Titokban szeretlek

7 rész

Hinata Shoyo

Csendben kullogok Tsukishima hátát bámulva a tornaterem felé. Már sokkal jobban érezem magam. Mégis ami a gyengélkedőn történt az imént kótyagossá tette a fejem. A legjobb érzés volt amit valaha is átéltem, amikor ajkai megérintették az enyémet. A kezdeti sokk miatt még viszonozni is elfelejtettem de miután észbe kaptam én húztam őt egy újabb csókba. Fogalmam soncsen mi ütött belém egyszerűen nem tudtam már figyelmen kívül hagyni az érzéseimet. Olyan gyengéd de mégis erőteljes volt. Teljesen beleszédültem, lehet hogy nagy hibát követtem el azzal hogy utat engedtem a vágyainak de már nem bírtam türtőztetni magamat. A legnagyonn bajom, hogy nem tudom vajon milyen szándékkal közeledik felém és ez megijeszt. A mostani viselkedése teljesen ellentétes azzal amit eddig felém mutatott. Remélem, hogy nem egy nagy átverés kellős közepébe sétáltam bele éppen. Sajnos az eddig tapasztaltak alapján könnyen lehet hogy így van.
Vacsora után ki fog derülni. Most már úgysem tehetek semmit, akkor sem ha rosszul alakul... letagadhatom de azzal, hogy hazudok nem oldok meg semmit.

Az terem ajtaján belépve mindenki körbeáll és azt kérdezgetik minden rendben van-e. Kageyama lép mellém majd összezavarodott arcom látva Tsukishimára kapja a tekintetét. Aki száján a megszokott gúnyos mosollyal néz vissza rá aki ezen felkapva a vizet támad neki egyből

- Mit csináltál vele te szerencsétlen? - emeli egyre feljebb a hangját
- Miért szerinted mit csináltam? - néz kihívóan a feladónkra. Ezzel nem segít csak még jobban felidegesíti.
- Nem tudom négyszemű azért kérdezem - ha lehet még idegesebb lett. Le kell nyugtatni különben itt baj lesz. Ebben a pillanatban lép közbe Kuroo. Hálás vagyok neki a jó időzítésért
- Hej, mindenki nyugodjon le - a következő kérdése felém irányul
- Hinata minden rendben van? - aggódó tekintettel vizslat
- Igen, igen már jól vagyok. - mosolyogok vissza
- Akkor írány vissza edzeni, Hinata ne erőltesd meg magad. Csak óvatosan. - szól közbe Ukai edző. Bólintok majd elindulok a kispad felé
- Nem csinált veled semmit ugye? - kérdezi tőlem Kageyama
- Mondtam hogy minden rendben, normális volt még csak nem is volt akkora paraszt mint szokott - kissé hitetlen a tekintete de végül alig látható bólintással nyugtázza.

Mikor mindenki visszamegy a helyére folytatjuk a meccseket. Nem vagyok annyit pályán mint szeretném de a reggel történtek után elfogadom nekem sem hiányzik, hogy még egyszer a gyengélkedőn ébredjek.
Ahogy telik a nap egyre idegesebb vagyok. Nem tudom mire számítsak a parkban, kicsit félek az egésztől. Félek mert mit csinálok ha a képembe nevet és közli, mekkora egy barom vagyok. Őt ismerve lehet, hogy csak játszik velem. Boldog lennék ha tényleg kedvelne engem de nagyon hihetetlennek tűnik mindez.
Ki kell zárnom ezeket a gondolatokat és az edzésre kell koncentrálnom. Azalatt a kevés idő alatt amit a pályán vagyok a legjobbat kell nyújtanom. Nehéz mert még nem tért vissza teljesen az erőm. Emellett folyamatosan egy bizonyos szempár figyelmét érzem magamon de odanézni egyszer sem merek...

Mikor megszólal az edzés végét jelző hosszú sípszó fáradtan kezd mindenki bele pakolásba. Miután már minden a helyén van, mehetünk vacsorázni. Az egyik szélső asztalnál ülünk le Kageyama, Kuroo és én. Nem voltam túlzottan éhes de ennem kellett mert a két felügyelőm minden mozdulatomat figyelte. Rendes tőlük, hogy ennyire odafigyelnek rám de egy kicsit túlzásba esnek vele.
Nagy nehezen eltüntetem az ételt a tányéromról. Tele hassal dőlök hátra miközben végignézek az étkezőn. Minden asztalnál jókat szórakozva esznek a csapatok tagjai. Az ajtó mellett legközelebb lévő asztalnál egy ismerős szempárral találkozik a tekintetem. Tsukishima. Valamit súg a mellette ülő Yamaguchinak de közben végig a szemembe néz. Majd aprót biccentve az ajtó felé jelezi, hogy itt az idő. Mivel végeztem a vacsorával elnézést kérek a fiúktól majd mosdóra hivatkozva elindulok és a mosdó helyett egyenesen a megbeszélt hely felé veszem az irányt. Egyre növekvő gombóccal a torkomban sétálok immár a parkban. Az egyik padon Tsukishima vár, lehajtott fejjel majdnem elesek a saját lábamban mikor meglátom de amint közel érek meg kell köszörülöm a torkom, hogy észrevegye itt vagyok

