Miután elmondta nekem | EKHMV-trilógia II.

eighteenth

És csak ilyenkor döbbensz rá arra, hogy milyen nehéz az élet mikor igazán belecsöppentél a kellős közepébe. Barron mérgesen néz a nagy semmiségbe. Csak azt látom rajta, hogy baromira haragosra veszi a figurát.

– Kérlek szépen mondj valamit nekem. – Kérlelem, mire a szemeimbe néz. Savanyú képe elég rémisztő tud lenni.

– Hol van az a csaj? – Kérdez dühösen. Elenged, majd feláll, tarkójára teszi mind a két kezét. Tépi saját haját.

– Nem tudom.

Leül a nagy ablakán kinéző foteljébe, keresztbe teszi a lábát és próbál higgadt maradni.

– Oké. Ez egyre rosszabb. Nem elég hogy azt hittem hogy a barátnőm öngyilkos lett miattam de még meg is erőszakolták. Fasza. – Hadarja Barron. Nem bír megülni a fenekén, így feláll.

– Nem erőszakoltak meg, Barron. Nem mondtam még el mindent.

Újra ideges. Ez nagyon ideges. Biztosan fel akar valamit borítani. Törni-zúzni szeretne. Ne tedd meg.

– Meztelen képeket csináltak rólam, majd zaklatni kezdtek. Küldték vissza folyamatosan nekem azokat a képeket. Be LSD-ztek, így azt sem tudtam hogy hol a fenében vagyok. – Fejezem be történetet.

Felállok, majd megkeresem a telefonomban Abby Walker egy képét, és felmutatom Barronnak.

Mikor meglátja, nem hisz a szemének. Mintha forogna vele a világ, és leül megint a foteljébe. Hátradől.

Szótlan hozzám. Leülök az ágyára, majd a lehető legjobban összehúzom magamat. Nem ilyesmi reakcióra számítottam.

– De hisz... ő... Emily.

Mikor meghallom a nevet, beugrik a történetük. Hogy a lány öngyilkos lett, mert a szülei nem fogadtál el, hogy terhes. Barron erre összeomlott. Ezt pedig én nem hiszem el. Egyre jobban hullanak szét a dolgok újra, és újra. Barron tér vissza, aztán ez a lány aki nem is tudom, hogy kicsoda.

– De ő halott. A baba is halott. – Nem tudja feldolgozni. Nem megy neki. Kapkodja a levegőt, feláll majd ökölbe szorított kézzel elém lép.

Fájdalmas szemei mindent elárulnak, mindent. Annyira lelombozó, hogy menten átölelem. Azt hiszem, helyette fogok sírni. Az ölelésem váratlanul éri. Kicsit elveszíti az egyensúlyát, majd a vállamra hajtja a fejét és elkezd csendben sírni. Érzem, a könnyei átáztatják a pólóm vállát, de már egyáltalán nem zavar.

Arra vágytam, hogy megint érezhessem, és tessék. Megtörtént az a csoda, amire nem számítottam. Minden történetnek van egy fordulópontja. A miénknek is volt. De remélem, hogy ezek után csak erősebb lesz a kapcsolatunk. 

– Barron. Nézz rá. Nézd meg mit tett velem. Ezek után te még képes lennél egyáltalán bármit is sajnálni ami tőle származott? – Barron felnéz rám, szomorú tekintete kicsit mérgessé válik. Gyönyörű sötétkék szemei mintha feketék lennének.

– Rose. Nem, de a kis srác az enyém is volt! A gyerekem volt! Te képes lennél valaha is a gyerekünket megölni? Mert én soha sem lennék képes rá! – Barron most nagyon ki van borulva. Az előbb még csókolóztunk.

– Tudom. Talán azért tette ezt, mert én elvettelek tőle. De neked kell vele szembe nézned. Rád hallgatni fog, én bízom benne. – Próbálom megnyugtatni. Vagy sikerül, vagy nem.

– Nem vettél el, Rosey. Ő tolt el magától. Bár ezek után semmi pénzért nem lennék az övé. – Elmosolyodik. Ezeket a hangulatingadozásai egyszer biztosan a sírba visznek. De ő így tökéletes számomra. Nem is kívánhatnék nála jobbat magamnak.

