Csak még egy napot a paradicsomban

XII.

Hinata

Két hónap. Két teljes hónap telt el azóta mióta összejöttem Keiel. Így visszagondolva nagyon gyorsan elrepült az idő. Emlékszem az első kalandunkra a kis helyünkön. Eszméletlen volt. Az a vehemencia, az a szenvedély, leírhatatlan az egész. Azóta párszor még csináltuk, de sose mentünk tovább annál. Mindig a helyünkön a kis tisztásunkon randevúztunk s néha újra és újra megesett, hogy a másikhoz nyúltunk. Bevallom én benne lettem volna többször is, de sokszor edzés után olyan fáradtak voltunk, hogy nem volt rá energiánk. Inkább csak feküdtünk egymáshoz bújva. Bevallom remek érzés ha megérintenek ott, de sokszor ez, hogy csak vagyunk egymás mellett, szótlanul néha egymásra nézve s mosolyogva többet ér mindennél. Emlékszem mikor Kei levette a szemüvegét és a nyakamba fúrta a fejét. Annyira édes volt. Aztán meg nem győztem dicsérni őt, hogy milyen jól néz ki így is. Először el se akarta hinni, de annyit mondtam neki, hogy pirulva elfordult tőlem. De a fenébe is rohadt jóképű. Legalábbis nekem. Tudom ez szubjektív, de nekem nagyon tetszik s annyira örülök, hogy velem jár. 
Az első évfordulónkon ... évforduló ... cöh inkább hónap fordulónkon is meglepett. Nem vártam volna tőle, hogy odafigyel az ilyenekre. Én csak egy kis csekélységet vettem neki, amolyan szimbólumként egy röplabdás kulcstartót, ő meg hozott nekem egy gyönyörű hortenziát, mivel emlékezett rá, hogy mennyire szeretem. Ki is ültettem az előkertbe. Anya kérdezte is, hogy honnan van, de azt hazudtam, hogy én vettem. Visszatérve Keihez és a hónap fordulónkhoz rögtön mondta, hogy ez csak az első alkalom miatt van. Nem szereti az idézem "évfordulós hülyeségeket", így csak egy év múlva kapok majd valamit. Többre ne is számítsak karácsony és szülinap kivételével. Bevallom ez nekem is megfelel így. Feleslegesnek tartom ezt a mindent ünnepeljünk meg szokást. Szépen évenként és kész. De azért nem nagyon tartjuk be ezt, mert már többször elmentünk moziba, sütizni ahol vagy ő vagy én fizetek így mondhatni, hogy mindig meglepjük egymást valamivel. Dúl köztünk a tini lamour ha mondhatom ezt. 
Egy hónap után megejtettük a hivatalos jelenésünket Yamaguchinál, felvállalva előtte, pontosabban előttük mert Yachi-san is ott volt, a kapcsolatunkat. Egy kis kávézóban voltunk, mi egymás mellett ültünk ők meg velünk szemben. Kicsit kínos volt a szitu eleinte mert féltem a szemükbe nézni, de Kei olyan magabiztosan ült mellettem, hogy valami átragadt rám is. Kezdetben nem is került szóba majd a párom megfogta a kezem ezzel mintegy rátérve a lényegre. Yamaguchi rögtön mondta, hogy "Na végre! Erre vártam már mióta!" s nevetett. Yachi-san mosolyogva gratulált nekünk ami rendkívül jól esett. Én is gratuláltam és sok boldogságot kívántam nekik. Aranyos pár, mindketten remek emberek, megérdemlik egymást. Rendesek voltak, egyikük sem ítélt el minket ami nagyon jól esett és bátorságot adott.  Velük együtt már hárman voltak akik tudták rólam és Keiről a dolgot. Szépen lassan bontakozunk ki. Jó ez így. Nem szégyellem őt, de nem akarom, hogy mindenki tudja. Nem szeretem azokat se hetero se meleg párkapcsolatban legyenek is, akik mindenhol nyalják falják egymást s hangoztatják azt, hogy együtt vannak. Nekem ez így pont jó, szolidan és egyszerűen. A szerelmemmel beszéltünk erről a dologról, s ő is hasonlóan vélekedik, mint én. Ez azért megnyugtat. Az, hogy Yamagauchi meg Yachi tud rólunk az nekünk éppen elég. Meg persze Kageyama. De ő már egy egész más történet.
