Miután elmondta nekem | EKHMV-trilógia II.

twentieth

Miután megismertem Barront, azt hittem végre megállhatok egy biztos ponton. De mikor szembesültem a saját ellenségeimmel, meginogott alattam az a kemény talaj. És szépen lassan ki is esett alólam. Elveszítettem, mert hagytam hogy legyengítsenek engem. És a legrosszabb az volt ebben, hogy szinte belepusztultam a hiányába. Igazságtalanság volt az egész incidens. 

– Barron, félek. Mi lesz ha... – Barron mutatóujját rábiggyeszti a számra. Csak barátságosan mosoly. Közben tartja a dallamra a lépéseket. Nem akar kiesni a ritmusból. Nagyon jól táncol.

– Csak fókuszálj a szívveréseimre, és táncolj. Olyan jó ez a nyugalmas a csend. Élvezd a közelséget. Jobban járnál vele. – Kacsint. Jót derülök rajta.

– De Barron...

– Jól van. Mit szeretnél? – Sóhajt egy nagyot. Úgy tűnik nem szívleli, hogy ennyire nem akarom békén hagyni.

– Bocsánatot kérek, hogy annyiszor kimondom, de szeretlek. Minden porcikám érted rajong. – Fejezem be, s érzem, hogy jobban szorítja a hátamat magához. 

– Én is szeretlek. Mindig a tiéd leszek, és te is mindig az enyém maradsz. – Jelenti ki. Mintha tíz évet fiatalodott volna e kijelentése után. Szeretem a határozottságát. 

– Kisajátítasz, Barron? – Kérdezem tőle szemtelenül, mire megpuszilja az arcomat. Olyan imádni való, menten elolvadok tőle. Ez hiányzott igazán.

– Ha nem tenném, újra elveszítenélek. Egyszer már majdnem megtörtént, és szinte mind a ketten rajtavesztünk. Kinek kell még bizonyítani, hogy nem helyes, ha külön válunk? Szerintem senkinek nem kellene. – Megragadja a kezemet, és majd még közelebb von magához. Közben igyekszem figyelni arra is, hogy tartsam a lépést vele, és ne lépjek rá Barron lábára. 

"Your lips, my lips, apocalypse."

A zene szövegére közelebb hajol, és megcsókol. Lassú a csók, de annál édesebb. Mintha fagylaltot ennék, ami finoman olvad el a számban. Olyan mézes, és nem tudod abbahagyni. Barron biztonságban tart. És nekem szükségem van egy ilyen biztos pontra az életemben. Ő az egyetlen jelenlegi biztos pontom. Senkit nem szerettem még úgy, mint ezt a férfit.

– Imádom a szád, Manó... túl jó. – Nyögi vele az ajkaimba. Én is imádom, ha érezhetlek téged. Minden vágyam az, hogy boldoggá tehesselek téged, szívem. 

Benyúl a pólóm alá, megszabadít a melltartómtól és egyszerűen engedi, hogy a földre hulljon.

– Akarom. Akarlak téged, senki más nem létezik számomra. Ezt jobb, ha az eszedben tartod. – Oké, ez elég gyors most nekem. De egyben annyira kívánom is Őt, hogy nem igazán tudok neki ellen állni. Néha elég furán ingadozik a hangulata, nem tudok lépést tartani vele.

Kiveszi a fülemből a fülest, az övéből is, majd ledobja az éjjeli szekrényére. Leoltja a kislámpáját is, hogy csak a holdfény világítsa a szobát. Szeretem a sötétséget, olyan nyugalmas. Néha a a Hold tud lenni a legjobb barátod. Neki elsírhatod a gondjaidat. 

Leül az ágyára, miközben az ölébe von. Egy másodpercre sem akar elengedni engem. Csak éppen annyira, hogy kényelmesen megszabaduljon az ujjatlanjától és én is a pólómtól.

Ezt hívják a pokol és a mennyország találkozásának. Ő a pokol, én a mennyország - kiegészítjük egymást. Én általa lettem rossz, ő általam lett jó. A szerelem a legtöbb esetben megmagyarázhatatlan: egyszer csak előtör, mint valami gejzír, és azt hiszem, több köze van a kémiához, a kimondatlanhoz, a megérzéshez, a bőr illatához, mint bármiféle tanult mintához. A szerelem az örökkévalóságot villantja fel a szenvedély pillanatában, csoda-e hát, ha az ember már-már elhiszi, hogy az igaz szerelem örökké tart?

