Miután elmondta nekem | EKHMV-trilógia II.

twelfth

Néha a saját hibáink világítanak rá arra, akik vagyunk valójában. Van aki csak akkor jön erre rá, amikor túlságosan is késő lesz. A tegnap éjjel után hatalmas bűntudatom van. Jó lenne tudni, ami ténylegesen történt, mert az emlékfoszlányok nem elegendőek arra, hogy bármit is ki tudjak velük deríteni.

Megkérdőjelezem ilyenkor magamat. Mi van ha ezek csak egyszerű rémálmok, amik arra kellenek hogy felébredjek, és tisztán lássak?

Ameddig nem ébredek fel, sosem fogom megtudni. De nem is akarok, szeretnék az ügy végére járni. Az egyetlen motivációm Barron. Érte megteszem.

Szeretném, ha békében nyugodhatna.

– Gyere Rosey, beszédünk van veled! – Abby hangja csalogató, egyben kiábrándító is. Kétszínű liba.

Miután megtöröltem a szememet, felállok és kimegyek a toalett fülkéjéből.

Hirtelen szembe találom magamat ezzel a két flótással. Cigi és alkoholszag árad egész testükből, látszólag nem zavarja őket, engem viszont annál inkább. Mikor megcsapja az orromat, elfintorodom s bűntudatom támad. Hisz, én is ittam. És dohányoztam is mindenki szeme láttára.

Mindenkinek van kiért innia. Nekem is volt.

– Mit akartok? – Kérdezem tőlük fennhangon. Abby egy kicsit a szívén veszi ezt, ezért el is szakadt Chris mellől.

Elém lép, és kimérten végignézi minden porcikámat, amilyen alaposan csak tudja majd az arcomat is, és szépen halad sorjában.

Mintha tudná, hol is sebesültem meg. Oh, drágám, akkor vágd fel a mellkasom, és nézd meg a szívemet is. Szerintem már nincs is.

– Jobb, ha tudod, innentől semmi sem lesz a régi az életedben. Tisztázzuk ezt le. – Mogorva módon teszi meg a kijelentést. De legalább komolyan is gondolja. Nem fél, nincs megrémülve és tisztában van azzal amit tenni szeretne. Egy jó ember dukál mellé, hisz valakinek a keze alá is kell dolgozni.

– Abby. Sem tőled, sem Christől nem félek. Már nincs miért félnem mert akit őriztem, óvtam már a múlté. Valahonnan figyel, és tisztában van azzal amit teszek magammal. – Igyekszem összeszedni minden ép gondolatomat - nem igazán sikerült úgy ahogyan én azt terveztem.

– Reméltem is, hogy Barron tudja miket tettél. Biztosan megjelenik előtted és azt mondja, amiket nem tudott elmondani mikor a halál küszöbét taposta. Azt hiszed a gyászra mindent rá lehet fogni? Nagyot tévedsz.

A lelkembe taposott most. Ökölbe szorítom a kezeimet, és próbálom megőrizni a hidegvérem. Rá lehet fogni arra mocskos dologra igenis sok mindent. Előtte nem voltam ilyen. Senki sem volt ilyen.

Barron mindenki életében valamilyen formában jelen volt. Most pedig sokan küszködnek azzal hogy már soha nem lesz többé.

A gyászt senki nem egyformán dolgozza fel, de legalább ne mondaná ilyen őszintén, mikor még friss az emlék. De ő ezt tudhatná mikor a szülei most haltak meg pár hete. Látom, nem szívbajos.

Miután lábon kihordtam egy szívinfarktust, igyekszem lenyugodni. Ereim csak úgy dudorodnak a kézfejemen, és várják a kirobbanást. De ha bármit is teszek, azzal csak rontom az esélyeimet.

– Hagyj békén. Soha többé nem akarlak látni. Nem hiszem el, hogy ezt mondtad, amikor te pontosan tudhatnád mi is az a rettenetes gyász. – Morgom Abbynek, aki az utolsó mondatom után megfordul, és egyenesen kimegy innen. Chris nem győz utána menni.

Én is igyekszem minél hamarabb lelécelni erről a helyről. Egy darabig biztosan nem jövök ide, vagy csak rövidre fogom a látogatást. Rengeteg rossz emlék tartozik ehhez a helyhez. Csak kísértenek.

