Csak még egy napot a paradicsomban

III.

Hinata

Ez egy kellemes nap volt. Legalább is ilyen érzésem volt. A suliban nem szívattak meg minket röpdolgozattal, felelni se hívtak ki így megúsztam azt, hogy rossz jegyet kapjak. Bevallom őszintén szeretek új dolgokat tanulni, de a suli valahogy más. Ott csak abból vannak jó jegyeim ami érdekel, a többiből meg épp hogy elvagyok. Bár a matek elég nehezen megy, azzal még gondjaim lesznek, de sehogy se tudom megérteni a számokat. Sokszor gondoltam arra, hogy lehet diszgráfiás vagyok, de miután utána olvastam rájöttem, hogy nincs ilyen szerencsém. Már ha mondható ez szerencsének. Max suliban nem szívózhat velem a matektanár, hisz lenne róla papírom, hogy fizikailag nem megy a matek. De így csak maradt az, hogy simán hülye vagyok hozzá. Ahogy sok mindenhez. Ahogy Kageyama mondaná. Mintha ő bármiből is okosabb lenne nálam. Egyedül csak a röplabda megy neki jobban, másban nem igazán kiemelkedő. Láttam az ellenőrzőjét, sokkal rosszabb jegyei és átlagai vannak, mint nekem és még neki jár a szája.   Sokszor nagyon ki tud hozni a sodromból. Mindig kiabál velem, meg leszól bármit is csinálok, pedig úgy igyekszem. Ha valamit jól csinálok akkor meg szinte észre sem veszi. Legalább egy kis dicséret jól esne. Úgy se nagyon dicsér meg senki. De már fel is adtam, hogy tőle valami jóindulatú dolgot kapjak. Néha vannak kellemes pillanatai, de valahogy mégsem érzem azt, hogy igazán barátok lennénk. Mindig együtt megyünk haza, de akkor is csak én beszélek, és ez már nagyon zavar. Ő még azt se kérdi meg tőlem, hogy hogy vagyok. Pedig jól esne ha valakit érdekelne egyáltalán, hogy mi van velem. Úgy se mondanám el ha bajom van, de azért mégiscsak egy kellemes gesztus lenne s idővel akár meg is nyílnék. Mivel Kageyama ilyen ma nem volt kedvem  vele hazamenni és inkább elnéztem egy szívemnek nagyon kedves helyre. A nagyapám mutatta meg annak idején kiskoromban. Gyönyörű az a hely, főleg tavasszal, mikor minden virágzik. Szerettem ott vele lenni, akkor, mintha elmúlt volna a világ minden baja, abban a rejtett kis világban. Kár, hogy a nagyapám, már nincs itt velem, hogy ellátogassunk arra a helyre. Pár éve halt meg. Pontosan kettő. Agyvérzést kapott álmában és nem kelt fel többé. Én találtam rá reggel. Azonnal segítségért kiabáltam, de apám nem is foglalkozott velem és végül anya hívott mentőt. De sajnos nem lehetett rajta segíteni. A kiérkező orvos ahogy ránézett rögtön mondta, hogy itt felesleges bármit is tenni. Nagyon sírtam akkor, igaz a szobámban mert apa előtt nem lehetett sose sírni. De akkor nem bírtam magamban tartani hiába is próbálkoztam. A nagyapám olyan volt számomra, mintha az apám lett volna, sőt őt is tartom annak. Ő legalább szeretett, ellentétben az apámmal.  Most már, hogy ő nincs a húgom Natsu az egyetlen aki szeret. Legalább is szerintem. Mert nem nagyon láttam ellenpéldát. Hiába a csapat, hiába az osztálytársak nem érzem azt, hogy valakinek is fontos lennék. De ha azon a  helyen vagyok, akkor megnyugszik a lelkem. Ma is azért mentem oda, hogy kicsit feltöltődjek. És nagy meglepetésemre Tsukishima jelent meg. Fogalmam sem volt róla, hogy ismeri azt a helyet. Nem nagyon láttam errefelé. Úgy látszik mindig elkerültük egymást. Kíváncsi vagyok ő miért jöhetett oda. Lehet ő is feltöltődik, vagy csak simán nyugalomra vágyik. Egy kis menedék a világ zaja elől? 