Amióta kiderült a dolog nem szól hozzám. Edzésen letudjuk a kötelező köröket és kész. Szívem szerint én beszélnék vele, sőt próbálkoztam is, de ő csak ignorált engem. Így aztán egy idő után felhagytam a próbálkozással. Az első hónapig még úgy ahogy rendben mentek az edzések. Senki nem vett észre semmit, de aztán...! Valami történt Kageyamával. Romlani kezdett a teljesítménye. Egészen eddig semmi baj nem volt, ugyan nem beszéltünk, de  játék normálisan ment. Most meg szörnyű. A feladásai pontatlanok, ideges, mindenkivel csak kiabál és lekezelő. Egyszer olyat beszólt Tanaka-senapinak mikor nem sikerült pontot szereznie, hogy a kopasz felsőbbéves majdnem nekiugrott. A kapitány fogta le s Sugawara-senpai állt közé és Kageyama közé. Nishinoya-senpai ment is volna a haverjának segíteni, de őt Ennoshita.-senpai állította meg. Nagyon csúnya veszekedés volt az, végül a kapitány hazaküldte a feladónkat. Az edző és Takeda-sensei is észrevette, hogy valami nincs rendben és bomlik a csapategység. Beszéltek is Kageyamával hatszemközt. Hogy mit mondtak neki nem tudjuk, de annyi mindenesetre változott, hogy most Kageyama minden edzésen egy szót sem szol és tiszta bunkó. Elvégzi a dolgát, de ennyi. Sőt sokat hibázik, ezt hozzá kell tennem. Én inkább átmentem Sugawara-senpaihoz, hogy adjon fel ő nekem, mert ebben az állapotában Kageyamával nem lehet gyakorolni. Valami nem volt rendjén, érzetem a zsigereimben, bár ezt látni is lehetett nem kellett hozzá semmiféle hatodik érzék. Úgyhogy elhatároztam, hogy beszélek vele, s ha törik ha szakad elérem, hogy válaszoljon. 
Mondtam is Keinek, hogy mit szeretnék. Ő csak lazán annyit mondott, hogy "Mit törődsz vele? Megvagyunk mi nélküle is.". Szeretem Keit, de néha nagyon ellenséges tud lenni. S most nincs igaza, mert a csapat nincs meg nélküle ezt alá kell írni. Mi talán, de a csapat nem. Summa summarum elhatároztam, hogy beszélek vele.
Az egyik este az edzés végeztével mondtam Keinek, hogy ma nem vele megyek el, hanem mint régen Kageyamával. Azt mondta rendben van, de írjak mi volt este. Meglepődtem, hogy érdekli a dolog, de ő bőszen tagadta, hogy bárhogy is érdekelni Kageyama sorsa.   Ezen elmosolyodtam. Neki is van szíve csak ritkán használja. Vagy talán a csapat érdekeit nézi szem előtt. Ő ismerve valószínűleg az utóbbi. 
Szóval, most itt vagyok és éppen a biciklimet tolom Kageyama mellett. Sietős léptekkel haladunk. Ez úgy kezdődött, hogy a fekete hajú amint észrevett egyre csak gyorsított a tempóján. Az egyik utcába betérve még szaladni is elkezdett, de nálam volt az előny, kerékpárral pikk pakk utolértem így lelassított és folytatta futólépésben. Én leugrottam a járművemről és követtem őt. Bevallom őszintén már kezdett felmenni bennem a pumpa, de ismertem ezt a környéket és tudtam, hogy hamarosan be fog térni egy szűk utcába, ahol két ember éppen hogy csak elfér egymást mellett. Itt lerövidíteni szokta a haza utat. Ott elkapom, mert ha keresztbe rakom a bringám előre már nem mehet ha meg visszafordul és a hosszabb úton megy a háza előtt kapom el. 
