Csak még egy napot a paradicsomban

XI.

Hinata

Ijedten kaptuk a fejünket a hang irányába. Bevallom őszintén meglepődtem, de azt is elismerem, hogy számítani lehetett erre az eshetőségre is. Nem csak arra, hogy rajtakapnak minket, hanem, hogy pont Ő lát meg minket legelőször.
- Ka... Kageyama! - dadogtam. - Te nem a kapuban...? 
- Nem tudtam mit szöszmötölsz ennyit így idejöttem megnézni. De úgy látom mást is megtudtam. Ezek szerint nem rólam beszéltetek a takarítás alatt. Ezt a titkos kis találkát beszéltétek meg mi? - válaszolt a feladóm a kérdésemre, sőt többet is mondott a kelleténél. A hangja szokás szerint lekezelő volt, de némi undort is felfedeztem benne. Válaszolni akartam, de Tsukishima megelőzött.
- Nem beszéltünk semmiféle titkos találkát, de zavarsz így húzd el a csíkot légyszíves.
- Majd akkor megyek el ha én akarok. Remélem megértetted Pápaszem! - vágott vissza a fekete hajú. A párom ismét szólt volna de Kageyama hangja belé fojtotta a szót. 
- Hinata! Te a fiúkat szereted? Vagy miért hagytad, hogy megcsókoljon? - intézte felém a kérdését.
Zavartan a cipőmre néztem. Még sose mondtam el senkinek. De éreztem itt az idő, hogy megtegyem az első lépést bármennyire nehéz is. Nem futhatok el és tagadhatok le mindent. Itt van ő, itt van velem Tsukishima. Szeretem őt, s ha most letagadnám nem bírnék a szemébe nézni, mert tudom, hogy mennyire megbántanám. Nem akarok fájdalmat okozni neki, nem fogom letagadni őt és az érzéseimet amit iránta érzek.
- Igen. - nyeltem le a torkomban lévő gombócot. - Igen Kageyama, a fiúkat szeretem.
Furcsa érzés volt. Egyszerre megkönnyebbülés, mellette viszont nem érzetem magam felszabadultnak. Az idegszálaim megfeszültek, s minden neuronom arra várt, hogy Kageyama válaszát eljuttassa az agyamba s feldolgozza azt minél hamarabb. Nem is kellett sokáig várnom, hogy megtudjam a feladóm álláspontját. 
- Aha. Szóval ez a helyzet. - vett egy mély levegőt s folytatta. - Hm hihetetlen. Vagy talán mégsem. Figyelj ide Hinata. Magasról teszek rá mit szeretsz. De, hogy pont vele? Mégis miért pont ő?
- Higgy nekem Kageyama ő nem olyan amilyennek látszik. Egy rendes, jó fej srác akivel jókat tudok beszélgetni, aki vágyik rám és törődik velem. Sokkal több van benne, mint amennyit megmutat a világnak. 
- Bánom is én. Akkor menjetek és szopjátok egymást! - azzal megfordult és elindult a kapu irányába. 
Utána akartam menni, de Tsukishima elkapta a karomat. 
- Hagyd csak. Majd kiderül, hogy mi lesz ezután. Csak azt remélem, hogy nem pofázza el senkinek. Bár nincsenek barátai szóval ettől nem igazán tartok.
- De nem kéne ezt megbeszélnünk?
- Ő ment el, ő nem akar erről beszélni. Meg nem azt mondtad, hogy alig kommunikál veled? Akkor meg minek futnál utána?
- Igazad van. Csak... csak olyan furcsa érzés ez az egész. Nem tudom mit kéne tennem.
- Tedd azt amit ő. Ne foglalkozz vele, ahogy ő se veled. Amúgy meg köszönöm.
- Mégis mit?
- Azokat amiket mondtál rólam. Hogy kiálltál értem. Nagyon jól estek a szavaid. 
Válaszolni akartam, de belém fojtotta a szót egy csókkal. Egy gyengéd, hosszan tartó csókot váltottunk. Féltem, hogy megint meglát valaki, de nem bírtam ellenállni neki.Olyan jó érzés. 
- Te nem félsz, hogy lebukunk? - kérdeztem meg miután szétváltunk. 
- Ha bárkinek nem tetszik ez, tehet egy szívességet. 
- Tsukishima!
- Kei. Neked Kei. Rendben Shouyou?
Libabőrös lettem a nevem hallatára. Olyan jó volt hallani a szájából. 
- Rendben Kei -  mondtam ki a nevét megpróbálva minél szexisebb hangon kiadni, hogy ha már ő húz engem én is megtehessem. Ahogy észrevettem sikerült. 
- Akkor holnap. - mondtam neki. Gyorsan körülnéztem majd kezemmel felnyúlva végigsimítottam az arcán. - Szia.
- Szia, de még beszélünk este ugye?
- Hogyne. - válaszoltam mosolyogva. 
Kitoltam a biciklim egészen a kapuig ahol elköszöntem Yamaguchitól aki a kapuban várta Tsukishimát vagyis akarom mondani Keit. Azt hiszem ezt még meg kell szoknom. Felpattantam a járművemre és száguldottam hazafelé.

