Csak még egy napot a paradicsomban

VII.

Tsukishima

Megszagolom a kis virágot amit ma a szekrényemben találtam. Szünet van, de úgy csinálom, hogy ne tűnjön fel senkinek. A kezemben forgatom, az ujjaimmal játszok vele. Az jut eszembe, mi lenne ha a szirmok helyett Hinata vörös hajtincseit érezhetném a kezeim között. Hogy azokkal játszak, beletúrjak, beleszagoljak, belecsókoljak. Mert ezt a virágot tőle kaptam biztos vagyok benne. Csak egy valamit még nem tudok. Vajon mit szimbolizálhat. Tegnap azt mondta, hogy minden virág szimbolizál valamit. Vajon a jácint mit jelenthet? Tegnap azt mondta van bennem mit csodálni. Ha az a csarab nevezetű gyom ezt jelenti akkor mit jelenthet ez a virág? 
Becsöngettek. A táskámba süllyesztem a virágszálat, de óvatosan rakom a tankönyveim közé. Mindig ostobaságnak tartottam, ha egy romantikus filmben a párok nem bírják a szerelmük egyik cuccát elengedni vagy ellopják, csak azért, hogy egy pillanatra érezhessék a jelenlétét. Mekkora ostobaság! Gondoltam magamban, de most úgy érzem én is ilyen lettem. Kellemes melegséggel tölt el ez az egy szál virág amit tőle kaptam. Ugyan furcsának találom, mert mégiscsak virágot kapok egy sráctól. Hisz azt nőknek kell adni nem pasiknak. Vagy csak ez is egy társadalmi berögzültség? Meglehet. Furcsának érzem, de mégis jól esik. Azt viszont nem tudom Hinata mit gondolhat. Azt mondta, hogy a kedvenc virágomat fogjuk megkeresni, de csak ennyi lenne? Tényleg erre megy csak ki a játék? Valószínűleg igen. Csak magamat áltatnám vele, ha reményt táplálnák. Egy plátói szerelem ez semmi más. Fájdalmat érzek a mellkasomban. Nem erőset, de mégis pont olyan mértékűt ami zavar. Tudom, hogy ez érzelmi alapú fájdalom. A szív bánata ahogy szokták nevezni. Így nevezik? Áh, fogalmam sincs, de  a lényeg tudom a hátterét. A tudat, hogy egy viszonzatlan szerelem fájdalmasan hasít a testembe. Hihetetlen hogyan tudják az embert befolyásolni az érzései. 

