Csak még egy napot a paradicsomban

IX.

Tsukishima

- Tsukishima - lihegte - én ... én azt hiszem ... én is kedvellek.
A szívem kihagyott egy ütemet. Legalábbis ezt éreztem. Hogy megállt az idő. Ebben a kis világban, ebben a rejtett helyen, ezen aprócska paradicsomban az idő megállt. Az ölelésem amiben Hinatát szorítottam magamhoz megenyhült. Szemeimmel az ő mély gesztenyebarna szemeibe bámultam. Nyeltem egyet, s éreztem ahogy a hatalmas gombóc végighalad a nyelőcsövemen. Még mindig egymást néztük szótlanul, nem tudtam mit is mondhatnék. Az agyam még azt se fogta fel amit mondott, nemhogy még válaszoljon is valamit.Lassan jutott el a tudatomig ezen mondat jelentése. Mikor felismertem szólásra nyitottam a számat.
- Té ... tényleg? - csak ennyit tudtam kinyögni. Szánalmas vagyok.
Hinata lassan bólintott.
- De miért?
Néma volt s lehajtotta a fejét. Éreztem, hogy közelebb jön és a testünk teljesen összeér. Fejét a mellkasomnak fúrta és szorosan megölelt.
- Mert ... mert veled más minden. - suttogta, de ebben a csendes világban tisztán értettem minden szavát. - Okos vagy és nagyon jókat beszélgetünk. Ez volt az ami igazán megfogott benned. Amikor megláttalak azon az éjjelen a parkban, mikor Kageyamával gyakoroltunk, nem mondom, hogy beléd estem, de tetszettél. Magabiztos voltál, sőt egy kicsit rátarti is, de ez bejött. Tetszett, hogy nem riadsz meg, hogy van egy tartásod. Amikor az iskolában voltunk vagy edzésen és beszólogattál volt, hogy nem esett jól, de minden odaszólásod mögött volt valami amire fel akarod hívni a figyelmet, nem azok a paraszt beszólások, mint amiket hall az ember. Aztán mikor elkezdtünk összejárni, a közös beszélgetések nagyon jól estek, s a közelséged miatt biztonságban éreztem magam. Megnyugodtam ha veled voltam. Talán mindezek összessége, a külsőd, a gondolkodásmódod és a belső kisugárzásod volt az ami megfogott. Aztán azt vettem észre, hogy rád gondolok, hogy azt akarom veled lehessek, veled ébredhessek és feküdhessek. A közelségedet akartam. Biztos nevetséges indokok ezek számodra, de én azt hiszem beléd szerettem.     
- Nevetséges? - végre meg tudtam szólalni. -Egyáltalán nem. 
- Tsukishima, azt mondtad kedvelsz. Te is úgy érzel, mint én?
- Szerintem igen. - suttogtam bele a hajába s mély lélegzetet véve szívtam be kellemes illatát. - Aranyosnak talállak. Kedvesnek, életrevalónak, de sokszor olyan gyámoltalannak. Az életenergiád pedig, hát arra nem is tudom mit mondhatnék, magával ragadott. Megfogtál bennem valamit s én is hasonlókon kezdtem gondolkodni, mint te. Veled lenni, megérinteni, megcsókolni. Tudod, furcsa ez nekem. Soha nem érzetem ilyet ezelőtt és minden olyan gyorsan történt. Ha olvastam is szerelmes történetet, ott húzták, vonták, csavarták a történetet, míg én egyszerűen napok alatt szerelmes lettem beléd. Ez bevallom kissé megrémiszt. Hogy vajon tényleg helyesen érzek?
- Azért mert ilyen gyorsan történt minden?
- Pontosan. Annyira idegen ez. Furcsa volt, hogy azelőtt hideg és érzéketlen voltam, az elmúlt napokban pedig megteltem érzésekkel. 
- S ez zavar téged?
- Eleinte zavart, de most, hogy azt mondtad kedvelsz, elmúlt minden félelmem. - s ezzel belecsókoltam a hajába. - Rettegtem, hogy egy csalfa ábrándot kergetek, olyan után vágyakozom ami nem lehet az enyém s rettegtem attól az érzéstől, hogy ez csak az én fantáziám szüleménye. 
- Megértelek. Én se gondoltam volna, hogy valaha is belém szeretsz, hogy lehet köztünk bármi is. De nagyon örülök, hogy tévedtem.
- De még én.
Hinata felemelte a fejét és ismét azokkal a gyönyörű barna szemeivel nézett rám. 
- Akkor - kérdezte - ez azt jelenti, hogy ... mi ketten ... most járunk?
- Én nagyon szívesen benne lennék. 
Megmozdultak az arcizmai. A mosolya a füléig ért.
- Akkor Tsukishima! Kérlek járj velem!
Válasz helyett inkább lehajoltam hozzá és megcsókoltam. Azt hiszem ez többet mond minden szónál. Gyengéden érintettük össze ajkainkat, puha párnáit öröm volt ismét érezni. Lassan, érzékien csókoltuk meg egymást újra, nem olyan vadul és szenvedélyesen, mint az előbb de sokkal mélyebbnek és érzékibbnek éreztem. Elvesztem a kis vörös ajkai között, sőt csak azt éreztem. A szemeimet behunytam, hogy jobban érezhessem, a füleim pedig egyszerűen kikapcsoltak. Nem hallottam a gyengéd szellő susogását, a folyó hangját. Hinata kapta minden figyelmemet. Lassan elindultak a kezeim végigsimítva a karján, majd amint az ujjaihoz értem a kezembe véve gyengéden megszorítottam azokat. Lassan szétváltunk s mikor kinyitottam a szemem Hinata lehengerlő mosolyának látványa fogadott. A szívem megnyugodott, már nem kalimpált és dübörgött hevesen, lassan ütemesen vert, mint ahogy egy élettel teli szívnek kell.
Éreztem, hogy Hinata lefelé kezdi húzni a kezeim s ő maga is leereszkedik. Követtem és azt vettem észre, hogy térdelek s velem szemben ő is ugyan így tesz, de még mindig ott volt az arcán az ezerwattos mosoly. Elengedte a kezemet és a sajátját a mellkasomnak téve hátradöntött. Lassan történt minden, a hátamon feküdtem ő pedig rám mászott. A kezei még mindig a bordiámon pihentek, s most a fejét is lehajtotta. Szó szerint rám feküdt, de nem zavart. A karjaimmal körbefontam s így feküdtünk némán. A fák ágai közt itt ott meglátszott az ég egy pillanatra, de inkább behunytam a szememet s nem törődve semmivel élveztem a pillanatot. Nem történt semmi, nem tettünk semmit sem, csak így feküdtünk, én a virágok és a fűfélék közt, ő pedig rajtam. Ennél kellemesebb ágyam s takarom nem is lehetett volna.