Miután elmondta nekem | EKHMV-trilógia II.

twenty-eighth

Ne csak a pillanatnak éljünk. Annyi szép dolog van az életben, nem célszerű leragadni. Örök hiba volt, hogy leragadtam a múltnál. Csak halmoztam a hibát hibára. De nem tehettem az engem nyomasztó félelemről, elkeseredettségről és végső sorban a gyászról.

Csak fekszek, és a plafont bámulom. Barron mellettem akár csak egy fekvő szobor - meg sem moccan. Szereti a csendet, a magány szülötte. Én vele szeretek magányos lenni. Elvont gondolatai engem is erre késztetnek - és hogy őszinte legyek, én is így nőttem fel. Egyke vagyok, nem kellett semmit megosztanom senkivel.

Barron hozott testvért, barátot, szeretetet, és szerelmet az életembe. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz, de megcsináltuk. Rohadtul megcsináltuk, és erősebbek vagyunk mint valaha. Már semmi nem tud minket szétválasztani.

– El szeretnélek vinni valahová. – Jelenti ki Barron, mikor magához von. Rámosolygok izgatottan, majd pedig átölelem hátát. Csak szorítom magamhoz, és folyamatosan nézem igéző sötétkék szemeit. Annyira szép látványt nyújt.

– Szabad tudnom, merre szeretnél menni? – Kérdezem. Elutasítóan megrázza a fejét, utána pedig beharapja alsó ajkát.

– Szerintem nagyon fog tetszeni.

Nekem minden hely tetszik, ahol te ott vagy Barron. Csak szebbé teszel mindent.

Megfogja a kezemet, s elszakad tőlem. Elindul a szobájának kijárata felé, kénytelen vagyok Őt követni. Leszalad a lépcsőn, egyenesen kimegyünk a lakásból. Szerencsére nincs itthon senki. Andrew Lylat vitte el randevúra, Beth és Bill pedig nyaralni mentek. Szerencsére közeledik a nyár, a szünet. Abban az egyben teljesen biztos vagyok, hogy az egész nyarat Barronnal fogom tölteni.

Kinyitja nekem az ajtót, én pedig - miután megköszöntem neki ezt a kedves gesztus egy arcra puszival - beszállok az autóba. Szeretem Barron kocsiját. Gyors, tágas, tisztára illik hozzá.

Ő is beszáll a volán mögé, gyújtást ad, és már el is indultunk. Barron kicsit teátrális vezetési stílusa bizonytalanná tesz, de mikor vezet, látom a szemében a szabadság érzését, így nem kellemetlenkedem. Mellette biztonságban vagyok.

Egyre ismerősebb ez a környék. Mintha egyszer jártam volna már itt. Ez bizony Glenwood külterülete.

Emlékszem, Andrew hozott el nem sokkal Barron idézőjeles temetése után. Tudatni akarta, Barron hova járt gondolkodni. Felkocsikázik arra a bizonyos dombtetőre, ahol is mi megálltunk annak idején. Annak már több hónapja. Barron nélkül megáll az idő, ha itt van, pedig szalad. Jó lenne mindent belassítani. Vele akarok lenni minden egyes pillanatban, ameddig csak élünk. Neki szentelem mindenemet.

– Megérkeztünk Manó. Remélem tetszeni fog ez a hely. – Derűs arca olyan kisfiús, menten elolvadok tőle. Ujjatlan pólója alól kilátszik két teletetovált karja, amivel végigsimítja bevörösödött arcomat. Szereti azt, ha elpirultnak láthat.

Elveszi arcomtól érdes kezeit, majd köhint egyet s kiszáll a BMW kényelmes üléséből. Nekem is ajtót nyit, én is hasonlóképp teszek mint Barron.

Igen, erre a helyre jöttünk el. A naplemente innen tökéletesen látszik, annyira idilli. Nem hittem volna soha sem, hogy ide még Barronnal valaha el fogok jutni - de megtörtént. Már hiszek abban, hogy az álmok néha valóra válnak. Mert az enyémek tényleg valóra váltak.

Elkezdek lépkedni a domb széléig, hogy teljesen belássam Glenwood-ot. Szeretem ezt a várost, sok emlék köt ide. Egy percig sem bántam meg, hogy ide jöttem lakni anyáékkal. Maradhattam volna a régi lakhelyünkön a nagyszüleimmel, de az akkori helyzet ezt nem tehette volna annyira lehetővé.

