Miután elmondta nekem | EKHMV-trilógia II.

seventeenth

A meglepetésekről lehet agyalni eleget. Én innentől már semmiben nem fogok igazán hinni. Barron Caleb Emery él, újra megcsókolt és ennél boldogabb egyben sokkosabb már nem is lehetnék. Tudom kell, hogy mi történt. És neki is tudnia kell, ami itt történt. Muszáj tudnia, jelenleg csak azt érzem, hogy ő az egyetlen aki segíteni tud rajtam. 

Becsukom magam mögött Barron szobájának ajtaját, ő háttal áll nekem. Csak nézi a falat, és nem reagál semmire. Megfordul.

Most látom először igazán sírni. Vörös szemeiből csak úgy záporoznak a könnyek. Arca teljesen azt mutatja, amit én is érzek jelenleg. Kimutat mindent, meg sem kell szólalnia. A legsietősebbre veszem a lépteimet, majd szó szerint beleesek karjaiba. Olyan szorosan ölelem - sosem akarom többé elengedni őt. Vele tényleg érzem azt a kifejezhetetlen szerelmet, amit a könyvekben szoktak emlegetni. Az a bizonyos Nagy Ő. 

Régebben nem hittem volna, hogy belőlem egy ilyen lány lesz. És minden egy rosszul induló matekkal és egy elzárással kezdődött. Ha minket nem küldenek oda, a mai napig nem álltam volna vele rendesen szóba. Az az éjszaka viszont mind a kettőnk sorsát teljes mértékben megpecsételte. Azok a tüzes csókok, forró érintések. A hangja, a pihegése, az óvatossága... ahogy aggódóan mindig megkérdezett engem az állapotomról. Sosem fogom elfelejteni azt az alkalmat. Ő volt az elsőm, és szeretném ha az utolsóm is lenne. 

Amiken keresztül mentünk együtt, sosem tudjuk lemosni magunkról a közös tetteinket. 

Először nem is én léptem, hanem ő. Mindig is Barron közeledett hozzám jobban, amit nem is értek a mai napig. De nagyon-nagyon örülök, hogy megtette. Miatta megjártam a mennyet, a poklot. Jártam a levegőben, szárnyaltam mint egy sas, de küldött már padlóra is. Mellette azt érzem, hogy élek. 

Elengedem, majd hagyom hogy levegye a bőrkabátját. Felakasztja a fogasra, miközben én helyet foglalok az ágyán. Leül, majd lefekszik. Csak kiterül, mint egy jóllakott kutya. A plafont kémleli, és küzd a könnyeivel. 

– Mindvégig azt hittem, hogy megölöd magad, kicsim. – Elcsuklik a mondat végén a hangja. Lefekszem mellé, majd finoman hozzá bújok. Ő magához ölel, konkrétan magához présel. Nem akar elengedni. Ne is tedd meg.

– Itt vagyok. Ne félj miattam, Barron. Miattad nem öltem meg magam. Ha rád gondoltam, erősebb lettem, mint bárki más. – Próbálok higgadt maradni, de olyan nehéz nekem is, hogy azt szavakba sem lehet önteni. Még most sem hiszem el, hogy megérint, hogy él.

– Elmesélem mi történt. De kérlek, hallgass végig. – Mondja, majd köhint egyet. – Hol is kezdjem... 

Felnézek rá, majd - most már őszintén - mosolygok. 

– Ne feszülj be. Azt a legkevésbé sem szeretném. Szeretlek, csak ez a fontos. – Jelentem ki, majd visszateszem a fejemet a mellkasára. Lenyugtat egyenletes szívverése.

– Elmeséltem apának, hogy Cole mire készül. Mivel az emberei mindent el tudnak intézni, cselekedett is ez ügyben. Én megkértem Andyt, hogy Ace egy olyan fegyvert adjon Colenak, amiben vaktöltény van. Kicseréltette a fegyvert erre a vaktölténnyel felszereltre. Viszont a vaktöltény felületi sebet okoz, így Cole azt hihette hogy tényleg behatolt a testembe a golyó. Sokkos állapotomban hirtelen tényleg azt hittem, hogy meghalok miatta, ti pedig az alacsony pulzusom miatt azt gondolhattátok, hogy meghaltam. Mikor Andrew kihívta a mentőket már apa beépített embereit hívta. Azok kiértek, betettek a kocsiba, és egyenesen a város határáig mentünk, amikor áttettek egy másik kocsiba, ahol gyorsan ellátták a felületi sérülésemet. Utána elhúztunk New York-ba repülővel. Előtte nap meg elrendezték a "temetést". – Barron abbahagyja, nyel egy jó nagyot. Rám néz, s elbizonytalanodik. Szívbe markoló érzés így látni a szerelmemet.

