Csak még egy napot a paradicsomban

X.

Hinata

A tanítási órák gyorsan elmentek, bár így visszagondolva akkor elég hosszú időnek tűnik mikor átéled, de miután letelt szinte alig emlékszel rá. A kellemetlen beszélgetés is megment a magazinnal kapcsolatban, a srácok ódákat zengetek a becses női csecsekről, s arról miket tennének a magazinban lévő hölgyekkel, míg én csak bólogattam. Nem érzetem magam rosszul csak szívesen mondtam volna én is ki a saját véleményemet, hogy a páros fotókon mi tetszik és mi nem a modell srácokon. Hah nehéz ez, ahogy láttam a reakcióikat amikor előkerült a téma, hát nem hinném, hogy fel merném vállalni. Jobb lesz ez így ha csak a mi kis titkunk marad. Legalább is egy ideig.
Még sosem gondoltam erre. Fantáziáltam arról, hogy összejövök ezzel azzal de arról sosem, hogy hogyan és miként vállalnám fel a dolgot mások előtt, legyen az az iskola, a csapat, a munkahely és a társadalom. A családról inkább nem beszélek ez nagyon kínos dolog. Ha tehetném sose hoznám¨a tudtukra. Bár ha ügyes vagyok akkor meg tudom oldani. Amíg nem lesz saját otthonom ki kell bírnom utána meg már lesz valahogy. Azzal ráérek akkor törődni mikor már önálló leszek. De  a barátaimnak elmondanám, csak nem tudom, hogy reagálnának rá. Itt konkrétan a  csapattársaimra gondolok. Főleg Kageyamára. A barátomnak tekintem őt, de szépen megfogalmazva ő magasról tesz rá, hogy mi van velem és ez fáj. Az a baj vele, hogy nehéz eset, nagyon nehéz. Olyan magának való aki a saját világában elvan, de a külvilággal abszolút semmi kapcsolata sincsen. Nem tudom mi lesz így vele, nem zárkózhat el a világ elől, de ő csak edz, játszik, tanul már amennyire azt lehet tanulásnak hívni és nagyjából ez megy körbe körbe. Hát nem tudom, szerintem nem lehet így élni, hogy csak ilyen kevésből áll az ember élete, de ha neki így jó akkor áldásom rá. Csak úgy fáj látni, hogy egyedül van. Látom rajta, hogy nincs senkije és magányos, de tenni meg nem akar ez ellen. Ha meg valaki közeledik felé, mint egy acsargó kutya azonnal támad. Nem lehet ezt így csinálni, teljesen antiszoc a srác és infantilis az emberi kapcsolatok kialakításában. Most jut eszembe, mostanában kicsit hanyagoltam őt, mivel az időm nagy részét Tsukishimával töltöttem. Bár Kageyama se keresett engem, szóval kvittek vagyunk. Eleve mindig én keresem őt. Lehet nem is akar barátkozni, csak a csapat miatt és mert egy irányba lakunk visel el. Hah! Bevallom egy kicsit ez elszomorít.
Kinyitom az öltöző ajtaját, nagy vidáman köszönök szokás szerint. Ahogy látom Asahi seanpaion kívül mindenki itt van s páran indulnak is a tornaterem felé, hogy elkezdjenek kipakolni. Bizseregnek már az újaim, hogy újra a labdába érjek s nagy erővel üthessem le. Imádom az érzését, egyszerűen mámorító. Lerakom a táskám s kiveszem belőle a cuccaim. A szememmel Tsukishimát keresem, aki háttal áll nekem, épp a pólóját veszi fel s végzett is az átöltözéssel. Nagy kár. Nem legeltetem rajta a szemem tovább, nehogy valakinek feltűnjön. Pedig nem csak nézném csontos, nyurga testét ami a sok edzésnek hála szálkás izomzatot épített ki, hanem az újaimmal végigsimítanék rajta, belecsókolnák, belemarnák. Áhhh! Ez az érzés teljesen kikészít, miért kell ennyire megbolondítania?  Vajon a  tudat, hogy lassan egy napja vagyunk együtt, vagy tényleg ennyire bejön. Jó mindig is bejött, sok dolgot kiváltott bennem otthon, mikor egyedül voltam s rágondoltam, de most még jobban akarom.  Akár egy veszett vad ami éhezik s csak a lakoma jár a szemei előtt. Nem volt időm ezen gondolkodni még, mivel az öröm mámorában úszók, hogy szerelmes belém, de most, hogy egy pillanatra láttam a csupasz hátát felderengett pár egyéb szükséglet is, nem csak az, hogy a karjaiban akarok lenni. Azt hiszem ezen a matyi sem fog tudni segíteni, mert az száz százalék ha sor kerül valamilyen formában a dologra én tuti elvesztem a józan eszem. Már a tegnapi csóktól kikapcsolt az agyam, de ha arra kerül a sor akkor hú el sem tudom képzelni mi lesz. Szétszedem az ágyat vagy a helyet ahol leszünk az biztos. És Tsukishimát is szétszedem! Vagy ő engem? Párszor elképzeltem már a dolgot, de sose tudtam eldönteni véglegesen ki lesz alul vagy felül. Pár srácnál akiket szintén elképzeltem ott tudtam én-e leszek az aktív vagy a passzív fél, de ha rá gondolok nem tudnám egyértelműen megállapítani. Nagyon kevés embernél voltam csak így. Úgy vélem, ezt meg kell vitatnunk majd ha eljön az idő.  Csak legyen annyi önuralmam.

