Titokban szeretlek

3 rész

Tsukishima Kei

Az órámra nézek 04:10-et mutat. Ülök a buszon és várom, hogy elinduljunk az edzőtáborba még pár perc és órákig fogunk utazni. Mindenki itt van már kivéve a két jómadarat mert ők később jönnek utánunk mivel megbuktak mindketten. A héten mikor Takeda-sensei keresett valakit aki tud segíteni a korrepetálásban majdnem felajánlottam a segítségem. De csak majdnem mert közben rájöttem, hogy ez valószínűleg nem csak Hinatát takarja és emiatt elment a kedvem az egésztől. Ha csak róla lett volna szó talán bevállalom, de mivel ők mindig együtt vannak így véleményem szerint nem egyedül neki kellett volna a segítség. És így már egyáltalán nem tetszett a dolog. Persze így jobban belegondolva ez határozottan rossz ötlet lett volna. El tudnám képzelni, hogy kettesben töltünk némi időt de az mindenről szólna csak a tanulásról nem. Lelki szemeim előtt egyből megjelenik a kép
~ alattam fekszik, lábait a derekam köré kulcsolva szorosan simul hozzám apró teste, ajkaink egy pillanatra sem válnak el egymástól, miközben kezem lassan felfedező útra indul a ruhája alatt ~
Tch... Ki kell zárnom ezeket a gondolatokat mert ha nem, annak hamarosan látható következményei lesznek... Sajnos ez csak az én piszkos kis fantáziám szüleménye. Valószínűleg el sem fogadná a segítségem nemhogy megengedje, hogy hozzá érjek.
Fáradt sóhaj hagyja el a számat. Körbe nézve látom, hogy a csapat nagy része már alszik. Azt hiszem pihenek egyet én is mert szükségem lesz minden energiámra ezen a hétvégén. Lehunyom a szemem és próbálok nem gondolni semmire.

Nyugalmamból beszélgetés és fészkelődés hangjai rángatnak ki. Többször pislogok mire realizálom mi történik körülöttem az autóbusz éppen most parkolt le és ettől egész csapat gyomorforgatóan fellelkesült. Tévedés ne essék szeretem a röplabdát de azért nem nagyon tudok örülni annak, hogy egész hétvégén a belem ki fog lógni a sok edzésről. Így is kemény volt a hét.
A másik amivel nem tudok megbékélni az a szállás, nem lesz egy perc csend vagy nyugalom. Rengetegen leszünk egy szobában és csak reménykedni tudok hogy, nem együtt leszek Hinatával. Nem bírnám vele egy légtérben az éjszakákat mivel egy percre sem tudnám lehunyni a szemem a gondolattól, hogy olyan közel van hozzám.
Áldom a jószerencsét, hogy külön szobába kerültünk. Gyorsan körbe vezetnek minket és miután kipakoltunk meg ettünk pár falatot mindenki elindul a tornaterem felé. Nem is tudom hányadik szettet játszuk mire a törpe meg a király megérkezik. Így már a teljes csapat itt van és kezdődhetnek az igazi meccsek. Még nekem is be kell látni, hogy nélkülük nem sokra megyünk. Az a gyors támadás amit csak ők tudnak megcsinálni nagyon hatásos. De még így sem tudtunk megnyerni egyetlen meccset sem. A csapatunk finoman szólva is szar, nincs meg köztük a kellő összhang. Már amennyire mi képesek vagyunk ilyesmire. Márpedig képesnek kell lennünk rá mert ha nem, akkor csak rövid látogatást teszünk a selejtezőn. Minden egyes elvesztett szett után egy kör vetődés a büntetés ami nagyon nincs ínyemre. De nincs mit tenni a vereség az vereség. Elgondolkozok rajta vajon lesz-e olyan, hogy nem mi fogunk veszíteni? Az eddigiekből kiindulva nem valószínű...

