Titokban szeretlek

6 rész

Tsukishima Kei

Ahogy eddig most is nyerésre áll Bokuto-san csapata. A következő támadásuk is sikeres és hangos sípszó jelzi, hogy vége van az eredményjelző táblára nézek 20-25. Megint elvesztettünk egy szettet. Gyorsan letudjuk a büntetést majd kispadhoz sétálva iszom egy kicsit. Most veszem csak észre hogy itt van Hinata is. Remélem így már több esélyünk lesz nyerni. Bár ahogy elnézem nagyon fáradt, szemei alatt jókora karikák égtelenkednek, nem biztos hogy nagy hasznát vesszük így.
Pár perces szünet után megyünk is vissza a pályára. Olyna jó érzéssel tölt el mikor játék közben látom. Szeretem nézni mikor örömködik egy-egy sikeres támadás után. Mégis most olyan erőtlennek tűnik mintha nem önmaga lenne. A következő ütése is gyenge pff... ilyet a nagyanyám is tudna ütni, remélem hamarosan megint a megszokott régi önmaga lesz mert rossz nézni ahogy kínlódik.
Egy egész jónak tűnő ugrás után a szívem is kihagy egy ütemet mikor nem talpra érkezik hanem hanyatt vágódik a padlón és eszméletlenül terül el. Egy kisebb pokol szabadul el rögrön mindenki kiabál, kapkod, próbálják elérni, hogy magához térjen de hiába. Én meg állok, mint egy szobor meg sem tudok mozdulni. Csak azt figyelem, hogy gyengén de láthatóan emelkedik és süllyed a mellkasa.
Ukkai edző lép közbe és ölébe véve az eszméletlen fiút indul vele a gyengélkedő felé.
- Folytassátok az edzést, én addig elviszem a gyengélkedőre- mondja
- Én is megyek - kiált Kageyama de az edző leinti
- Mindenki maradjon itt - közölte majd sietősre véve lépteit távozik

Pár perc néma csend után folytatjuk a meccset. Hinata helyére Enoshita áll be és hamarosan Ukkai edző is visszatér, egyedül... Nagyot sóhajtva dobom le magam a kispadra most rajtam a sor, hogy kicsit kifújjam magam.

- Valaki menjen Hinata után és várja meg még felébred. Nincs nagy baja csak kimerült. - mondja az edző sóhajtva
- Én megyek- kiált ismételten a király
- Te maradsz, a meccs folytatódik a csapatnak kellesz - szétnézve rajtam állapodik meg a tekintete
- Tsukkishima-kun te mész! Úgy látom most pihenőt tartasz - néz rám ellentmondást nem tűrően
- Tch... Jó - állok fel kelletlenül de belül mégis örülök, legalább megbizonyosodok róla, hogy tényleg semmi baja
- Nehogy valami furcsaságot csinálj négyszemű - kiált utánam Kageyama mikor elindulok
- Ne félj Király nem csinálok semmit a hercegnőddel - húzódik gúnyos mosolyra a szám, pedig ha tudná mennyi mindent szeretnék vele csinálni. Magamban vigyorogva veszem az irány az épület felé.

Belépve a gyengélkedőre látom, hogy Hinata az egyik belső ágyon fekszik. Az orvos kezembe nyom egy pár kendőt hogy 5 percenként cseréljem a borogatást a fején, valamint ha magához tér egyen meg igyon mutatott maga mögé ahol szendvics meg víz volt kikészítve. Ezek után közölte hogy el kell menni neki így magunkra hagyott minket és őszintén ezt egy percig nem bántam.