Ez nekem már csak egy örök tündérmese lesz. Akibe egyszer beleszeretünk, attól, azt hiszem, sosem szabadulhatunk. Én nem akarok szabadulni, az biztos. Néha félelmetes tud lenni, ezt már rengetegszer beláttam, és meg is tapasztaltam. 

. . .

– Barron! Rose! – Andrew hangja ébreszt fel. Mikor pattanék fel az ágyból, rájövök arra, hogy semmi ruha nincsen rajtam. Szerencsére rengeteg olyan dolgot itt hagytam, ami még viselhető állapotban van, és meg is merek benne jelenni. 

Olyan nyugodtan alszik, hogy nem akarom felébreszteni. Ez arra a reggelre emlékeztet, már nagyon távolinak tűnik, de még sincsen olyan távol tőlem. Nagyon gyorsan repül vele az idő, néha jó lenne megállni.

– Ha nem válaszol valaki, benyitok! – Türelmetlenül kiált. Hirtelen kinyílik a csipám, és magamra kapom a kiválasztott ruhaneműk sokaságát.

– Be ne gyere Andrew! – Barron hangja hallatszódik mögülem. Megfordulok, majd meglátom a meztelenül ácsorgó Barront. Csak mosolyog rám, és egy tapodtat sem mozdul. Nem akar megmozdulni, csak gyönyörködik bennem. Csillognak a szemei, haja rendezetlenül áll a feje búbján. Végigmérem tetőtől talpig, s beharapom a látványra a számat.

Már nem hallom Andrewet, nagy lett a csend a környékemen. Közelebb lépek a barátomhoz, majd a kezeibe nyomom a mai napra szánt gönceit. Fekete póló, szaggatott farmer és az ajtó előtt hagytam a bakancsát. 

– Köszönöm, Rose. – Biccent illedelmesen, ezután elvonul a székéhez önelégült fejjel öltözködni. Oh anyám, de szexi.

Egy nagy sóhaj után úgy döntök, hogy lemegyek és megnézem, mi újság Andrewékkel. Ha magára hagyom, biztosan nagyobb motivációja lesz a gyorsabb öltözködéshez.

Megjárom a földszintre a szokásos utamat. A nappaliban sehol egy lélek, csak Andrew szorongat az étkezőasztalnál ücsörögve egy bögre forró kávét. Csendes, mintha éppen próbálna valamin erősen gondolkodni.

– Szia. – Köszön vidáman. Kicsi érdeklődést is vélek felfedezni hangjában. Oh, biztosan érdekli miért nem nyithatott be.

– Mióta vagy ébren? – Kérdezem, mire megvonja a vállát. Közben helyet foglalok a mellette lévő széken. Int, hogy vegyem el az egyik kávét, amit elkészített.

– Talán olyan nyolc környékén ébredhettem meg. Miért volt olyan tiltott az, hogy benyissak? – Gondoltam, meg sem lepődök ezen a kérdésen. Összepréselem a számat, majd elvörösödök, ha visszagondolok a múlt éjjelre.

– Annyira hiányoztál, bébi. – Nyögi Barron, miközben mozog bennem. Csak úgy markolom a hátát, és próbálok kapaszkodni.

Élvezi, hogy újra érezheti a gyönyör csodálatos világát - én is élvezem, Barron.

Megvakargatom a nyakamat, és próbálok valami okos kitérőt bedobni. De aztán eszembe jut, hogy Andrew sem könnyen befolyásolható. Én pedig nem tudok olyan jól hazudni, mint amennyire szeretnék.

– Maradjunk annyiban, hogy emlékezetes volt az éjszaka. – Motyogom, Andrew pajkosan elmosolyodik.

Megjelenik előttünk Barron, és egy kellemes köszönömmel elveszi a bögréjét az asztalról. Leül mellém, egyik kezével a combomra teszi a kezét, a másikkal szorongatja a poharat.

– Örülök, hogy ennyire élveztétek egymás társaságát, és annak is örülök, hogy visszatértél öcskös, de vannak dolgok, amikkel foglalkoznunk kell. – Már csak ez a téma hiányzott. Kicsit besavanyodik a képem, ha Abbyre gondolok és a csicskájára, Christian Wardyra.

Barron egy kicsit mélyebb levegőket kezd venni.

– Andrew. Ő valójában... nem Abby Walker.

Kicsúszik Barronból ez a rövid, de mégis hatalmas jelentéssel bíró mondat. Egy cseppet kérdőjeles arcot mutat felénk Andrew. Próbálok higgadt maradni.

– Ez a lány, ő Emily O'Connell.

Ezzel most megindított egy olyan örvényt, amit nem igazán tudunk majd elállítani.

De a fájó igazság még mindig jobb, mint a hazugság.