Csak még egy napot a paradicsomban

VI.

Tsukishima 

Csarab. Életemben nem hallottam erről a növényről. Ahogy megnéztem rá kellett jönnöm, hogy az emlékeimben sincs róla semmi, valószínűleg egyszerűen átnéztem rajta, nem is tulajdonítottam neki jelentőséget. Újra elolvastam az üzenetet, de semmi más csak ez az egy mondat. Hát ezzel sokra nem megyek. Fordítok a papíron de ott sincs semmi. Legalább aláírhatta volna az illető. Visszaindulok az osztályomba. Azon gondolkodom mi értelme volt ennek az egésznek. Miért kellett nekem tudnom, milyen növény nő a porta ablaka alatt. Miért volt ez fontos? Kutatok az emlékeimben mikor mit és kivel beszéltem. Aztán bevillan a tegnapi beszélgetésem Hinatával a virágokról. Megkérdezte tőlem, hogy mi a kedvenc virágom, de nem tudtam rá a választ. Lehet, hogy ő küldte az üzenetet? Viszont akkor miért nem írta alá, hogy "Üdv. Hinata"  vagy hagyott volna valami magára utaló jelet? Hm, ez az ember. Lehet tényleg ő volt és azt hitte automatikusan tudni fogom azt, hogy ő írta és milyen okból. Rákérdek biztos ami biztos. Így ha jobban belegondolok egyre nagyobb a valószínűsége, hogy ő írta, mert nem hiszem, hogy valaki más lenne. Ha az útállóim közül valaki lenne akkor valami más gyomot mondjuk csalánt mutatott volna nekem, ha meg valaki így akarna szerelmet vallani akkor szintén más virágot tudnék elképzelni. Meg amúgy is, ki akarna nekem szerelmet vallani? Yamaguchin kívül szinte mindenkit elüldözök magam mellől, a csapat meg éppen, hogy megtűr. Tehát ezt a lehetőséget is kizártuk. Megérkeztem közben az osztályom ajtaja elé. A többiek egy két srácot leszámítva a helyükön várták a becsöngetést. Belépve a padomhoz sétáltam s elkezdtem kipakolni a táskámból a cuccaimat amik az órára kellenek. Látom, hogy pár csaj akiknél múltkor kihúztam a gyufát, összehúzott szemekkel végigmérnek és elkezdenek pusmogni. Biztos szidnak, de nem érdekel. Megérdemelték azt a beköpésemet. Sőt arra még én is büszke vagyok, mert olyan hirtelen jött s annyira passzolt a szituációhoz. Mosoly kúszik a számra az emlék miatt. Úgy szeretek gonosz lenni. 

