilyen módon keres egy kis menedéket. Elvesztette a férjét és a kislányát egyik napról a másikra. Mikor apám még egyszer utoljára felkereste a válási és gyermek elhelyezési papírokkal anyám teljesen összetört. Akkor láttam utoljára apámat a húgomat meg még régebben. Azóta valahol a világ másik végén élnek, remélem boldogan. Hazudnék ha azt mondanám nem hiányoznak vagy nem haragszom mert elhagytak, de már beletörődtem. A legjobban anyát sajnálom mert neki még nehezebb.
Nem sűrűn látjuk egymást, ha igen akkor is csak pár szót váltunk és ennyiben kimerült a kapcsolatunk. Nem volt ez mindig így de mióta apa elment ő is elzárkózott. Már számtalanszor indultam el hogy be valljam neki meleg vagyok mégis meggondoltam magam az utolsó pillanatban.
Évek óta tudom már mégsem szóltam soha. Eleinte féltem apámtól utána meg már nem akartam ezzel is anyát terhelni.
Mindig is tudtam, de igazán akkor lett nyilvánvaló mikor alsó középben az egyetlen lány akivel jóban voltam szerelmet vallott nekem. Abban az időben még minden zavaros volt így belementem a dologba. Egy pár lettünk. Rengeteg csókot váltottunk mégis folyamatosan azt éreztem hogy nem önszántamból cselekszem hanem kötelességből. Kicsivel több mint fél évig tartott ez a kapcsolat mire összeszedem a bátorságom és szakítottam. Szegényt nagyon megbántottam de nem ringathattam hamis reményekben tovább. Persze azt nem mondtam meg neki, hogy azért nem működik a dolog mert lány. Azt hogy a fiúk vonzanak csak Kageyama tudja ő is csak véletlenül jött rá. Meglátta a telefonomban a meleg társkereső appot, amit igazából még sosem használtam.
Annak viszont nagyon örülök hogy Kageyama elfogadta, nem lett volna jó érzés ha eltaszít magától emiatt. Annyit mondott, hogy amíg nem vele akarom megbeszélni a szerelmi ügyeim addig nem érdekli kihez vonzódok. Nem akarja hallgatni az áradozásomat a pasikról. Mintha áradoznék valaha is. Azért mert meleg vagyok attól még nem lettem lány.
Mindegy is ő ezt nem értheti.

Gyorsan megvacsorázok aztán forró fürdőt veszek, hogy ellazuljak. Nem is szállok ki amíg ki nem hűlt a víz. Megszárítkozok, felkapok egy boxert és irány az ágy.
Amint lefekszek Tsukishima jut eszembe megint, nem sok időre tudtam száműzni a gondolataim közül... Mégis ahogy ma rám nézett az jóleső bizsergéssel tölt el, bár tudom, hogy semmit sem jelent. Valószínűleg csak én képzelek bele túl sokat. De akkor is kellemes érzés, ha csak egy kis ideig is.

A következő napok szélsebesen telnek. Suli, edzés aztán még egy kis edzés na meg persze tanultam is. Egy keveset.
Most pedig csütörtök van itt ülök angolon és bámulom a kezemben tartott papírt. Könnyek csípik a szemem közben átkozom magam, hogy miért nem tudtam többet tanulni vagy jobban odafigyelni az órákon. Két pont, kettő nyamvadt pont választott el az edzőtábortól. Megbuktam. Emiatt holnap pótvizsgát kell írnom. El sem tudom hinni, hogy nem mehetek. Csak erre vártam és készültem mióta szóltak, hogy megyünk.
A nap további részében csak arra gondolok, hogy amíg én otthon fogok fetrengeni az önsajnálatban addig a többiek sok izgalmas meccset játszanak majd. Hogy lehetek ekkora pancser?

Tanítás után az öltözőbe megyek, hogy megmutassam az eredményeket kapitánynak. Fájó szívvel és könnyes szemmel nyújtom át Daichi - sannak a kezemben tartott papírt. Egy darabig meredten nézi majd felnevet. Tudom, hogy szánalmas vagyok de azért nem kéne így kinevetnie. Nagyon rosszul esik.

- Tanaka, áll még az ajánlatod a holnapi nappal kapcsolatban? - fordul az említett felé
- Hát persze, tudtam hogy ez lesz azért is beszéltem meg előre Saekoval a dolgot. - nevetett ő is.
Értetlen és megbántott tekintetem láttán kezdett bele Daichi - san a magyarázkodásba
- Nyugi Hinata. Sejtettük, hogy meg fogtok bukni ezért Tanaka lebeszélte a nővérével hogy vizsga után elhoz autóval benneteket utánunk. - mosolyog kedvesen. Kell pár perc mire felfogom, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Olyan izgalom és boldogság jár át, hogy nem bírok magammal.

- Tényleg? Komolyan? Köszönöm Tanaka-senpai - ugrok a nyakába örömömben
- Ugyan Hinata ez csak természetes - borzolja össze a hajam.
- De várjuk... Daichi - san az előbb többes számban beszéltél. Ki az aki még megbukott? - kérdezem, kíváncsi leszek ki lesz az utitársam.
- Én - szólal meg egy hang az ajtóból. Meg sem kell fordulnom, hogy tudjam kihez tartozik. Kageyama az.