Csak még egy napot a paradicsomban

XVI.

Hinata

Borzalmasan érzem magam. Itt ülök a padomban óra közepén, de nem tudok koncentrálni. A lábam akár az ütvefúró mozog fel s alá. A parketta is meg megreccsen már ez miatt s nem egy ember fordult már felém, hogy megtalálja a hang okát. Ekkor csak egy szemforgatást kaptam, de senki nem szólt semmit. Az órára pillantottam. Percek kérdése és kicsöngetnek.  Mély levegőt vettem és nagyot sóhajtottam. Az ebédszünet óta csak Kei jár az eszemben. Biztos vagyok benne, hogy nagyon megbántottam a viselkedésemmel. Azt várta volna, hogy kiálljak mellette, viszont teljesen más véleményen voltam. De nem akartam megbántani. Szerintem Sugawara-senpainak igaza van, azonban a párom máshogy gondolja és nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Ilyenkor jövök rá, milyen gyáva ember is vagyok. Mindig hangos vagyok, mérföldekről meghallani engem, most pedig fülem farkam behúzva sompolygok a folyosókon, s kerülöm mindenki tekintetét. Nem merek önmagam lenni. Bezzeg mikor Keit kellett becserkészni nagy volt a szám, de most, hogy bizonyítsam odaadásom felé csődöt mondok. Hát igen, különleges képességem, hogy bármikor tudok csalódást okozni. Hányszor hallottam apámtól, hogy egy csődtömeg vagyok. Úgy látszik igaza volt ebben a tekintetben. Igazság szerint nem tudom mitévő legyek. Nincs kitől tanácsot kérnem. A szüleimnek erről nem merek beszélni, Sugawara-senpai már állást foglalt, Kageyama maradt már csak. Ennyi? Tényleg nincs senki más? Szívem szerint megkérdezném Kenmát is, de ő nem nagyon tud erről semmit. Pedig jó kapcsolatot ápolunk, egy távoli barát lett belőle, amolyan best friend, de vele se osztottam meg az érzéseimet. 
Megszólalt a csengő. A teremben ülők egyként mozdultak meg és kezdtek pakolni. Elköszönünk a tanártól s mindenki elindult a klubfoglalkozására, hisz kötelező legalább egy klubba járni. Én is megindulok a tesiterem felé. Ahogy ballagok csak egy valakin jár az eszem. Hogy fogok a szemébe nézni? Biztos neheztel rám és sajnos nem tudom hogyan engesztelhetném ki. Ha azt csinálnám amit mond akkor talán igen, de mégis félek meglépni. Ó hogy ilyenkor hol van az a szeleburdi Shouyou aki halálra idegesíti Kageyamát. 
Leszaladok a lépcsőn s az egyik fordulóban a kapitánnyal találom szemben magam.
- Üdv. - bólint.
- Üdv neked is Sawamura-senpai. - viszonozom a köszönését.
- Hú de hivatalos vagy.
- Sajnálom.
- Ugyan nem probléma. - legyint egyet. - A tornaterem felé tartok, akarsz velem tartani vagy inkább mással mennél?
- Én is oda tartok. - válaszolok. - Azt hittem egyedül leszek.
- Nem vagy egyedül Hinata. Fel a fejjel! -  teszi a kezét a vállamra - Igen el vagy szontyolodva. De ha ez miatt aggódsz, nem lesz baj. Egy idő után elfelejtik.
- Biztos, hogy ilyen egyszerű lesz majd, Kapitány?
- Azt nem tudom. - indul el egyenesen miközben beszél, s én követem - De jobbat remélni mindig lehet.
- Most valahogy nem tudok pozitív lenni. - mondom kedvtelenül.
- Nem mondom azt, hogy megértelek, de elhiszem amit mondasz. Suga mondta, hogy beszéltetek és, hogy Tsukishima meg te más nézőponton vagytok. 
Csak bólintok menet közben.
- Tudod, úgy vélem most kell igazán erősnek lennetek. 