Tsukishima is egy érdekes ember. Most normálisan el lehetett vele cseverészni, míg máskor tiszta bunkó és csípős megjegyzések egész tárházával szólogat be. Tipikusan azaz ember akiről azt hittem, hogy teljesen hidegen hagyná ha eltűnnék a képből. Meglepett azzal amit mondott. Nem tudom, hogy azért mondta csak-e mert megsajnált vagy mert tényleg komolyan gondolta. Bár szerintem lehet tényleg igazat szólt, mert szánalomból tuti nem mondta volna azt. Ő nem ilyen. Mindig a képedbe vágja az igazságot. Ez tetszik benne. Kedvelem, hogy őszinte és kimondja azt amit gondol annak ellenére is, hogy tudja nem fog jól esni az embernek. Amit nem nagyon csípek benne az a fellengzős viselkedése. Néha nagyon szeret a magas lón ülni akár csak Kageyama, ebben hasonlítanak. Talán lehet ez az oka, hogy ki nem állhatják egymást. Legalább is az egyik oka. 
Hazaérve leraktam a biciklimet a garázsba és belépve a házba megcsapott a finom vacsora illata. Éhes voltam már nagyon, így örültem anyám főztjének. Mosolyogva léptem be  a konyhába, miután lepakoltam és kezet mostam.   Anyával kezdtünk el cseverészni, ő elmondta a saját napját én az enyémet és nagyjából ennyi. Nem olyan bizalmas a kapcsolatunk, hogy elmeséljek neki fontos dolgokat. És ez szomorú. Mivel kiskorom óta sokat dolgozik így nem volt ideje ránk. Főleg rám, Natsuval már többet foglalkozott, de mikor én megszülettem fél év után visszament dolgozni. Szükség volt a pénzre apám nem éppen a hónap munkása típus. Most is ott terpeszkedik a tévé előtt a párnán és csak nézi. Egész nap itthon van és nem csinál semmit. Ez pedig dühít. Anyának kell mindent beteremtenie, erre ő még el is szórja. Cigi. De utálom a  cigit. Valószínűleg miatta, de hála az égnek legalább bent a házban nem dohányzik. Ez anyának köszönhető aki nem egyszer veszekedett már vele ez miatt. A másik rossz szokása meg a gépezés. Régen a kocsmai gépen majd négyszázezer yent játszott el. Persze anya keresetéből. Most csak neten szórja a pénzt ilyen mindenféle játékokra. Legalább kevesebbet, mint régen. De azért ez is megmutatkozik a bankszámlán. Én ha tudok besegítek anyának. A szünetekben újságokat hordok ki, így legalább magamnak keresek egy kis pénzt, nem kell adniuk. Meg piacozni is szoktam. A nagyszüleim gazdálkodók voltak és a házuk ami már a mi házunk egy elég nagy telekkel rendelkezik, így van hol termesztenünk amit el szoktunk adni. Ott legalább apa is kiveszi a részét a munkából. 
Vacsora után nekiálltam tanulni s amint azzal végeztem lezuhanyoztam. A tükörbe belenézve mosollyal konstatáltam, hogy izmosodik a testem. Ez nagyon tetszett. Kiskoromban elég vékony voltam, apa pedig mindig csak gebének hívott. Jobb volt, mint az izé ahogy hívni szokott. Sokáig azt hittem, hogy az a nevem, míg a nagyapám helyre nem rakta, hogy hívjon a nevemen. Így lettem te, meg gyere ide. Eredetileg el is akartak vetetni, de mindkét oldalról a nagyszülők közbeszóltak, hogy ha már felcsinálta anyám vegye el és neveljen fel. Jogos, de talán jobban jártam volna az abortusszal, mint egy mihaszna apával aki még utál is, mert szerinte én vagyok az oka, hogy fel kellett hagynia a régi életével. Felhagyott? Na persze, nem egyszer megcsalta anyát, aki csak évek múltán értesült a dolgokról. Hú de csúnya veszekedés volt akkor. Még sose láttam az anyámat így sírni. Akkor ez egyszer berúgott. De meg tudom érteni. 