– Én tényleg teljesen azt hittem, hogy meghaltál. – Hozzá bújok, könnyeim pedig elkezdenek záporozni, teljesen átáztatom velük fekete ujjatlan pólóját. Simogatni kezdi a fejemet, és még szorosabban magához von. 

Innentől nem fogom hagyni, hogy bármi is elszakítson tőle. Annyira szeretem... nem hiába álmodoztam róla. Semmi sem volt hiábavaló. Ha rá gondoltam, nem féltem semmitől. Az arcát látni olyan volt, mint a drog. Felszabadított. De egyben piszkosul hiányzott az érintése. Sosem tette meg, mert tudta hogy felébredek. De most itt van, és tudja hogy nem ébredünk fel. Ez a kibaszott valóság. Most nem tudok a meztelen képekre, Abby Walkerre és Chris Wardyra gondolni. De Barronnak tartozom én is egy magyarázattal a teátrálisabb viselkedésemre. Ja, és hogy miért vagyok a szokásosabbnál is érzékenyebb.

– Minden nap lepörgött a fejemben az a jelenet, amikor fogtál a kezeid között, és tehetetlenül sírtál. Nem tudtam elmondani neked, hogy téged szeretlek a legjobban a világon. Nem tudtam rendesen elbúcsúzni. –  A tekintetemet keresi. Felemelem a fejemet, megtörlöm a szemeimet és belenézek igéző sötétkék szempárjába. Oh, te jó ég. El sem tudom mondani, mennyire hiányzott ez a két szép szem.

Nem kellenek szavak. Most csakis érezni akarlak téged, Barron. 

Keze a hátamról lesiklik a fenekemre, a gerincem vonalán át halad, tenyerével körkörös mozdulatokat ír le. Olyan érzékien simogat, hogy menten elolvadok karjai között. Muszáj lépnem erre valamit.

Felemelem magamat, majd két kezemmel megfogom arcát s magamhoz húzom. Nem simogat tovább, inkább úgy dönt hogy átöleli a hátamat. Megnyalja alsó ajkamat, ezzel megindítva az ördögi kört, ami mindent elindít, de a befejezés az nagyon nagy kár.

Benyúl a pólóm alá, a gerincem vonalát simítja végig többször. Szabályosan belemosolygok a csókunkba, ami olyan mint a méz - édes és mámorító. Szájának mentolos íze minden alkalommal magával ragadott, s ez most sincsen másképpen.

– Ne akarj vetkőzni, Rosey. – Figyelmeztet Barron, majd elszakad tőlem. Kicsit parancsolóan néz velem farkasszemet, végigsimítom újra és újra az arcát. Az a pofátlanul helyes vigyor, ami Neki van...

Még ilyenkor sem tud megfélemlíteni.

– Akkor én is elmesélem a történteket. Jogod van tudni. – Mondom neki, mire köhint egyet és komollyá válik isteni arca. Átkarolja a derekamat, majd átadja a stafétabotot nekem. – Nagy gyászomban elmentem Andy bulijára, meghívott Andrew, mondván nem ülhetek mindig otthon. El is fogadtam a kedves meghívást, és rá két napra mentünk is. Volt egy lány, Abby Walkernek hívják. Nagyon jóban lettünk, együtt buliztunk, mivel Andrew elment Lylaval valahova, magára hagyott - ezzel mg semmi baj nincs is, de Abby teljesen leitatott. Aztán teljesen kiesett minden, és reggel meztelenül keltem fel, Abbyvel és egy másik sráccal egy ágyban. 

Befejezem a mesémet. Nyelek egy nagyot, és megpróbálom keresni Barron tekintetét. Teljesen lefagyott, és mérgesen néz a semmibe. 

Kicsit félek most, ismerem, az ilyen dolgok nagyon rossz hatással vannak rá, és nem képes tiszta fejjel gondolkodni.

Láss tisztán, értünk, Barron.