You Are Mine!-VKook [𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃]

9.rész

JJK:

Mikor megláttuk a busani reptéren ott már kurva ideges voltam. Elmegyünk Daeguba. Ott csak nem talál meg! Nem hagyom, hogy lenyomjon! Tudja jól, hogy nem vagyok meleg vagy esetleg biszex- bár szerintem az vagyok- hanem heteró. Nem fogom megengedi, hogy bántsa! Az 100%. Már itt vagyunk Daeguba egy szállodában. Pár hétig jó lesz az. Remélem nem lesz már semmi ezek után. Eltelt pár hét. Ebben a pár hétben minden olyan furcsa. Ugyan Jisooval nem mondtuk ki, hogy járunk, de szerintem elég egyértelmű. Tegnap nem akart semmit se csinálni, ha csókot akartam akkor elfordult, ha meg akartam érinteni elment. Így hagytam az egészet. Másnap megint megakartam csókolni, de elhúzta a fejét. Annyira felkaptam a vizet rá, képes voltam megütni, így elmentem a szállodából, hogy ne bántsam illetve ne legyek ennél is idegesebb. Elkezdtem csavarogni az ismerős utcákba. Jisoo párszor felhívott, de nem vettem fel neki. Ja vettem mindkettőnknek. És hogy honnan van ennyi pénzen? Miután anyámék meghaltak, rám maradt az a temérdek pénz. Hiába vertek, ütöttek tudom, hogy legbelül szerettek. De az, hogy nekik honnan van ennyi pénzük az sose derül ki. Már rendes külön számlát csináltak nekem évekkel ezelőtt. Először meglepődtem, aztán próbáltam könnyen venni az egészet. A szüleim mindig is a legjobbat akarták, de ez valami miatt megváltozott. A hyungjaim azt hiszik, hogy még mindig élnek, pedig aztán egy éve halottak.

-Uhm.... Bocsánat!-mondtam, mert neki mentem valakinek.

-Semmi baj... Hogy hívnak?-mit akar?

-JK. Te?-hát mit ne mondjak jól tudok improvizálni.

-Sehun. Menő neved van.

-Kösz. A tiéd se semmi-most mit mondjak?

-Merre mész?

-Csak séta. Szóval céltalanul..-vonok vállat.

-Csak t'án nem a barátnőd?

-Honnan veszed?

-Ők szoktak bolyongani az utcán. Gyere menjünk egy bárba-miért nem szimpi a gyerek?

-Bocsi nincs kedvem. Majd talán egyszer...-indultam vissza a hotelba.

-Miért?-jött utánam.

Most hogy rázom le?

-Csak iszunk semmi több.

-Vár a csajom bocs haver...-néztem rá utána előre, de nagyon nem kellett volna.

Egy másik sráccal flörtöl. Bennem ott tört össze minden.

-Hé jól vagy?

-Ühüm semmi bajom-mosolyogtam rá, de tudom nem veszi be.

-Bocsi, de tényleg mennem kell.. Szia!-és itt se voltam.

Most mit csináljak? Haza mentem, elpakoltam a cuccaimat, írtam egy levelet neki, hogy hagytam egy kis lóvét, meg menjen a palijához és kapja össze magát. Letettem az éjjeliszekrényre a pénzt és itt se voltam. Elindultam a régi házunkhoz. Igen itt laktam egy pár évet Taehyunggal és a szüleinkkel. Mindenhova jöttek velünk, sőt jóban is voltak egymással. Minden évben más városban laktunk. Busan, Daegu és Seoul. Mindig csak ez a három. Eléggé érdekes. Aztán kidobtak minket egyszerre azzal az indokkal, hogy majd talpra állunk. Könyörgöm csak TÍZ ÉVESEK voltunk. Egy darabig próbáltunk vissza kuncsorogni magunkat, de semmi. Onnantól kezdve leszartuk őket, egy évig mi magunk kerestük a pénzt utána jött a képbe Jin. Befogadott minket, felnevelt. Mi akkor is dolgozni akartunk, de nem engedte. Folyton kértük, de aztán megállapodtunk. Ha kijárjuk az általánost legalább közepes átlaggal, akkor mehetünk. Bár sokat gondolkodtunk ezen Taehyunggal, de beleegyeztünk. Én 4,60-nal-ami miatt Jin nagyon örült- Ő meg 3,55-tel jártuk ki. Taehyungénak már nem örült annyira, de megdicsérte, hogy nem bukott meg. Utána elkezdtünk munkát keresni. Segítettünk amiben tudtunk Jinnek. Nagyon sokat köszönhetek neki. Ha Jin nincs akkor nem is tudom, hol lennénk. Beérve kiskapun mentem az ajtóhoz. Kinyitottam és leraktam a táskám az ajtó mellé utána elmentem sétálni. Annyira el vagyok a gondolataimban, hogy észre sem vettem a játszóteret és aki nekem jött. Seggre esett.