***

Fáradtan tekertem délután a paradicsomi helyünk felé. Kissé fáradt voltam még, hiába volt délután. Apa tett róla, hogy ne aludjak nyugodtan. Tegnap este megint beivott és összevesztek anyával. Azt nem tudom mi volt a casus belli, csak a kiabálásra lettem figyelmes. Aztán meg a törésekre. Gyorsan átszaladtam Natsuhoz, hogy a karjaimba zárva megnyugtassam őt. Kicsi még, most öt éves, szegény még nem érti igazán mi is történik ilyenkor. Fél, de nekem sikerül megnyugtatnom az ehhez hasonló esetekben. Nekem nem volt testvérem aki vigyázott volna rám, de én itt vagyok neki. A karjaimban tartom őt s halkan énekelgetek neki, főleg mesékből való dalokat, azzal a szándékkal, hogy eltereljem egy kicsit a figyelmét, de tudom hiába minden igyekezetem. Ott ültünk az ágyán a sötét szobában, szinte lélegzet visszafojtva nehogy magunkra vonjuk a figyelmet. Ilyenkor jobb úgy tenni, mintha nem is léteznénk. Mikor meghallottam az első pofon csattanását tudtam, hogy a vége felé járunk. Azután egy újabb és még egy, s ez volt az utolsó. Egy ajtó csapódást hallottam, s tudtam anyám bezárta magát a fürdőbe. Ott szokott sírni ilyenkor, s nekem megszakad a szívem, hogy az édesanyámat így látom pontosabban hallom ha az ajtóhoz megyek. Hiába nem tökéletes a kapcsolatunk, az anyám és fáj ha sírni látom őt. Magunkra húztam a takarót s lefeküdtünk. A húgomat szorosan magamhoz húztam s lassan el is aludt. Ilyenkor nem hagyom magára, nem megyek el mellőle. Sajnos én nem igazán tudtam kipihenni magam, félálomban őrködtem és hallgatóztam nehogy apám elkövessen valamit. Tsukishimával pedig abszolút nem is tudtunk beszélni, ert a telefonom a szobámban maradt.
Ezért nem aludtam jól.  De most, hogy haladok a biztonságba, Kei karjai közé egyre jobban élénkülök fel. Útközben megálltam a boltban, vettem egy kis édességet meg innivalót, hogy ne üres kézzel menjek a piknikre. Meg vettem neki ajándékba csokot. Nem tudom szereti-e, de nagyon remélem. Készíteni akartam valamit, de nem volt otthon semmi olyan alapanyag ami jó lett volna oda.  
Letértem az útról, lehajtottam a töltésen s lefékeztem az erdő előtt. Leszálltam s magam előtt kezdtem tolni a bringám. Nem tehettem mást, csak így tudtam bemenni az erdő sűrűjébe.  Átgázoltam a bozótoson ahol már kialakítottam egy miniatűr csapást s megérkeztem a randevúnk helyére. Tsukishima már ott várt rám. 
A tisztás közepén egy öreg pokróc volt leterítve, mellette pár bevásárlós szatyor, s rajta pedig néhány szendvics, meg víz. Nem egy fejedelmi vacsora, de nekem nagyon bejött. A hangulat varázsa magával ragadja az embert. 
Hangosan köszöntem s odaléptem hozzá. Rám mosolygott s amint odaértem gyengéden megcsókolt. 
- Szervusz ismét. Tessék ezt neked hoztam. - és azzal átnyújtottam a csokit. Meglepődött.
- Köszönöm, rendes vagy. De nem vagyok nagyon édesszájú. 
- Oh! Bocsi, nem tudtam.
- Semmi gond. Örömmel elfogadom. - s azzal átvette a csokit. - Majd együtt elfogyasztjuk. 
Bólintottam és mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk a pokrócon.  Ezután elkezdődött a kis randevúnk. Én locsogtam, de ő sem volt néma. Elmesélte hogyan készülődött, az anyja mennyit kíváncsiskodott s miféle elméleteket szőtt arra vonatkozóan milyen lány is lehetek én? Aztán elmondta, hogy tegnap este mikor hazafelé tartott Yamaguchival a szeplős rákérdett a dologra köztünk s Kei elújságolta neki, hogy mi van köztünk. Nem számítottam erre, de kiderült Yamaguchi nagyon megörült nekünk, bár előtte furcsállotta, hogy pont velem jár a legjobb barátja. Kei megeskedte a barátját, hogy ne mondja még el Yachinak se, de elmondása szerint erre nem sok esély van. Ezután rátért arra, hogy miért nem írtam vissza neki tegnap így elmeséltem neki az estémet. Miután végighallgatott közelebb húzódott hozzám és átkarolta a vállamat. Magához húzott s immár az ölében majszoltam a szendvicsemet. 