Az edzés gyorsan eltelt. Sajnos. Amit un az ember akkor az idő lassan vánszorog akár a csiga, de mikor élvezi a történéseket bezzeg szalad, mint a nyúl. Észre se vettem, hogy eltelt az idő s már azon kaptam maga, hogy pakolunk. A fene ebbe az egészbe, pedig úgy játszottam volna még. Most labda helyett a felmosót szorongatom s törlöm fel vele a padlót. A látómezőmben hirtelen egy pár cipő tűnik fel. Feltekintek a tulajdonosára s örömmel konstatálom, hogy ki az.
- Köszönöm a virágot - súgja oda a szőke hajú srác.
- Ez alap. Virágot a virágnak. - vigyorodom el.
- Ilyet csak ne hangoztass!
- Jól van. De még mindig keressük a kedvenc virágodat ne feledd. 
- Nem fogom. Sőt örülök ezeknek a növényeknek. Ha ők nem lennének, talán csak egy esti beszélgetés lett volna ott a rejtekhelyünkön, s most csak ugyanazok lennénk akik titkon vágyódnak egymásra. 
- Látod mennyi haszna van egy növénynek. Sose tudod mit indít be.
- Ja, főleg ha allergiás vagy a pollenre.
- Nem feltétlenül erre céloztam, de való igaz ez is benne van a pakliban. De szerencsére egyikünk sem allergiás rá. Majd a közös otthonunk is tele lesz kívül belül zöld és virágzó lényekkel.
- A közös mink? - kérdi meglepetten. Hirtelen átfut az agyamon, hogy lehet ő nem is akar velem összeköltözni, bár nekem is csak úgy kijött a számon, mert magam sem gondoltam erre. Megijedtem ennek a gondolatától, de ijedségem egy pillanat alatt elszállt, mikor megláttam fülig vörös képét.
- Majd ... majd kint beszélünk. - azzal sarkon fordult és elment. Olyan aranyos ilyenkor. Eltűnik az a rideg ember s felszínre tör egy elég bájos srác. 
Mosolyogva térek vissza a munkámhoz mikor ismét megzavar valaki. 
- Mit akart a létra? - kérdezi a másik rideg srác akinél azonban még nem sikerült efféle reakciót kiváltanom, hogy egy kis érzelmet vigyen bele a társalgásunkba.
- Ó csak idejött kérdezni egyet. - mentem ki magunkat gyorsan.
- S a kérdésen mosolyogsz? 
- Ja.
- Hát akkor te tényleg hülye vagy. Na és mit kérdezett? Had röhögjek egyet én is.
- Hogy mit? - hm, valamit ki kéne találni. - Csak annyit, hogy ... á hagyjad semmiség.
- De én akarom tudni! 
- Okééé. De te akartad. Csak annyit kérdett, hogy a mi kapcsolatunkban te vagy én vagyok-e a lány, de közösen megegyeztünk, hogy te vagy. - Na jól kihúztam magam a dologból. Legalább is ez suhant át az agyamon, közvetlenül az előtt, mielőtt Kageyama fejbe csapott volna. Most nem fogta vissza magát, jó erős ütést kaptam a tarkómra. Ki is billentem az egyensúlyomból, de sikerült megtartanom magam.
- Te ökör! Még add alá a lovat! Hogy tudsz ilyen hülyeségekhez statisztálni?
- Jól van na! Csak vicc volt.- simogattam meg a sajgó részt. - Jobban szeretnél inkább felül lenni?
Erre a kijelentésemre egy újabb fejbé volt a válasz. Miért kell engem bántani mindig? Ha már nem érti a viccet akkor legalább ne üssön meg.
- Befejeznéd az ütlegelésemet?
- Majd csak akkor ha megjön az eszed. De a te esetedben ez soha nem fog megtörténni.
- Köszönöm, hogy te is Hinata Shouyou egy hatökör nevezetű klubbot erősíted.
Erre csak egy vállrándítás volt a válasz. Némán megfordult és eloldalgott ő is egyedül hagyva engem.
- Hé! - kiáltottam utána - Csak ezért jöttél ide?
- Mi másért kellett volna?  - kérdezett vissza.
- Nem tudom. Mondjuk beszélgethetnénk. - erre megint csak megvonta a vállát és elment. Hogy kukulnál meg örökre te! Ilyenkor úgy fel tud húzni, hogy az nem igaz.