Mintha tényleg egy rossz álom lenne, amiből nem sikerül felébrednem. Megnyit egy ajtót, amit ki kell nyitnom, hogy tovább tudjak jutni a következő szakaszába az életemnek. Csak reménykedni tudok abban, hogy az egy kevésbé rossz időszak lesz majd.

– Hé, bébi. Mindent rendbe hozunk együtt, ígérem.

Barron hangját hallom mögöttem. Mély baritonja csak zene füleimnek, amit nem szeretnék hogy véget érjen. Túl rekedtes, férfias és izgalmas. Már-már fellángoló.

Érzem a közeledését. Ahogy melegsége minden lépésével egyre jobban átjárna. Ez nem lehet a valóság. Sosem lehet az.

– Barron, kérlek szépen, segíts nekem. – Megfordulok, s szembe találom magamat igéző sötétkék szempárjával. Olyan lezseren áll ott, hogy szinte összecsuklik. Zsebre tett kézzel színlel határozottságot.

– Oh, Rose. Szeretném ha minden gondtalan lenne. Együtt akarok lenni veled minden percben, ameddig csak lehetséges volna. De már sosem lehet az. Szóval szépen kérlek, most menj innen, és ne fordulj vissza. Látogasd meg a bátyámat, vagy keresd meg a bánatos Seant, aki éppen tehetetlennek érzi magát. És segíts önmagadon. Azzal tehetsz most a legtöbbet.

Rövidre fogja. Valahogy nem függ össze az amit mondani akar. De igaza van. Mikor egyetlen lépést teszek felé, egyszerűen szertefoszlik. Szó szerint köddé vált.

Jobban teszem ha hallgatok rá. Így összeszedem minden holmim, amit ott hagytam a fülkében és megkeresem a legközelebbi kijáratot.

Hatalmas szerencsémre senki sem keresztezte a számításaimat, így békében és észrevétlenül sikerült magamat átverekednem a takarító diákházi lakosok tömegén. A nyitott ajtón pedig eléggé könnyű volt kimennem, szóval ez hozzáadott egy kicsit a nyereség érzéséhez.

Az utcán egy lelket nem láttam. Minden olyan kihalt volt, mint egy régi temető. Sehol senki.

Még az a szerencse, hogy az Emery ház nincs messze innen. Így úgy döntök, hogy elindulok oda, mivel rengeteg ruhám és tárgyam ott van ami szükséges ahhoz, hogy a tegnap esti dolgok után normális embert faragjak magamból.

Kemény fél óra sétálás után meg is érkeztem. Jót tett ez a frissítő reggeli séta, párszor kéne még ilyent csinálni - persze nem bulik után. Remélem Andrew nem szerzett tudomást még Abbyről és rólam. Szeretném ha tőlem tudná bármennyire is nehéz elmondani. Jelenleg abban a hitben élek, hogy csak rá számíthatok.

Ahogy trappolok fel a márvány lépcsőn, észreveszem hogy Barron szobájának ajtaja tárva-nyitva áll. Valaki biztosan tartózkodik itt, mivel a bejáratin simán be tudtam jönni.

Mikor belépek a szobába, észreveszem Andrewet, ahogy keresztbe tett lábakkal engem méreget aggodalmas tekintetek kíséretében.

– Mondd el, mi a fasz történt! – Szinte már parancsolja, olyan hangnemben kéri tőlem a magyarázatot. A tudatalattim valahol érezte, hogy Sean elmondta neki a történteket. Mondjuk akkor én sem tudtam még mindent.

Feláll idegesen, és futólépések közepette megközelít. Feltűri a pólóm oldalát, s észreveszi hogy majdnem az az egész bal oldalam telis-tele van kék és zöld foltokkal.

– Magyarázd el, mi történt. Azt is, hogy ki és mikor tette ezt veled. – Már egy fokkal megértőbben kezeli a helyzetemet.

Elengedi a pólómat, és ezután pedig helyet foglal Barron kényelmes ágyán. Kisimítom a pólómon keletkezett göröngyöket, majd pedig én is leülök mellé.

Elkeseredettnek, mérgesnek és csalódottnak látszik. Ez kicsit engem is megrémiszt.

Oké, essünk túl rajta.