– Ez vagyok én, a saját magam fegyvere. De ettől a naptól fogva szeretném, ha te lennél az én fegyverem. Érted meghalnék, átjárnám a poklot is. De soha többé nem engedlek el majd. És biztos lehetsz abban, hogy innentől semmi sem fog minket szétválasztani. Csak téged akarlak. És senki mást. Mintha a gondolatait olvasnám a naplójából. Azt megőrzöm magamnak, még a síromon túl is.

Mikor befejezi a monológját, átöleli a hátamat és hevesen megcsókol, még hogy időm se legyen választ adni ezekre a csodálatos mondatokra. Pedig volna mit.

Megszűnik körülöttünk minden. Mintha csak mi lennénk ezen a világon. Csend van és békesség.

Ez a szerelem? Megjárjuk a poklot, a mennyet hogy végül egymáséi lehessünk. Talán ez a kulcsa mindennek. Érte megjártam mindkét utat, de itt van és szeret. Nem kellenek hozzá szavak, egyszerűen csak érzem. Ezek után semmi sem fog érdekelni. Csak ő létezik, senki más. Védekezni minden ellen. Felesleges.

– Mit szólnál, ha találkoznál pár új-régi emberrel? – Kérdezem zihálva, mikor elszakadok tőle. Elgondolkodik a válaszán, de aztán rábólint a kérdésemre. Oh, biztosan meg lesznek lepődve. És tudom hol keressem őket.

Ahol minden kezdődött.

. . .

Már javában a diákház felé tartunk. És hogy Barron fel tudjon készülni az újbóli találkozásukra, felajánlottam hogy tegyük meg ezt az utat gyalog. Kézen fogva, síri csendben sétálunk, csak a délutáni autók zöme hallatszódik ki a kisvárosunk utcáiból.

Mikor odaérünk, Barron egy kicsit megtorpan. Vajon fél?

De aztán nem kell sok győzködés, és a kezemet megragadva sétálunk a bejárat irányába.

Beérünk az épületbe, és aki észre vesz minket teljesen lehervadt mosollyal, és földig érő szájjal néz engem és Barront. Valahogy meg is tudom érteni. Az én reakcióm még érdekesebb volt.

Az első három ember akit észreveszek a bandánkból, Andy, Norman és Sean. Nem kell nekik sem sok és a zugunkból meglátnak minket. Andy majdnem elájul, Norman csak fafejjel mutatja ki érzelmeit, Sean nem tudja hova rakni magában a látottakat. Érdekesnek találnám, ha nem ismerné Barront, hiszen a nővére barátja volt.

Barron elindul kimért léptekkel a barátai irányába, én követem őt. Oh, egy percre sem akarlak magadra hagyni. Amikor megtettem, majdnem meghaltál.

– Fiúk. Élek. – És ezzel le is zárja a világrengető beszédét. Norman az első, aki baráti ölelésben részesíti őt, Andy a következő. Tudom, hogy ez nekik most nagy szerencse. Ők is visszakapták a falkavezérüket. Sean bemutatkozik Barronnak, aki mikor megtudja hogy ő Abby öccse, leblokkol.

– Mi a baj, Barron? – Megragadja a kezemet, majd kapkodni kezdi a levegőt, testével hozzám simul. Az ájulás határán van. Mikor ránézek, nem néz vissza, hanem valami másban akad meg a tekintete.

Elnézek, majd észreveszem Abbyt, aki hasonlóan ledöbbent fejjel nézi Barront Chrissel az oldalán. Sean gyorsan ki is viharzik, Andy és Norman csak mosolyognak örömükben.

– Emily...

Barron mondatától a helyiségben mindenki arcáról lehervadt a mosoly, és mindenki a lány arcát kezdi bámulni. Nyelek egy nagyot már előre, mivel érzem ennek a végkimenetelét, és a legjobb megérzéseimre hagyatkozva ebből semmi jó nem sülhet ki.

– Barron, te meg hogy a picsába kerülsz ide? Nem vagy halott? – Abby kérdezi Barront, akinek hirtelen besavanyodik a képe.

– Hogy volt merszed... hogy... megölöd a babát? – A könnyeivel küszköd. Nem akar gyenge lenni. Tudtam, hogy ennek egyáltalán nem lesz jó vége. De ha szembesülünk a saját démonjainkkal, megnyugszik a lelkünk.

Legalábbis, már amennyire ez sikerülhet.