Miután elmondta nekem | EKHMV-trilógia II.

twenty-third

Minden a feje tetejére borult. Semmi nem maradt utána ugyan olyan egyszerű, de nem bánom. Újra visszakaptam őt, és ennél boldogabbak már nem is lehetnénk a történtek ellenére. Innentől az összes lehetséges formában hozzá szeretném kötni magam, és nem fog érdekelni mások véleménye.

Akarom őt. Úgy érzem, hogy benne megtaláltam azt a támaszt, akire mindig is szükségem volt. Ő a védelmezőm, a bizalmasom. Az én szerelmem, az én Barronom. Sosem hittem volna, hogy a Brookwood Középiskola legmakacsabb fickója lesz életem szerelme, de nem is bánom. Nem olyan, mint aminek látszik. Sokkal jobb annál.

Sokszor beszélem be magamnak azt, hogy nem érdemlem meg, de lassan kezdem azt érezni; igazam van. Ő mindig ott volt nekem, én pedig eltoltam magamtól. Majdnem megcsókoltam Normant. A mai napig kísért az az emlék.

Kézen fogva sétálunk az utcai lámpák fénye alatt. Nem nagyon járkálok kint éjszaka, így mindent alaposan szemügyre veszek. Ciripelnek a tücskök a kora nyári holdfényben, néha ugatnak a kutyusok. Síri csend van, ez olyan megnyugtató, és itt van mellettem Barron, aki mellett teljes biztonságban érzem magamat.

Hamarosan éjfél. Nem is hiszem el, hogy itt a nyár. És Barron betölti a tizennyolcat.

– El kell vinnünk a képeket a rendőröknek. Emilynek muszáj börtönbe mennie. – Hozza fel a témát. Nem örülök neki, de ebben az egyben teljesen igaza van - annak a lánynak tömlöcben a helye. Chrissel egyetemben.

– Néha olyan jó lenne gondtalan életet élni. – Sóhajtozom. Barron megáll, majd rám néz, megszorítja kezemet.

– Én is szeretném, ha minden sínen menne kicsi. De ha hagyod, hogy tovább pusztítsa a lelkedet a történet, teljes mértékben felemészt. – Miért ennyire okos?

– Igazad van.

Elindulunk megint, s szótlanul lépkedünk a hideg betonon. Kicsit hűvösebb az idő ilyentájt.

Esküszöm néha bármit meg tudnék adni, ha csak ebben a buborékban élhetnék Barronnal, és senki nem zavarna bele. Nyugodt életet akarok végre. Nem tudom mikor kaphatom meg.

Lassacskán megérkezünk a házunkhoz. Anyáék szerették volna ha itt töltjük az éjszakát, Barronnak nem volt semmi ellenvetése, ahogy nekem sem. Szerencsére holnap még nem kell suliba mennem. Nagyon jó hogy a szobám ajtajához van kulcs. Nem kellenek váratlan látogatók, sem kukkolók. Előkaparom a kulcsomat a táskám mélyéről, majd kinyitom a bejárati ajtót. Csend van a lakásban, sehol egy fény. Ennek nagyon örülök.

– Kérsz valamit, vagy menjünk fel? – Suttogom a barátomnak, aki becsukja az ajtót maga után, mikor nemlegesen megrázza a fejét.

Halkra veszem lépteimet. Barron ugyan ilyen óvatossággal követ. Fellépkedek egyenként a lépcsőfokokon, majd fel is érek a szobámhoz.

Belépek, és megcsap az a vaníliás illat. Szeretek erre hazaérni. A fehér fotelt még azóta sem állítottam vissza a helyére, pedig annak már egy hónapja is. Amikor még az ezres csomag zsebkendő sem volt elég. Körbenéz, miután felkapcsoltam a komódomon lévő kislámpát.

Megérint mindent, s leveti viseletes bőrkabátját. Leteszi a fotel karfájára, majd idelép hozzám. Átkarolja a derekamat, és egy isteni csókot indít meg.

Belenyögök. Megfogja a fenekemet, majd felemel, egy pillanatra megszakítja az élvezetet. Elcipel az ajtómig, s rázárja a kilincset.

– Gondtalan életet kívántál, Manó. Megadom hát neked.

Be sem fejezi, mikor újra lecsap a számra. Faljuk egymást, közben leül az ágyamra. Ülök az ölében, és kiélvezem minden apró részletét ennek a csodás férfinek.

Megint megszakítja eme pillanatot, megszabadul a pólójától, következik az enyém is. Aztán a melltartóm. Csak az egyformaság kedvéért.