Meg is jöttünk. A szűk utcában amint körülbelül középre értünk én elé csaptam, keresztbe raktam a biciklim és szembefordultam vele. Gonoszul rám nézett, de álltam a tekintetét. 
- Van kedved beszélgetni? - kérdeztem.
- Nincs! - sziszegte vissza.
- Hát pedig nekem van. - mondtam erőteljesen. - És most te meg én beszélgetni fogunk.
- És miért kéne nekem veled beszélgetnem? 
- Mert egy csapat vagyunk. S régebben, ugyan te nem, de én a barátomnak tartottalak. 
Szótlanul állt előttem, viszont a fejét elfordította s a betont kezdte bámulni. 
- Nem voltam soha  a barátod. - mondta ki egy idő után.
- Én annak tartottalak. - adtam a tudtára. - De azt hiszem tévedtem. Jól sejtettem, hogy csak megtűrtél. De ez most nem számít. Azt áruld el, mégis mi a franc van veled?
- Semmi!
- Meg a tudod mi! Kageyama ez így ne mehet tovább! Áruld el mi a bajod? Velem van valami gond? 
Ismét némaságba burkolódzott. 
- Gondoltam. - mondtam ki a gondolatomat. - Figyelj, ha téged zavar, hogy a fiúkat szeretem, megértem. Senkinek nem kötelessége ezt elfogadni, hogyha az nem egyenlő a saját értékrendjével. De kérlek a csapat ne menjen rá erre.
- Magasról teszek a csapatra! Meg arra is, hogy te mire izgulsz! Hagyj békén és takarodj végre az utamból!
- Én biza egy tapodtat sem megyek el innen amíg ezt meg nem beszéltük. Mond meg mi bántja a csőröd? 
- Húzz innen nem hallod? Nem erre laksz hanem arra! - kiált rám s kezével mutatja az irányt merre is menjek.  
- Te nekem nem parancsolsz! Király! - erre a kijelentésemre megragadta a felsőmet.
- Mond ki még egyszer és nem állok jót magamért! - üvöltötte a képembe. Már kezdett a hócipőm tele lenni vele meg a viselkedésével. Nem tudom mit makacskodik és miért nem tudja kinyögni, hogy mi a baja. De nem érdekelt, ha nem megy szép szóval akkor megy máshoz. Az ötlet hirtelen jött, nem is vitattam meg magamban, hogy jó-e vagy rossz, csak szimplán cselekedtem. Kageyama kiabálása közben hátrahúztam a fejem és ahogy tudtam teljes erőből lefejeltem a feladónkat. A szemöldökcsontját találtam el. Kageyama hátraesett és seggre ült. Én magam is megéreztem a visszahatást, de nem egyszer találtak már fejbe így megedződött a homlokom. A biciklim eldőlt s amint az a földön csattant én már egyenesen a csapattársamon voltam. Nem csak az első, de  a második lépésemmel is sikerült meglepnem s ezzel képes voltam a földre nyomni őt.  Éreztem, hogy a kezei megragadják az enyémet, viszont abban a percben ráüvöltöttem.
- Kageyama! Idefigyelj te beképzelt disznó! Most vagy elmondod, hogy mi a bajod vagy addig foglak ütni míg ki nem verem belőled! - nagy szavak. Még én se hittem el, hogy képes vagyok rá, sőt egyáltalán nem az én stílusom a verekedés. Egyszer Tanaka-senpai szedett szét minket, az volt életem első összecsapása s az sem tartott sokáig. Egy reményem volt. A meglepetés és a döbbenet erejére játszottam, nem a megfélemlítésre. Az volt a tervem, hogy ezzel gyakorlok rá nyomást, mert nincs kedvem verekedni s a győzelmem sem lenne biztos. Reméltem, hogy a szituáció megtöri Kageyamát s végre kinyögi mi a kínja. 