Ahogy telik az idő egyre nehezebben tudom elszakítani a tekintetem Hinatáról. Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen hosszú ideig legyünk egy helyen. Eddig csak a reggeli vagy a délutáni edzések alatt voltunk együtt de ez így már kezd elviselhetetlen lenni. Tekintetem folyamatosan visszatér a kis fürge játékoshoz. A józan eszem azt kiabálja, hogy ne nézzem mégsem tudom levenni a szememet róla. Egyszerűen megbabonáz a mozgása ahogy minden mozdulatára megfeszülnek az izmok picike testén. Annyira de annyira meg akarom érinteni. Tehetetlen düh száguld rajtam végig. Miért kell ennyire szeretnem? És miért kell ilyen reménytelennek lennie?
Kezdek kiakadni, úgy tűnik nem tesz jót, hogy folyamatosan látom őt. És még mi lesz az elkövetkező két teljes napban? Bele se merek gondolni. Hozzá sem szólok és próbálom figyelmen kívül hagyni de nem megy. Minden porcikám arra vágyik, hogy a karjaimba zárhassam.
Amit ebben a pillanatban valaki más tesz meg. Kuroo lép oda hozzá és löki át hanyagul a karját Hinata vállán, pár szót váltanak majd elindulnak kifelé. Észre sem vettem hogy vége a szettnek és szünet van, annyira a gondolataimba merültem. Kész csoda hogy egyáltalán képes voltam bármire is reagálni közben. De vajon mit akarhat tőle? És miért mennek ki? Már mozdul is a testem mikor észbe kapok. Nem mehetek utánuk. Idegesen tolom feljebb a szemüvegem, iszok pár kortyot majd ismét az ajtó felé vándorol a tekintetem. Nem telik el sok idő mikor meglátom őket visszafelé jönni, Kuroo nevetve karolja át vállát még mindig. Legszívesebben letörölném azt az idióta vigyort a képéről. Viszont Hinata egyáltalán nem mosolyog, meg van szeppenve ez kristály tisztán látszik az arcán. Mit csinálhatott vele? Leesett állal bámulom őket mikor a kispadhoz érve telefonszámot cserélnek. Nagyon nem tetszik ez az egész. Beszélgetnek még egy kicsit majd Kuroo fütyörészve indul vissza a saját csapatához. Mekkora paraszt. Nagy szemforgatás közepette fordulok el és találom szembe magam Yamaguchival.

- Tsukki, mi folyik itt? - néz rám kirívóan, meg sem tudok szólalni annyira meglep a kérdésével
- Nagyon furcsa vagy mostanában. Kár lenne tagadni, ismerlek. - döbbentem bámulok rá, torkomra akasztotta a szót már másodjára egy percen belül
- Azt is sejtem miről van szó. Remélem tudod, hogy nagyon rosszul esik mivel a legjobb barátok vagyunk, de mégsem bízol bennem annyira, hogy el mond nekem. - megbántottság és harag csendül ki a hangjából
- Yama... - kezdenék bele de a szavamba vág és folytatja
- Majd ha te is barátodnak tekintesz és képes vagy bízni bennem keress meg. Szívesen meghallgatlak addig viszont látni sem akarlak. - ezzel otthagyva engem. Tátott szájjal bámulok utána.

Egy szó nem sok ennyit sem tudok kimondani annyira sokkolt ez a beszélgetés. Beszélgetés? Tch... Meg sem tudtam szólalni. Yamaguchinak ez olyan oldala amit eddig még nem láttam soha. Jobban ismer engem mint bárki más. Várható volt, hogy észrevesz majd dolgokat. De azt nem gondoltam volna, hogy ebben a helyzetben fogja tudomásomra hozni. Szar barát vagyok, igaza van. Ő sosem ítélne el mégsem volt bennem annyi, hogy el mondjam neki az igazat. Ezt most jól elcsesztem. Helyre kell hoznom mert nem akarom elveszíteni az egyetlen barátomat.