A tintától fekete bőre alig látszódik az ablakon keresztül beszűrődő sötét miatt. Piercingjei hideg érintése fellángol. Annyira összhangban vagyunk, hogy ezt már egy darabban is elő lehetne adni. Bár az ilyen pillanatokat senkivel nem osztanám meg.

Egy kicsit gyönyörködik bennem, én közben simogatom a fejét, néha egy kicsit meghúzom a haját tarkójánál.

– Hiányzott. Elmondhatatlanul.

Megint feláll velem, majd a lehető leggyorsabban megfordul. Lerak az ágyon, ő pedig feláll. Fekszem előtte, már-már ki vagyok neki szolgáltatva.

Lerúgja bakancsát, leveti a nadrágját, majd az alsóját. Fölém hajol, s óvatosan szívni kezdi a nyakamat. Most úgy érzem magam, mintha repülnék. Egyre jobban veszem észre magamon, hogy testileg is szükségem van Barronra. Ahol megérint, ott felforrok konkrétan.

Gyors mozzanatok által lehámozza a rólam a cipőmet, majd a nadrágomra kerül a sor. Mind a langyos parkettán végzik. 

– Annyira gyönyörű vagy Rose. Nálad szebb lányt még soha sem láttam. – Becsülöm benne, hogy még egy ilyen helyzetben is higgadt, és még bókol is. Ez pedig hadd ne mondjam, iszonyatosan jól esik.

Végigsimítja meleg kezével a jobb oldalamat. Már attól átjár a gyönyör kellemessége, ha simogat. Leveszi a fehérneműm alsó részét. Nem hezitál.

Annyira látszik rajta, hogy elmondhatatlanul akarja ezt. Ebben nem tudok nem egyet érteni  mert én is akarom őt. Jobban bármi másnál.

– Mindjárt jövök. – Mikor kimondja gyorsan összekulcsolom a derekánál a lábaimat, és nem engedek a szorításból.

– Hagyd azt. Csak téged akarlak, csak téged az életem végéig. Nem érdekelnek a következmények. – Zihálom. Tekintetében látom azt a pimaszságot.

– Nem hagylak el. Nem.

Ezzel a lendülettel már egybe is forrunk. Lassú, és kíméletes. Az eszében tartotta, hogy ez csupán a harmadik alkalom. A vágy már annyira felkeltette a libidómat, azt szavakkal nem lehet kifejezni. Miért van rám ilyen vadító hatással?

Megint egy új dolog. És vele élhetem át. Ez a tudat boldogít a legjobban.

Lehajtja mellkasomra a fejét, és élvez minden egyes mozdulatot. Átölelem a hátát, körmeimmel kapaszkodom belé. Ez nem az az idő, amikor is engedni akarlak. Olyan jó vagy hozzám, és mindenkihez, hogy Abby volt a legostobább ember, hogy csak úgy eldobott mint egy rongyot.

– Szeretlek... – Sziszegi Barron, majd hátradobja a fejét. Csak mozog bennem. Végre nem választ el minket semmi egymástól. Érzem őt magam körül, teljes egészében.

Megfeszül a testtartása, s halkan nyögdécsel. Csak gyorsít, és gyorsít. Próbálja visszafogni magát, nem akarja megszegni az ígéretét.

– Rose... – És át is adtuk magunkat az orgazmusunknak. Szárnyalunk, mint a sasok. Senki nem szabhat határt.

Megfeszülnek az izmai, így ledobja magát rólam. Mindenem annyira omlós, mintha nem is lennének csontjaim. 

Ő hogy bír egy ilyen után még lábra állni? Felemel, majd magához szorít. Befektet az ágyba, én pedig magamra húzom puha takarómat. Didergek, mivel hűvös van. Befekszik mellém az ágyba, és magához ölel. Mellkasára emelem a fejemet.

- Boldog születésnapot, Barron Emery. Szeretlek. - Motyogom, majd álomba szenderülök Barron kellemes szorítása közt. Csak most eszméltem rá, hogy senkit nem szerettem még ennyire, mint ezt a férfit.

Újra átélhettem ezt. Ezzel végleg megpecsételtük egymás sorsát. Annyira szeretem őt, hogy azt puszta szavakkal nem lehet leírni. Védelmez, gondoskodik rólam, aggódik értem. Szükségem van rá. És ez fordítva is így van. Mi kiegészítjük egymást.

Ki merem jelenteni, hogy minket egymásnak teremtettek.