Miután mindennel végeztünk lassan átöltöztünk s mindenki ment a maga dolgára. Épp a biciklim láncát szedtem le, mikor ismét megjelent Tsukishima. 
- Add ide a telefonod!
- Csak add már ide, nincs sok időm. Le akarom írni a számomat, hogy tudjunk beszélgetni normálisan, ne csak félve egy egy pillanatban.
Bólintottam s kikapva a zsebemből oda is adtam neki.
- Ilyen öreg szarod van? § kérdezte lenézően.
- Ez van. Nem mindenkinek futja a legújabbra. 
- Nekem sincs meg a legújabb.
- Nem így értettem. Apropó Yamaguchit hol hagytad? Mindig együtt vagytok.
- Yachival van jelenleg. 
- Yachival?
- Ja, összejöttek, de erről csitt.
- Oké oké, nem adom tovább.
- Helyes. Na és a Király? Te meg vele vagy mindig együtt. 
- A kapuban vár.
- Értem. Tessék. - nyújtotta vissza a mobilom. - Lementettem a számom.
- Köszönöm.
- Hinata, mond csak lenne esetleg kedved holnap elmenni a helyünkre. Szombat lesz és arra gondoltam, talán piknikezhetnénk egyet. 
Megálltam a cselekvésem közepette.
- Egy piknik? Akkor, akkor ez egy randi nem? - mondom ki izgatottan,
- Ja! Valami olyasmi. - válaszolja.
- Hát hogyne. Veled bármikor. 
Erre csak egy szelíd mosolyt kaptam válaszul.  Azután váratlanul egy gyors puszit nyomott az ajkaimra.
- Váó! - nevetem el magam. - Ezzel megleptél.
- Ahogy engem is! - horkant fel mögöttünk egy hang.