Titokban szeretlek

8 rész

Tsukishima Kei

Reggel mikor felébredek egyből a tegnap történtek jutnak az eszembe. Boldogság jár át mikor felelevenedik a kép amint szorosan ölelve bújik a karjaimba a törpe. Sokáig fent voltam mert el kellett mesélnem Yamaguchinak a tegnap este történteket mégsem vagyok fáradt úgy érzem majd ki csattanok. Alig várom, hogy lássam Hinatát még így is hogy tudom nem mehetek oda, hogy csókkal és öleléssel köszöntsem. Tegnap este kaptam egy olyan esélyt amiről pár napja még azt hittem lehetetlen.
Bevallom igazán nem bántam volna ha ő is kimondja amit érez, de egyenlőre így is megfelel. Ami késik nem múlik ugyanis láttam a szemében a boldogságot mikor a parkban voltunk. Előbb utóbb ő is kimondja majd azt a pár szót ami nekem oly sokat fog jelenti. Csak azt remélem nem kell túl sokat várnom rá.
Reggeli közben le sem tudom venni róla a szemem. Még az sem nagyon érdekel ha valakinek feltűnik, hogy bámulom. Egyszerűen képtelen vagyok nem odanézni. A telefonom csörgése miatt kell félrepillantanom. Mérgesen veszem elő a készüléket a zsebemből és egy ismeretlen számról jött smst látok

Ne bámulj már olyan feltűnően.

Egyből világossá válik ki írta az üzenetet de fogalmam sincs honnan van meg neki a számom. Sok lehetőség nincs mivel pár emberen kívül senki sem tudja. Kérdőn nézek Yamaguchira aki vigyorogva kíséri figyelemmel a történteket.

- Szívesen- súgja nekem. Ebből rögtön rájövök, hogy az ő keze van a dologban de ebben az esetben egyáltalán nem bánom hogy elkotyogta a mobilszámom. Villantok egy vigyort és a telefonnak szentelem minden figyelmem

Én: Sajnálom ez kivitelezhetetlen.
Hinata: Próbálkozz !! mi lesz az edzésen ha már most sem tudod visszafogni magad?
Én: Találok megoldást, hogy kettesben lehessünk

Válasz nem jött ugyan de mikor felnézek egy szégyenlősen mosolygó hinatát látok. Annyira aranyos mégis, hogyan fogjam így vissza magam?

