Titokban szeretlek

9 rész

Hinata Shoyo

Egész úton a szöszivel beszélgettem smsben. Annyira jó érzés megismerni milyen is valójában az álarc alatt amit mindig visel. Sosem hittem volna, hogy így fog alakulni ez a tábor de egy percig sem bánom, hogy megtörtént. Boldoggá tesz a gondolat, hogy viszonzásra találtak az érzéseim. Eddig próbáltam elnyomni az iránta érzett szerelmet de mióta megcsókolt egyszerűen már képtelen vagyok rá. Nem is akarom. Minden egyes róla szóló gondolat megmelengeti a szívem ahogy a tábor alatt is akárhányszor összeakadt a tekintetünk pillangók csiklandozták a belsőmet és izgatottság lett úrrá rajtam. Remélem sokáig élvezhettem még ezt az érzést mert nagyon tetszik ahogy a dolgok jelenleg alakulnak közöttünk.

Mikor leszállunk a buszról mindenki fáradtan készülődik, hogy elindulhasson haza. Elköszönök Kageyamától, közben elgondolkodok rajta, hogy oda menjek-e Tsukishimához de mivel még jó páran itt vannak így nem tűnik jó ötletnek. Kicsit le vagyok törve, hogy a táborban nem volt alkalmunk együtt lenni. Tudom, hogy még csak most kezdődött ez a dolog közöttünk de akkor is rossz, hogy hiába voltunk olyan közel egymáshoz mégis annyira távolinak éreztem. Azt ígerte kerít alkalmat rá, hogy kettesben legyünk de nem így alakult. Nem hibáztatom ezért de mégis nagyon örültem volna ha sikerül. Még mindig bizonytalan vagyok kicsit a szándékait illetően viszont egyenlőre úgy döntöttem csak a pozitív gondolatokat engedem a felszínre törni. Ha esetleg tévedek majd ráérek akkor gondolkodni mit is csináljak.
Nagyot sóhajtva indulok el haza. Nem tudom, hogy fogunk így találkozni mert mindig van valaki körülöttünk és Kageyama is minden szabadidőmben velem van. Úgytűnik muszáj leszek bevallani neki ha azt akarom hogy működjön ez a kapcsolat.
Megcsörren a telefonom. Tsukishima üzen, hogyha korrepetál engem ami amúgy nagyon is rámfér akkor tudunk kettesben lenni feltűnés nélkül. Megkönnyebbülés söpör végig rajtam. Alig várom már hogy együtt tölthessünk némi időt.
Viszont Kageyamának így is el fogom mondani. Mert az egy dolog, hogy elfogadja miért megyek tanulni a Szöszihez, a baj ott kezdődik ha kitalálja, hogy jön ő is velem nos az egy roppant kínos szituáció lenne. Nem is hiszem, hogy kezelni tudnám annyira gyűlölik a másikat. Szerintem az első öt percben kinyírnák egymást. Emellett Kageyama megérdemli hogy tudja, mégiscsak a legjobb barátom. Azt hiszem holnap sort is kerítek rá, hogy elmondjam neki. Nehéz menet lesz de csak amíg meg nem nyugszik, utána már lehet vele rendesen beszélni. Első hallásra biztos, hogy nagyon ki fog akadni.

Hazaérve gyors fürdés és megyek is aludni. Vacsorázni meg sem próbálok mert a gyomrom jelenleg dió nagyságúra zsugorodott az idegességtől. Gyorsan küldök egy üzenetet Kageyamának, hogy reggel találkozzunk hamarabb mert beszélni akarok vele. Nem nagyon firtatta a dolgot, szerintem fogalma sincs mit akarok mondani. Csak azt remélem, hogy képes lesz elfogadni, vagy legalább elviselni a kapcsolatunkat.

Alig aludtam valamit mert egész éjjel a reggeli találkozó járt a fejemben. Kezemet tördelve közeledek a megbeszélt helyre és enyhe kétségbeesés lesz úrrá rajtam. Kicsit olyan érzésem van mintha a kivégzésemre sétálnék éppen. Már majdnem meggondolom magam mikor távolabb egy sötét alakot pillanatok meg és egyből tudom, hogy már ott vár rám. Még pár méter és odaérek.

- Jóreggelt - köszönök oda
- 'reggelt - miért kell hajnalban találkozni? Mi olyan fontos hogy nem ért rá a suliban? Idióta! - kérdezi fáradt és ingerült hangon. Ez nem jó, még bele se kezdtem és máris ideges.
- A táborban történtekről akarok beszélni veled, valamit el kell mondanom - nem merek ránézni ezért inkább a földnek szentelem a figyelmem majd nagy levegőt véve elmondok mindent. Ami a gyengélkedőn és parkban történt, valamint a korepetálásos dolgot is. Mikor ki adtam magamból az egészet, torkomban dobogó szívvel nézek fel a szemébe.
Villámokat szór a tekintete és egy szó sem hagyja el a száját. Ez rossz. Nagyon rossz. Nála ez a legveszélyesebb, a néma csend mert ha kiabál akkor legalább tudom mire gondol. De így csak bámulok a szemébe és próbálok kiolvasni onnan valamit de csak a dühöt látom.
- Mondj valamit - kérem tőle de a fejét rázva sarkon fordul és elviharzik. Én meg csak állok, döbbenten és azon agyalok, hogy ennél rosszabbul nem is reagálhatott volna.

Hirtelen kapok észbe és rohanok utána de már nem találom sehol. Vajon merre mehetett?
Kétségbe ejtő ez a szituáció lehet, hogy eddig tartott a barátságunk? Nem-nem erre még gondolni sem akarok még fog békélni a dolgokkal, remélem. Az égre emelem a tekintetem és könyörgő szemekkel mondom ki azt ami a szívemet nyomja. „ kérlek hadd ne kelljen választanom a legjobb barátom és a szerelmem között."

Sietve indulok tovább és gyorsan előkapom a telefonom, hogy megpróbáljam felhívni. Sikertelenül. Gyors léptekkel az iskola felé veszem az irányt hátha arra meg találom valahol. Jobb ötletem úgysincsen. Fel-alá járkálok mindenütt keresem, megnézek minden helyet ahová el szokott rejtőzni ha magányra vágyik de hiába mert sehol sem bukkanok rá. Szomorúan indulok el az épület felé. A folyosókat járva találkozok Takeda senseiel így szólok is neki, hogy keressen nekem valakit aki korrepetál. Azzal érvelnek, hogy a következő vizsgán nem akarok megbukni. Ismét. Kissé félve közli, hogy csak egy embert tud és Tsukkishima az. Valószínűleg ő is tudja, hogy nem vagyunk épp puszi pajtások vagy legalábbis eddig nem voltunk azok. Furcsa, de mégis jó érzés belegondolni, hogy ezentúl együtt fogjuk tölteni az időnket.

Egy darabig még bolyongok az épületben céltalanul majd a termünk felé veszem az irányt mert nagyon úgy tűnik esélyem nincs most rá, hogy órák előtt megtaláljam a feladómat.
Nemsokára kezdődik az első óra így az osztályba leülve reménykedek, hogy Kageyama legalább órára be fog jönni.