- Erre én magam is rájöttem. Csak...
- Csak félsz, igaz?
- Igen.
- Tudod Hinata, nekem ebben nincs tapasztalatom, nem élem át azt amin ti vagy Suga átmentek. Így csak kívülállóként tudok véleményt mondani. 
- És, mi lenne a te véleményed? - kérdezem.
- Hm, mivel jó ideje tudok Sugáról így van némi belelátásom a dolgokba. Tudod eleinte ő is rettegett és sírva mondta el ezt nekem. Ahogy idősödtünk láttam azt, hogy nem mer nyitni mások felé s így mulasztja el a boldogságot. Hiába is beszélek neki, nagyon makacs. Megértem, hogy fél az emberek véleményétől, de mindig lesz valaki aki utálja fogja ez miatt. Az, hogy felvállalta magát a csapat előtt, csak hirtelen felindulásból történt, kitört belőle a frusztráció. 
- Nem is gondolná róla az ember, hogy elnyomja ezeket magában. - szólok közbe.
- Hát igen. De tudod mit mondott azután nekem hazafelé?
Kíváncsian nézek fel a Kapitányra, s várom, hogy folytassa.
- Azt - mosolyodik el -, hogy Daichi, megkönnyebbültem. Végre azt érzem, hogy lélegzem. Ezt mondta. 
- Jó neki.
- Igen, de ebben évek munkája van, évek elnyomása. Neki nem volt senkije aki támogatta vagy kiállt volna mellette. Te szerencsés vagy, ahogy Tsukishima is. Nektek van mibe kapaszkodnotok. Mert itt vagytok egymásnak. 
- Igen, csak megbántottam őt amiért gyáva voltam. 
Elértük az öltöző épületét. A kapitány megállt a lépcső alján és szembefordult velem.  Mindkét kezét a vállamra téve elérte, hogy immáron a szemébe nézzek.
- Minden kapcsolatban vannak bukkanók Hinata. De ha az ilyeneken túllendültök és ezt az egészet átvészelitek, már nem lesz semmi ami szétszedjen benneteket. - mosolyog rám kedvesen. - Nem vagy gyáva, csak elővigyázatos. Ez kell, hogy ne rohanjunk fejjel a falnak. 
- Hát már nekirohantunk - cáfoltam rá.
- Hát igen ... ezzel nem vitázom. De hidd el, nem maradtatok magatokra. Vannak még barátaitok. - biccentett a hátam mögé. Megfordultam és a két menedzser lányt láttam felénk közeledni. Kiyoko-san szolidan, míg Yachi-san szélesen mosolyogva integetett nekünk. Mosolyra húztam a szám. 
- Ha beszélgetni szeretnél majd valakivel, keress nyugodtan. - mondta a Kapitány.
- Köszönöm, senpai. Tényleg olyan vagy, mint egy apuka.
- Hé! Ne kezd már te is!
- Bocsi bocsi! - kértem nevetve elnézést, de ő is csak vigyorgott. 
Felléptem az első lépcsőfokra s az jutott az eszembe, hogy milyen érdekes az élet. Bármilyen nehézségbe is ütközöl, mindig az utadba sodor valakit aki akár egy picit is segíteni tud. Az öltözőbe belépve köszöntöttem a jelenlévőket. A legtöbben viszonozták is. A szerelmemet kerestem, de ő csak csendben öltözött, nem is szentelt figyelmet a belépésemnek. Kageyama mellé mentem és leraktam a táskám. Nekikezdtem az öltözködésnek, mikor a feladó megszólított.
- Ma az új támadásunkat fogjuk gyakorolni. Ha szerencsétlenkedsz a beledet is kigyúrom. - mondta rátartian.
Felkuncogtam.
- Csak bírd az iramot Bakayama.
Felhorkantott. De mielőtt bármit is mondhatott volna belefojtva a szót folytattam.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - súgtam oda halkan.
Erre csak összekócolta  a hajamat.
- Siess és öltözz! - adta ki a parancsot. 
Kellemes érzés fogott el. Mintha semmi sem változott volna és minden olyan lenne, mint régen.