- Na most mi legyen édes? - suttogom majd odalépve egy ujjal végigsimítok eszméletlen arcán.
Vajon mit tenne ha megtudná mennyire odáig vagyok érte? Biztosan még a mostaninál is jobban útálna nevetek fel keserűen. Mikor felé fordítom a tekintetem. Egy döbbent arcú Hinatával találom szembe magam.
- Tsukishima te mit csinálsz itt? - kérdezi álomittas hangon
- Az edző engem küldött hogy vigyázzak rád még magadhoz térsz - mondom majd elfordulok, muszáj mert annyira aranyos így félálomban
- Miért pont te? - érdeklődik tovább
- Nem tudom, pont én voltam a kispadon gondolom azért... - kicsit haragosabban szólok mire összerezzent a fracba... nem akartam megijeszteni, kivételesen.
- Rendben - szól majd lehajtva a fejét a kezeit kezdi tanulmányozni
- Azt hiszem már nincs szükség a borogatásra - emelem fel a kezemben lévő anyagot - de jó lenne ha ennél és innál - mondtam a legkevesebben ahogy csak tőlem telt. Nagy szemekkel néz fel rám közben a kezébe nyomom az ágy melletti kis szekrényre készített szendvicset meg üveg vizet.
- Ha jobban vagy visszamehetünk az edzésre - bólint majd lesütött szemmel, csendben kezd el enni. Nézem ahogy elfogyasztja a szendvicset közben kortyonként megissza a vizet. Hol a száját hol kissé pirosló arcát figyelem. Ahogy mozognak az ajkai teljesen megbabonáz
- Khm... - Hinata hangja ránt vissza a valóságba
- Mi van? - kérdezem durvábban mint szeretném de egy másodpercen belül dühös barna szemek merednek vissza rám
- Mi az hogy mi van? Te bámulsz folyamatosan engem!! - emeli fel ő is a hangját
- Honnan veszed ezt? - forgatom meg a szemem, szóval észrevette nem is olyan idióta mint amilyennek kinéz
- Ne akarj hülyének nézni Tsukishima, van szemem látom hogyan nézel rám - mondja de a végére a hangja már alig hallható suttogás. Majd szégyenlősen hajtja le a fejét. Annyira aranyos hogy nem tudok parancsolni az érzéseimnek és ebben a pillanatban elhatározom, hogy meg fogom csókolni. Nem tudom már visszafogni magam. Odalépek és az álla alá nyúlva kényszerítem, hogy emelje fel a fejét. Most vagy soha. Amint rám néz a szájára tapadok. Édesek és puhák az ajkai ami annyira de annyira jó érzés. Pár pillanat kell csak, hogy észrevegyem nem csókol vissza szóval azt hiszem ennyi volt... de legalább megpróbáltam. Most már csak azt kell kitalálnom mit fogok mondani, mikor megkérdezi miért csináltam. Sóhajtva szakítom meg a csókot. Még egy karnyujtásnyi távolság sem volt köztünk mikor belemarkol a pólómba és vissza húz az ajkaira. Egy pillanatra lefagyok a döbbenettől de egy cseppet sem bánom. Boldogság járja át minden porcikámat miközben finoman merülök el a puha ajkak táncában, nyelvemmel végig simitom az alsó ajkát de abban pillanatban eltol magától. Nem néz a szemembe hanem a padlót kezdi fürkészni .
- Tsukishima mi volt ez az egész? - félve kérdez rá
Most mi legyen? Ez nem megfelelő alkalom, hogy be valljam neki az érzéseim. Ki kell találnom még, hogyan mondjam el. Nem tudom mit válaszoljak így csak csendben figyeltem tovább. Nem sokat kellett várnom jött is a következő kérdés
- Tsukishima te meleg vagy? - olyan halkan mondja, hogy alig hallom
Nagyot sóhajtva fordítom figyelmem az üres, fehér falak felé megoldás után kutatva de végül nagy levegőt veszek, hogy kimondjam az igazságot
- Igen Hinata, meleg vagyok. - a csók után már magától is rájöhetett így nincs mit vesztenem
- Értem - mondta majd elcsendesedett. Mikor vissza nézek rá mosolygós enyhén piros arcal vizsgálja a kezeit
- Hinata te...? - nem tudom befejezni mert a következő pillanatban száját az enyémnek nyomja. Az agyam abban a pillanatban leblokkol de nekem sem kell több, átkarolva vékony derekát szorosan magamhoz húzom. Kezét a nyakam köré fonja így simulva teljesen a karjaimba.
Lassan csókolom majd finoman megszívom az ajkát ami egyből utat enged. Óvatosan tapogatózva fedezem fel a száját. Mikor a nyelvünk találkozik hideg borzongás fut végig rajtam. Egyre vadabbul csókoljuk egymást, mintha nem lenne legközelebb. Annyira jól csókol. Ügyes ajkai teljesen elveszik az eszemet. Levegőért kapkodva döntöm homlokom az övének miután elváltunk egymástól
- Tsukishima én... én... - keresgéli zavarodottan a szavakat de közbevágok
- Vacsora után beszélünk jó? Találkozzunk a közeli parkban, de kérlek egyedül gyere, rendben? - ezzel elengedve őt válaszra sem várva zakatoló szívvel indulok vissza az edzésre.

Ma este elmondom neki...