Körbepásztázom a festői környeztet. Minden olyan nyugodt, csak a csiripelő madarak éneke hallatszódik az erdőből. Csak állok, és nézem a tájat. Olyan csodálatosan szép, most végre megértettem, Barronnak miért jelent olyan sokat ez a hely. Jó kis zugokat ismer, a tótól kezdve idáig.

Hirtelen Barron hátulról magához ölel, és a nyakamra hint egy óvatos és lágy csókot. Meghitt a hangulat.

– Fordulj meg, és hunyd le a szemedet, ameddig én azt nem mondom hogy kinyithatod. Rendben? – Kérdezi. Úgy is teszek, ahogyan Barron mondja. Elenged engem, utána pedig csukott szemmel megfordulok.

Vajon mit akarhat már megint?

– Oké, kinyithatod drága. – Utasít.

Mikor kinyitom a szememet, majdnem elájulok. Előttem térdel, és egy gyűrűt tart a markában, amit nekem nyújt. Fehéraranynak tűnik, és a közepét egy mesebeli gyémánt díszíti, ami tökéletes összképet ad. Egy elegáns fehér dobozba van beletéve, amin fekete csipkés hímzés van.

– Rose Jane Prescott. Szeretlek téged mindennél jobban. Szeretném, ha örökké az életemben maradnál. Részesítenél abban a kegyben, hogy hozzám jössz és velem éled le az életed hátralévő részét, jóban és rosszban? Garantálom, hogy minden percben arra hajtok majd, hogy téged boldoggá tehesselek, mert nekem nincs fontosabb ezen a világon. – Nem viszi túlzásba, és ezt értékelem is. Nem kellenek szavak.

– Oh, Barron. Persze hogy hozzád megyek! Igen! – Könnyek szöknek a szemembe, és a mérhetetlen boldogságtól gombóc alakul ki a torkomban, alig tudok beszélni.

Az őt elöntő örömtől alig-alig tud felállni, de még is sikerül neki. Miután felállt, azonnal megcsókol. Belenyögök ebbe a csodálatos csókba, ami megnyitja életem következő szakaszát.

Elszakad tőlem, majd megfogja a bal kezemet, és felhúzza rá a gyűrűt.

– Mesésen fest rajtad, bébi. – Pimaszul elvigyorodik mikor elengedni a kezemet.

Menyasszony lettem tizenhét évesen. Egyszerűen nem tudom elhinni. Azt szeretné, ha vele élnem le az életemet...

Igen, Barron, én is ezt szeretném!

– Szeretlek Barron, mindennél jobban szeretlek. Veled akarok lenni minden egyes pillanatban. – Áradozok neki, mire előrántja az ezer megawattos vigyorát, ami minden alkalommal levesz a lábamról.

Bezárok magam mögött egy olyan ajtót, aminek nehéz volt megtalálni a kulcsát, de sikerült. Mikor megláttam Barront kilencedikben teljesen visszataszított. Persze akkor még nem volt ennyire durva a külseje, csak néhány piercingje volt, és egy nyakon lévő tetoválás. Minden nap köpködtük egymást, mintha allergiásak lettünk volna a másik személyére. Tizedikben kezdett egyre jobban belemenni ebbe dologba, többször viselt feketét és egyre több tinta fedte gyönyörű bőrét. Egyre jobban szívatott, amit nagyon zokon vettem, de már nem volt energiám viszonozni semmit. Annak az évnek a végén sokat láttam egy magamfajta jó külsejű lánnyal. Akkor úgy tűnt, végre leáll a baszogatásommal, és megbékél. De néhány hónap leforgása alatt a lány eltűnt, és Barron újra visszaesett. Mikor elment mellettem, áradt belőle az alkohol és a cigi kellemetlen illatának keveréke. És átléptünk ebbe az évbe. Mikor szeptember volt, Barron úgy nézett ki, mint valami zombi. Tavasz elején történtek a dolgok. Most pedig átléptünk nyárba. Hihetetlen, milyen rövid idő volt ez, de annál tömörebb. Ember tervez, isten végez, szokták mondani.

Megváltoztattuk egymást.

Szokták mondani; minden tündérmesében van egy csavar. Hát akkor a mi történetünk egy népmese. Teli fordulatokkal.

És ez történt, miután elmondta nekem.