Éreztem, hogy a kezei még mindig az én karomat szorítják, de lassan engedni kezdtek s lecsúsztak róla. Az alattam lévő elfordította a tekintetét s csak halkan ennyit mondott.
- Magányos ... vagyok.
- Tessék? - lepett meg a kijelentésével.
- Semmi!
- Ne csináld ezt. Jól hallottam, de ez megdöbbentett. Magányos vagy? 
Nagy levegőt vett s lassan fújta ki.
- Igen.
- De ... de ezt miért nem mondtad el? Sose láttalak barátokkal, de akkor ezek szerint tényleg nincs senkid?
Csak megrázta a fejét.
- Én ezt nem értem. Akkor miért nem barátkozol? 
- Én nem te vagyok. Nem tudok mindenkivel jóban lenni. Nem tudom, hogy működnek az emberek.
- Én sem tudom. - mondtam neki, mire kíváncsian rám nézett. - Kageyama minden ember más, senki se tudja, hogy működik a másik amíg meg nem ismeri. Ezért kell próbálkozni és ismerkedni. 
- De nekem ez nem megy, neked olyan könnyen megy én meg tök szerencsétlen vagyok benne. Még annak a paraszt Tsukishimának is van barátja. 
- Lehet, hogy Kei paraszt, de veled ellentétben nem bunkó. Te bunkó vagy és teszel mindenkire. Keinek csak a szája nagy, de képzeld azt mondta írjak neki, hogy mi van veled mert tudni akarja.
- Komolyan? - nézett vissza rám döbbenten.
- Igen! Fontos vagy a csapatnak és lehetnének barátaid, ha változtatnál pár dolgon.
- Változtatni? Min? 
- Komolyan nem tudod?
- Nem!
- Na látod pont ezen! Ne hidd azt, hogy tökéletes vagy. Meg aztán sokat tesz ha érdeklődsz a másik iránt. Megkérded, hogy van, mi újság vele s legfőképpen oda is figyelsz arra amit mond s nem csak illemből megkérded. Aztán meg kommunikálj. Lépj ki a komfortzónáidból.   Ezek az emberi kapcsolatok alapkövei. Te senkivel nem foglalkozol nem beszélgetsz, mit gondolsz, hogy lehetne így a barátod bárki is?  
- De te itt voltál velem ennek ellenére is, de utána ahogy jött Tsukishima és itt hagytál.
- Persze, mert sose kerestél. Nem akartalak hátrahagyni, de azt éreztem, hogy csak zavarlak mert sose beszélgettél velem, max néha egy-egy röpis dologról és ennyi. Nem Tsukishima volt az aki miatt elhagytalak, hanem te magad voltál az oka. Sajnálom Kageyama, nem akartam, hogy rosszul érezd magad miatta, de azt hittem nem akarsz a barátom lenni. Így aztán nem erőltettem tovább a dolgot.
- Én ... én örültem, hogy velem vagy és beszélsz. Én nem tudok ilyen sokat beszélni, de jól esett, hogy van velem valaki. Régebben egyedül csak a család volt aki mindig velem volt, másokkal nem nagyon ismerkedtünk. Magunknak valók voltunk. Biztos ez az oka annak, hogy én is ilyen lettem. Így belegondolva valóban az én hibám.
- Kageyama én örülnék ha a barátod lehetnék. Ha szeretnél velem barátkozni én szívesen benne vagyok egy feltétellel!
- Mi lenne az?
- Ne legyél olyan, mint eddig.
- Megpróbálok.
- Tedd vagy ne tedd! De ne próbáld!
- Ki vagy te? Yoda?
- Ismered a Star Warst?
- Szeretem is! 
- Na már most megtudtam rólad valami újat. - nevettem fel. Felkeltem róla és a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem. Elfogadta a segítségnyújtásomat s egy kettő felkelt a földről. Leporolta magát miközben én felállítottam a bringám. 
- Szerinted akkor tényleg lehetünk barátok? - kérdezte tétovázva.
- Én hiszek benne! - nevettem fel ismét, mire ő is eleresztett egy mosolyt.