- Nos, itt vagyok. Miről is akartál beszélni? - kérdezem kicsit félve mire hatalmasat sóhajt
- Hinata én... - akad el a szava. Kérdőn nézek rá mire nagy levegőt véve határozottabban folytatja
- Lehet, hogy ez most nagyon furcsán fog hangzani ez eddigi viselkedésem után de - a szemembe néz - én szerelmes vagyok beléd Hinata Shoyo.
Úgy lesokkolt, hogy egy szó nem sok annyit sem tudok kinyögni. Szívem boldog összevisszaságban kezd el dobogni és csak nézek rá kikerekedett szemekkel úgy, hogy majdnem levegőt is elfelejtek venni. Abban reménykedtem, hogy talán tetszem neki de szerelmi vallomásra egyáltalán nem számítottam. Megdöbbenésemből az ő hangja zökkent ki
- Hát azt hiszem, nem erre számítottam a reggel történtek után. Azért köszönöm, hogy időt szakítottál rám - sóhajt lemondóan - ha kérhetem ez maradjon kettőnk között. - és már indul is vissza a szállás felé.
Hirtelen eszmélek fel, nem hagyhatom elmenni. Két lépést teszek és átkarolom a derekát hátulról arcomat belefúrva a pólójába.
Boldogságtól csillogó tekintetével találkozok amint felemelem a fejem. Nagyon zavarba jövök mikor tudatosul bennem, mit is csinálok pontosan. Gyorsan elengedem majd egyet hátralépek de egy pillanaton belül találom magam a karjaiban
- Ezt vehetem úgy hogy hasonlóan érzel? - feltételezi halkan de csak egy bólintásra futja tőlem annyira meg vagyok szeppenve. Hatalmas mosoly terül szét az arcán és nem a gúnyos fajta ami állandóan ott van. Ez inkább boldogságot sugároz, sosem láttam még igazán mosolyogni de nagyon tetszik a látvány. Annyira, hogy már nekem is fülig ér a szám. Fejemet mellkasára hajtva simulok a karjaiba teljesen. Ott állunk mint két idióta, vigyorogva egymást ölelve. Ahogy teltek a percek némán élvezzük a helyzetet. Nem kínos a csend, inkább megnyugtató. Tsukishima töri meg a hallgatásunk mikor megszólal

- Hinata - megvárja még a szemébe nézek és csak akkor folytatja
- Mi lesz ezután? - kérdezi
- Szerinted mi legyen? - nem merem kimondani mit is akarok valójában. Azt mondja szeret engem de még mindig nehéz elhinni, hogy igaz lehet.
- Én akarom ezt veled, szóval ha te is benne vagy akkor tölthetnénk ezentúl több időt együtt. Látom rajtad hogy bizonytalan vagy és megértem. Annyi időt adok neked amennyi csak kell, hogy elhidd komolyan gondolom. - őszinte és kérlelő tekintettel néz rám. Rövid gondolkodás után adok rá választ
- Rendben, próbáljuk meg - mondom egy mosoly kíséretében - Akkor ha már ezt megbeszéltük azt hiszem ideje lenne visszamenni - mondom mert már elég fáradtnak érzem magam, a másik meg, hogy fel fog tűnni a srácoknak, hogy eljöttünk és nem akarok bajt. Habár nagyon szívesen maradnék még így összebújva.
- Rendben, menjünk. - kezemet megragadva húz maga után

Meglepő fordulat ez, olyan mintha egy másik ember sétálna mellettem. Nagyon jó érzés, ahogy meleg tenyerébe fogja az enyémet ujjainkat összekulcsolva. Már sötétedik de remélem senki sem lát meg minket. Először még nekem is fel kell dolgoznom a történteket mert még nem tudnék mit mondani ha valaki rákérdezne. Pár perc alatt visszaérünk, már majdnem ott vagyunk mikor hirtelen megáll és maga felé fordítva lágy csókot nyom a számra.

- Nem akarok gondot abból hogy együtt látnak minket - suttogja az ajkaimra majd elengedve kezemet elindul befelé
- Jó éjszakát Törpe - köszön el sejtelmes mosollyal a száján
- Nem vagyok Törpe - háborgok. Erre csak még jobban vigyorog ami rám is átragad.
- Jó éjt neked is, Szöszi - megnyomva az utolsó szót köszönök el én is. Visszanézve még int és már el is tűnik a szemem elől.

Ki sem tudom fejezni szavakkal mit érzek most. Annyira boldog vagyok, de mégis egy kicsit félek. Olyan álomszerű ez az egész. Remélem ha reggel felébredek nem csap majd arcon a szomorú valóság.