Végig simítottam az arcomon. Ilyenkor este megszoktam magam vizsgálni, nem azért, hogy van-e valami bajom hanem, hogy rájöjjek, hogy mennyire nem tetszek magamnak. Apa mindig lemondott és ez bennem maradt gyerekkorom óta. Nem tartom magam szépnek. Mindig az jut ilyenkor eszembe, hogy mennyi szép ember van és én nem lehetek köztük. Tudom nekik is van gondjuk, bajuk, de én mégis közéjük akarok tartozni. Olyan jó lenne szépnek lenni. Mert akkor valaki szeretne. Mindegy milyen vagy, gonosz, buta, műveletlen ha szép vagy akkor mindent elnéznek neked.   
A tükröt ott hagyva benézek a húgomhoz, aki már rég az igazak álmát alussza. A szobámba érve becsukom az ajtóm. Későre jár így lekapcsolom a lámpám és álomra hajtom a  fejem. Viszont nem vagyok álmos. Ilyenkor mindig elmélkedni és álmodozni szoktam. Most is ezt tenném, de a semmiből fut át Tsukishima képe az agyamon. Oldalra fordulok s szorosan magamhoz ölelem a vánkosom. A szőke tincsein és gyönyörű barna szemein kezd el kattogni az agyam. A nagy lapos kezén és a hosszú ujjain. Vonzó srác. Legalább is számomra. Mindig is bejöttek a magas pasik. És ez itt a baj. Hogy a fiúk jönnek be. Még soha nem mondtam el senkinek és titkolom is ezerrel. Úgy teszek, mintha még nem értem volna meg erre. Pár éve kezdődött s nemrég tudatosult bennem a tény, hogy meleg vagyok. Nem akartam elfogadni, de kénytelen voltam. Megszorítottam a vánkosom huzatját a tényre, hogy megint csalódást okozok. Hogy nem leszek képes a családom elvárásait teljesíteni, hogy tovább vigyem a nevet és ne hozzak szégyent ilyennel a családomra. Nagyon homofób mindkét szülőm. Félek attól mi lenne a ha kiderülne. Félek? Nem inkább rettegek. Sokat törtem a fejem, hogy hogyan is változhatok meg, de némi utánajárás és megannyi próbálkozás után rájöttem, itt nincs remény. Így beletörődtem a  sorsomba. Arra jutottam, hogy egyedül élek majd és ha meghalok talán időben megtalálnak mielőtt oszlásnak indulnék. Ez még mind rendben is volna, viszont van pár probléma a tervel. Az első az, hogy szeretetre vágyom. Megértésre, törődésre, gondoskodásra. Hogy valakinek keljek és éreztesse velem, hogy szűksége van rám, hogy érdemes élnem.  A másik probléma, hogy tombolnak a  hormonjaim ahogy minden egészséges kamasznak. S rá vagyok izgulva nem egy srácra akit ismerek. A már említett Tsukishima vagy akár még Kageyama is. Sugawara-senpai, Tanaka-senpai, a Nagykirály, Kuroo-san. Francba kapásból huszonöt srác eszembe jut akivel lefeküdnék. Hiába ez az igazság, tizenhat éves vagyok és vágyom rá, hogy valaki vagy akár valakik testét, érintéseit érezhessem s vágytól csillogó szemeibe nézhessek. Úgyhogy a tervem itt dőlt meg, mert nem fogom kibírni ezt.   Mivel jobb ötletem nem volt Tsukishimára gondoltam. Pont aktuális is. Azt szoktam csinálni, hogy minden héten kiválasztok magamnak egy srácot és rá gondolok, hogy ő a párom, a szerelmem, a társam. Akihez hozzábújok, aki kedves velem, aki mellett reggel felébredek vagy akár még reggelit is viszek neki az ágyba. Ezen a héten Tanaka-senpai volt a kiválasztott, de a szőke, szemüveges srác nem akart kimásznia  fejemből. Vonzónak találtam őt. Éreztem, hogy ahogy róla gondolkodom a testem reagál a gondolataimra. Jólesően nyúltam be az alsómba az egyik kezemmel, de nem akartam semmit sem tenni, csak jó érzés volt így feküdni. Érdekes mert egyáltalán nem gondoltam semmi olyanra. Csak arra, hogy Tsukishima Kei hátulról a teste az enyémhez, lélegzeteit a tarkómon érzem, s kezeivel szorosan átkarol. Erről álmodtam, hogy így fekszünk egymás mellett.  Tsukishima, ha nem lennél ilyen akkor még lehet beléd is szerethetnék. Mert rohadtul helyes srácnak gondollak. Ezzel az elképzeléssel és gondolattal nyomott el az álom.