Az edzésen ugyan úgy kerüljük egymást mint eddig. Távolból figyelem őt mint már sokszor tettem de mikor összeakad a szemünk most nem fordítja el a fejét. Sokatmondó pillantásokkal állja a tekintetem. Mióta csak reggelinél megláttam azon gondolkozok hogyan érhetném el hogy kicsit kettesben maradjunk. Kuroo és Kageyama folyamatosan a nyakában lóg. Egy percre sem hagyják egyedül persze Kageyamát megértem mert az megszokott, hogy ő mindig vele van de Kuroo újonnan jött barátságától lassan a falnak megyek. Szégyen vagy sem féltékeny vagyok és nem tudom figyelmen kívül hagyni ezeket az érzéseket. Tudom, hogy Kuroo biszex sosem rejtette véka alá a viselt dolgait és emiatt még jobban irritál ahogy Hinatára tapad. Az a legbosszantóbb az egészben, hogy úgy tűnik még a király is elfogadja ezt és ez nagy szó mert ő senkit sem kedvel a törpén kívül talán még őt sem igazán. Egy biztos arra nagyon kíváncsi leszek mi lesz Kageyama reakciója mikor megtudja, hogy együtt vagyunk. Tudom jól hogy ki nem állhat engem és ez az érzés teljes mértékben kölcsönös.
Hiába próbálkozok egyetlen alkalom sem adódik egész álló nap és már bizseregnek az ujjaim annyira meg akarom érinteni őt. Idegesítő. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz eltűnni pár percre a vizslató tekintetek elől.
Ma meglepően jól teljesítünk úgytűnik kezd összerázódni a csapat és talán ma nem az összes meccset fogjuk vereséggel zárni. Habár ez még korántsem biztos mivel az ellenfeleink is fejlődnek meg persze lassan kiismernek minket így még jobban meg kell dolgoznunk a győzelemért. Végül mégsem sikerült győztesként kikerülni egy szettből sem de délutánra már csak egy hajszálon múlt a győzelmünk.
A nap végén indulunk haza és végig kell néznem azt a nyálas búcsúzás amit Kuroo művel. Nem is tudom hányszor kakarolja át Hinatát és ígérik meg egymásnak, hogy majd beszélnek és találkoznak. Forr a vérem ahányszor hozzáér nem tehetek róla ezek szerint felettébb féltékeny típusú ember vagyok vagy legalábbis Kuroo ezt hozza ki belőlem. A végén még Kageyama is kap egy ölelést amit igaz morogva de viszonoz. Az a barom még azt is meg ígéri ha eljutunk a döntőig eljön nekünk szurkolni. Micsoda nagylelkűség...
Mikor felszálltunk a buszra belém hasít a gondolat hogy nagyon szívesen ülnék mellé de ez a jelen helyzetben kivitelezhetetlen.
Azonban egész úton smsezünk ami nagyon jó érzés. Rengeteg dolgot megtudok róla miket szeret és miket nem, mik a kedvenc elfoglaltságai emellett magamhoz képest én is sok mindent elmondok. Meg is lepődök rajta, hogy nem is olyan nehéz így, hogy tudom őszintén érdekli mi van velem, ami elég furcsa is egyben mert eddig Yamaguchin és a családomon kívül ezt nem nagyon mondhattam el senkiről. Hosszú órákig tartó utazásunk perceknek tűnik.
Visszaérve a karasunonoz mindenki fáradtan szedelőzködik és indult el hazafelé. Kicsivel odébb Hinata álldogál valamin nagyon gondolkozik. Száját beharapva szemlél körbe és ettől az apró gesztustól nagyon szeretnék odalépni és ajkaimat az övére simítani. Vajon mikor lesz alkalmunk kicsit kettesben lenni?
Hirtelen villámcsapaskent hasít belém egy gondolat majd hirtelen odalépek Takeda-senseihez

- Sensei szükség van még segítségre a korrepetálásban? Mert ha igen egy embert el tudok vállalni. - a lehető legközömbösebb hangom és arcom veszem elő a szívem mégis a torkomban dobog talán olyan hangosan hogy a sensei is hallja
- Nem tudok róla Tsukishima-kun de ha jelentkezik valaki szólok - mondja

Bólintok majd miután elköszönünk Hinatát keresem a szememmel de már nem látom sehol. Hazafelé indulva előkapom a mobilom és furcsa izgalommal a szivemben írok üzenetet neki.

Én: jelentkezz korepetálásra Takeda senseinél most szóltam neki hogy egy embert elvállalok
Hinata: mi? miért? már vége a vizsgáknak
Én: de nemsokára megint lesznek és így legalább kettesben is tudunk lenni
Hinata: holnap szólok neki

- Ezt ügyesen elintézted - ért utól Yamaguchi. El is felejtettem, hogy együtt szoktunk hazamenni annyira Hinatán jár az eszem
- Még nem tartunk ott hogy napvilágra hozzuk és valahogy találkoznunk kell. Így Kageyamát is le tudjuk rázni esküszöm olyan mint egy őrkutya - villantok egy gúnyos mosolyt ha akarja a király ha nem Hinata velem fogja tölteni az idejét
- Gondolod, nem mondta el neki? - vigyorog már barárom is.
- Hidd el, nem hagyta volna szó nélkül ebben biztos vagyok. - fel vagyok készülve rá hogy kiakad majd bár őszintén megvallva ő az utolsó akinek érdekel a véleménye.