Edzésre igyekezve meglátom a lépcsőn lefelé szaladni a kis tízesünket. Ő észrevesz és mosolyogva int nekem s a mellettem haladó Yamaguchinak. Utána szólnák, de ő már a tornaterem ajtajánál van s rohan be eszeveszettül csak azért, hogy minél több időt tölthessen játékkal. Hihetetlen egy ember. Én is szeretek játszani, de ez már kicsit sok. Vagy csak én nem vagyok elég lelkes. 
Sietve átöltözünk a barátommal, mert a kapitány hajt minket, hogy igyekezzünk. Lassan komótosan cammogok a terem felé, le a lépcsőn és át az udvaron. Nem fogok rohanni azért álljon meg a menet, hiába is akarnak siettetni. A teremben bemelegítünk majd mindenki megy a maga dolgára, ki ki a saját gyengeségét gyakorolni. Csak az edzés hátralévő részén játszunk majd egy esetleg két gyakorlómeccset. A szemem sarkából Hinatát nézem. Őt figyelem amikor csak megtehetem. A kis termetét, a bozontos haját, a ragyogó mosolyát és az a helyes kis cuki arcát. Mert cuki arca van. Valahogy ez jut eszembe róla. Ahogy az arcát vizslatom, látom, hogy ő is engem néz, de elkapja a tekintetét. Ez a szituáció az edzés alatt többször is előfordul. Valamiért ő is engem néz, úgy mint pár nappal ezelőtt. Csak most megpróbálja nem feltűnően csinálni, de nem igazán jön össze neki. Hát van mit ezen még gyakorolnia. Meg a fogadásán is, mert az se megy túl jól. 
Sípszó hallatszik  a teremben. Az edző jele, hogy mára befejeztük. Nekiállunk a szokásos pakolásunknak. Oda akarnák menni Hinatához, de mindig van körülötte valaki. Pedig meg akartam kérdezni a virágról. Na mindegy, majd holnap. Átöltözünk s kis barátom a Királlyal távozik, mint mindig. Jó nem mindig, csak legtöbbször. Én is a legjobb barátommal kullogok már hazafelé. Drága haverom épp egy filmről ecsetel, de mikor úgy érzem végére ért a témának és ragadom magamhoz a szót.
- Mit érzel Hitoka-san iránt? - kérdezem nem körítve és utalgatva mit is szeretnék megtudni. Meglepetten néz rám, de az arca kezd kipirulni. Szóval így. Tudhattam volna.
- Hát tudod ... nos azt hiszem szeretem őt. - adja kicsit félénken a tudtomra a választ.
- Sejtettem. 
- Honnan?
- Ismerlek egy ideje. És láttam pár szituációt az elmúlt napokban.
- Értem. Jó tudni, hogy így odafigyelsz rám.
Hümmögtem egyet.
- És - faggatom tovább - mit gondolsz ő mit érezhet irántad? Viszonozná az érzéseid? 
Felnevet. Meglepve kapom oda a fejem.
- Úgy látom, mégse vetté észre mindent Tsukki! - mondja nekem nevetve - Képzeld járunk. Pontosan négy napja mondtuk ki, hogy egy pár vagyunk.
Szerintem a számat is eltátottam a döbbenettől annyira váratlanul ért ez az egész.
- M ... mi van? - hebegem. - Ezt ... ezt miért nem mondtad el nekem. Mindenről beszél csak a legfontosabb dolgokról nem?
- Bocsi, bocsi Tsukki. Nagyon sajnálom, csak babona. Nem akartam addig beszélni róla amíg nem biztos a dolog. 
- De nem azt mondtad az imént, hogy négy napja együtt vagytok? 
- De igen, csak izé vártam a megfelelő pillanatot. Gondoltam ha olyan megfelelő helyen leszünk és nem a nyílt utcán. 
- Értem. Nos mit ne mondjak ez meglepett. Ki vallott kinek szerelmet?
- Hát én mégis mit gondolsz?
- Bocs, de elég félénk tudsz lenni hasonló helyzetben és gyakran bestresszelsz.
- Ez igaz, de  most tököt növesztettem és összeszedtem minden bátorságomat. Tudod sokat beszélgettünk edzések alatt és sok minden kiderült róla. Sok közös tulajdonságunk, tevékenységünk és témánk van. Aztán a múltkor kihívtam a suli egyik csendes részéhez és elmondtam neki mit érzek iránta. Mert amikor a menedzserünk lett már akkor aranyosnak találtam s ez az érzés csak fokozódott minél több minden derült ki róla és megszerettem őt. Aztán mikor elmondtam neki akkor azt hittem faképnél hagy, de helyett megölelt majd azt mondta, hogy ő is hasonlóan érez. Aztán gondolom tudod mi történt. Megcsókolt. Megcsókolt Tsukki! Vagyis inkább én őt, de viszonozta és ez annyira király érzéssel töltött el.
Annyira boldog volt a barátom, látszott rajta, hogy a fellegekben jár már csak attól, hogy visszaemlékszik a  történtekre. Elmosolyodtam. Legalább a kettőnk közül egy valaki boldog. Egy valakit viszont szeretnek.
- Gratulálok Yamaguchi. Sok boldogságot. - kívántam nekik szívből. Szélesen rám vigyorgott.
- Köszönöm. Na és mond csak neked nincs senki kilátásban? 
Összeszorult a gyomrom a gondolattól. Mit mondjak? Azt, hogy ja van. Egy srác, pontosabban Hinata? Nem tudom képes lennék-e ezt mondani. Nem tudom képes lennék bevallani valakinek a titkomat. Viszont Yamaguchi a legjobb barátom, sőt az egyetlen barátom. Ha neki nem mondom el akkor kinek? Csak félek, félek, hogy elítélne. Bár ő nem olyan, mégis a félsz bennem van.