Bizseregtek az ujjaim. A blokkolásom sikeres volt, s most a labda keltette rezgések végighaladnak az ujjaimon. Szembe velem Tanaka-san mérgesen dobbant egyet a lábával, ezzel jelezve, hogy mennyire nem örül annak, hogy blokkoltam és még a labda is földet ért. Csak gúnyosan mosolygok mintegy felsőbbrendűségemet kimutatva. Mérgesen elfordul s elindul vissza a helyére. Újabb szerva, Nishininoya-san fogadja majd, továbbküldi Sugawara-sannak, aki feladja a kapitánynak. Yamaguchi, a Király meg én ugrunk, s ismét blokkoltuk az ellenfeleinket. Jóleső érzés, hogy a másod és harmadévesek csak nehezen jutnak át rajtunk. Nishinoya-san gyors reakciójának hála nem esett le a labda, ismét támadnak. Ahogy a kopasz másodikos ismét üt én és a szeplős barátom ki is védjük, viszont a labda átjutott a mi térfelünkre. Most van esélyünk támadni. Kageyama elhelyezkedik Ennoshita-san és Hinata támadnak. A Király persze Hinatának passzol aki el is üti a labdát. Az isteni gyorsukat használták s a másik csapat csak egy hajszállal késett le róla. Nem tudtak időben felugorni, hogy blokkolják. A labda pattant és az edző megfújta a sípot. Véget ért a szett, ma az utolsó.  Mi nyertünk, örülök neki. Elégedettséggel tölt el az a  tudat, hogy elbírok a felsőbb évesekkel akik már régebb óta játszanak, mint én.
A Yachi-san törülközőt nyom a kezembe, majd megy is tovább a legjobb barátomhoz. Az megköszöni majd egymásra nevetnek. Ezek mégis mióta vannak ilyen viszonyban. Azt tudtam, hogy Yamaguchinak tetszik a lány, de eddig Yachi-san mindig félénken viselkedett a közelében. Úgy látom történt párdolog amiről nem tudok és kivételesen erről nem beszélt a haverom. Ritkán szoktam kérdezni tőle bármit is, mert általában mindent elmond magától, de ez most furdalja az oldalamat. Apropó ha már a kérdéseknél tartunk, merre lehet Hinata? Meg akarom kérdezni az üzenetről, hogy megbizonyosodjak tényleg ő volt a feladója. Körbenézek és látom, hogy Kageyamával beszélget s ahogy kiveszem megint arról, hogy adjon fel neki. Ez az ember sose fárad el? Közelebb megyek és várok a megfelelő pillanatra, de még mindig nem hagyják abba.
A kapitány kiadta a parancsot, takarítás, mivel holnap a kosárklubnak kell rögtön reggel a terem, így senki sem maradhat. Ezt hallva ez a kettő még egy kicsit beszélt majd szétvált s ment két különböző irányba, ki ki a maga dolgára. Most, hogy itt a lehetőség odalépek Hinata mellé. Miközben ő lehajol a labdákért megállok mellette. 
- Hé! - szólítom meg, mire megint mérgesen néz rám. - Izé vagyis Hinata, kérdezni akarok valamit.
- Mondjad csak nyugodtan. - válaszol már a szokásos, vidám arckifejezésével. 
- Ma találtam egy üzenetet a szekrényemben és az volt beleír...
- Ó akkor megnézted? - szakít közbe lelkesen. - Már vártam, mikor fogod szóba hozni.
- Akkor tényleg te írtad! Miért nem írtad rögtön oda, hogy te voltál az?
- Minek azt hittem rögtön tudni fogod amint, meglátod a növényt.
- Hát nem volt teljesen nyilvánvaló. Amúgy az a gyom...
- Az nem gyom. Csarab a neve, Calluna vulgaris kérem szépen.
- Okééé, szóval, miért akartad nekem azt megmutatni?
- Hát keressük a kedvenc virágodat nem?
- S miért lenne az a kedvenc virágom. Nem is néz ki virágnak. Soha nem láttam még ilyet.
- Mert ez nem őshonos faj nálunk, Európából, Skandináviából származik. - mondja s magyarázata közben még gesztikulál is. Miket meg nem tudok, Skandinávia mi? Látom tényleg konyít a növényekhez. 
- S húgyúti fertőzésekre is használják. Hé! Figyelsz te rám?
- Persze persze, húgyúti fertőzések, figyelek ám.  - válaszolom. - De hogy is jövök én ehhez?
- Tudod a nagyapám mindig azt mondta, hogy minden virág szimbolizál valamit. Az, hogy milyen virágot szeretünk megmutatja ilyen emberek is vagyunk valójában. Leír minket. Vagy illik ránk, hogy pontosabb legyek. 
- Na és szerinted én, hogy hasonlítok egy ilyen gy... vagyis virágra.
- Azért gondoltam rá s jutottál eszembe mikor megláttam, mert a csarab a csodálatot, mint minden virág a szépséget, de egyben a magányt is szimbolizálja. Nagyapa szerint a fehér virága szerencsét hoz és megvéd. Bár ennek lila a virágja, de gondoltam ezt elmondom érdekesség gyanánt.
- Hm, a magány az stimmel. Vagyis honnan veszed, hogy magányos vagyok?
- Hát látni, hisz mindig csak Yamaguchival vagy, aztán nem igazán keresed más emberek társaságát, így magányos vagy. Az egyedüllétből jövő fájdalom pedig a viselkedésedben mutatkozik meg.
Megszeppenve hallgatom. Sose gondoltam volna, hogy ennyire átlátható lennék. Mielőtt még folytatná félbeszakítom. Nem akarom, hogy több mindent mondjon. Nem szeretem ha az emberek látják milyen vagyok.
- Na és a csodálat? 
- Hát szerintem ez is igaz rád. 
- Már hogy?
Látom mondana valamit, de pont becsukta a száját, hogy nehogy kimondja. 
- Izé - szólal meg újra - szerintem van benned, mit csodálni. Okos vagy és jól is játszol. 
Bevallom ez jól esik, de nem vártam volna, hogy ilyet mond. 
- Oh, értem. Köszi ez... nos kösz. - mondom zavartan majd megfordulok, hogy menjek a dolgomra. 
Miután összepakoltunk mindenki ment haza, hogy felkészüljön a holnapi napra. Legalábbis a legtöbbünk. Mert tudok pár srácot akik nem igazán szeretnek tanulni. 
Nekem pedig Hinata mondandója járt a fejemben. Csodálat. Nem igazán mondták ezt nekem még. De jól esik. Valamiért a szavai megérintenek. Egy pillanatra behunyom a szemem az utcán, s Yamaguchi hangja aki mellettem sétál távolinak tűnik. Valamiért azt akarom, hogy a kis vörös legyen itt mellettem. Ő beszéljen, s mondja el újra azt amit ma. "Van benned mit csodálni." Olyan jó lenne újra hallani ezeket a szavakat. Elmosolyodok. Valamiért jó kedvem lett ezután a  beszélgetés után. 

Másnap reggel ismét kinyitom a szekrényemet, kíváncsian kukkantok bele, milyen üzenetet kaptam, hátha valaki megint elküld egy bizonyos helyre, de egyetlen papírcetli se vár rám. Helyette egy fehér virágszálat találok benne. Kiveszem és közelebbről megnézem. Ismerős. Ez egy jácint.