- Yamaguchi - álltam meg s ő követte a példámat - mond csak, ha azt mondanám, hogy van valaki aki tetszik, mit reagálnál?
- Örülnék neki. Miféle hülye kérdés ez?
- Na és ha azt mondom, hogy ... hogy ő egy - sóhajtottam - egy srác? Hogy én valószínűleg ... sőt biztos, biztos, hogy a fiúkat szeretem. Mit tennél ha azt mondanám, hogy homoszexuális vagyok?
Annyira nehéz volt ezt kimondanom. Legalább is az elejét. A válaszom többi része azonban már kicsusszant  a számon. Mintha a szavak megidézték volna az utánuk jövőt. Yamaguchi nem válaszolt. Lehajtottam a  fejem, bár eddig se bírtam a szemébe nézni. Szégyelltem, szégyelltem azt aki vagyok, vagyis inkább ami. Amíg önmagában tartja az ember, nem annyira bántó, de így kimondva a szégyen karmai tépik szét az ember lelkét.
Két kart éreztem meg magam körül, majd egy testet ami szorosan magához szorít. Ránéztem a szeplős barátomra aki szorosan magához ölelt.
- Nem tudom - mondta elérzékenyülve - nem tudom erre mit kellene mondanom Tsukki. Nem tudom mi lenne rá a jó szó. De köszönöm. Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem. Köszönöm barátom. - simogatta meg a hátamat.
- Azt hiszem Yamaguchi ez pont elég amit mondtál. Én köszönöm - s azzal megöleltem, de csak épp egy kicsit mert mégis csak a nyílt utcán voltunk. Szétváltunk s ő ugyanúgy mosolygott rám ahogy eddig is. Melegség járta át a testem. A barátomat nem veszítem el ez miatt. S valahogy egy kicsit mintha megkönnyebbültnek érzem magam. 
Telefoncsörgés rángatott minket vissza  a valóságba. A haverom mobilja csörgött. Rögtön fel is vette és mint kiderült az anyja hívta.
- Bocsi Tsukki - szólt hozzám miután lerakta - sietnem kell haza. Anya vár, megy bevásárolni s azt akarja menjek én is neki segíteni. Most el kell búcsúznunk, de este mindenképp beszélünk. 
Azzal intett és el is futott a házuk irányába. Én még egy darabig haladtam a közös útvonalunkon, majd letértem jobbra s hamarosan a házunk előtt találtam magam. 
Otthon miután megtanultam, vacsoráztam és lefürödtem leültem a gépem elé s a messengeren kezdtem válaszolni Yamaguchinak aki közben hazaért. Sok kérdést tett fel. Ezeket az alap dolgokat, hogy mióta tudom, milyen érzés, akkor hogy is van ez meg miegymás. Örömmel válaszoltam rá, jó volt végre valakinek beszélni róla. De én is faggattam kicsit Yachiról, s ő is készségesen válaszolt. 
Miután elköszöntünk egymástól már elmúlt fél tizenkettő. Kellemetlen. Le akartam csukni a gépet, de egy hirtelen ötlettől vezérelve megnyitottam a keresőt s beírtam azt amire kíváncsi voltam. "Mit jelent a jácint?"  Mivel nem tudtam megkérdezni gondoltam meglesem neten hátha többet megtudok. Az első találtra rá is kattintottam. A wikipédia volt az, de itt csak a növényről tudtam meg ezt azt, nem a jelentéséről. Tovább kutakodtam más linkeken mígnem találtam egyet. "Ha fehér jácintot ajándékozunk valakinek akkor az ajándékozott személy szépségét akarjuk kifejezni." Szépségét? Na persze, én meg a szépség. Aztán miért akarna Hinata pont egy ilyet adni nekem ha ezt jelenti. Vagy ő tudja, hogy ezt jelenti? Biztos hisz ahogy észrevettem eléggé ért a növénykehez. De akkor miért ilyet adott? Gyorsan megnéztem még pár oldalt de ott is hasonlókat írtak. Ugyan, biztos, hogy nem ezért kaptam tőle. Már megint áltatom magam. Ezt mondogattam magamban, de a szívem egy kis pontjában mégis reménykedtem, hogy talán ... talán ezért.
De fáradt voltam s inkább úgy döntöttem, hogy lefekszem.

Másnap a barátom nem hagyott fel a kérdéseivel és egész úton faggatott. Halkan válaszoltam neki s nem egyszer őt is csendre intettem. Az iskolába belépve a szekrényeinkhez léptünk. Kinyitottam és egy újabb meglepetés várt rám. Egy húzz az anyádba feliratú papírcetli s mellette egy új virág s arra egy vékony papírlap volt rátekerve. Gyorsan megnéztem s elolvastam az üzenetet. "Eljönnél ma velem a titkos helyünkre?" Szóval tényleg Hinata dobálja a virágokat a szekrényembe. Az üzenet felkeltette az érdeklődésemet. Vajon mit akarhat? Rálestem a másik kezemre ami a virágot tartotta.   Nem az egész növény volt, csupán maga a virág, viszont hiányos volt. Benéztem a szekrényembe s megláttam az elveszett darabokat. Szegény Hinata nem tudta egyben betuszkolni a lyukon a virágot. Közelebbről szemügyre véve a növényt rájöttem, hogy ez nőszirom. Vagyis annak nézett ki. Egy lila virágú nőszirom.