- Shouyou. Szeretnék kérdezni valamit?
- Mi lenne az?
- Vagy is pontosítok. Inkább kérni szeretnék valamit.
- Mond csak.
- Szeretném, ha ... ha többször megérintenél.
- Ezt hogy érted?
- Szó szerint. Olyan, hogy is fogalmazzak hiányzik az érintésed. Azt akarom, hogy többször hozzám érj. Csókolj meg. Mert azt veszem észre, hogy én kezdeményezek és nem tudom ... öm ... tehát azt akarom mondani, hogy jól esne ha te is nyitnál e téren. Vagy ez téged zavar? Esetleg mégsem tetszem?
Leraktam a szendvicsemet s amennyire tudtam szembe fordultam a párommal. Kis hallgatás után megszólaltam.
- Nem. Egyáltalán nem erről van szó.
- Hanem?
- Én meg akarlak érinteni. Meg akarlak csókolni. Sőt a fantáziáimban én ... én ... izé már ... már tovább jutottam és nagyon mocskos dolgokat is elképzeltem. 
Tátott szájjal hallgatta végig a mondandóm.
- És - folytattam -Ez a baj, hogy mindig rajtad akarnék lógni, de tartok attól, hogy téged ez zavarna, hogy már sok lennék. 
- Ne beszélj butaságokat. Nem lennél sok, én is arra vágyom, hogy rajtam csimpaszkodj. Mert érezni akarlak. Szóval nyugodtan bármikor amikor csak jól esik, bújj hozzám csó...
Nem kellett kétszer mondania. Egy csókkal belé fagyasztottam a szót. Hátradöntöttem s vad csókunk után a hasára ültem. Lihegve váltunk el.
- Te akartad. - mondtam - De én egy nagyon undorító személy vagyok. Nagyon mocskos a fantáziám és sokszor szégyellem is magam ez miatt.
Értetlenül nézett rám, de bólintott egyet jelezve, hogy folytassam. Nem akartam neki megmutatni szörnyeteg valómat, így inkább lehajoltam hozzá s egy új csókcsatába kezdtünk amiből egy hosszan elhúzódó állóháború lett. Rajta feküdtem, s éreztem, hogy a kezei a tomporomra kúsznak majd jó erősen rámarkolnak. Egy halk nyögés csúszott ki a számon, de egy pillanatra se váltam el a párom szájától. Szünet nélkül csókolóztunk, nyelveink összekuszálódtak, az ő kezei pedig szépen lassan a nadrágomba csúsztak, s immáron a  csupasz bőrömön érezhettem hosszú ujjait. Összeérintettük az ágyékunkat így megérezhettük egymás keményedő tagjait. A szánk elvált egymástól s én elkezdtem beborítani a nyakát csókjaimmal. Végig nyaltam rajta újra és újra ő pedig szaporábban kezdte venni a levegőt. Az én lélegzetvételeim is gyorsultak s ő belekapva a hajamba adta tudtomra, hogy ne hagyjam abba. Nagyot nyeltem és visszatértem az ajkaihoz, de magamat kissé megemeltem. A jobb kezemet becsúsztattam a nadrágjába s megérintettem a férfiasságát. Éreztem, hogy már javában kicsöpögött az előváladék, de szerintem nálam is így volt. A kezem lassan elkezdett ütemesen mozogni míg a szám visszatért a nyaka kényeztetéséhez. Éreztem, hogy Kei keze is lejjebb vándorol s ő is simogatni kezd ott lent. Jólesően nyögtem fel ő pedig halk sóhajokkal ösztökélt még intenzívebb mozgásra. Kezdtem érezni, hogy lassan itt az idő. Szólni akartam, de Kei teste megfeszült, egy minden eddiginél hangosabb nyögés hagyta el a száját, s megéreztem a kezemben forró élvezetét. Nem szóltam semmit sem, mert én is a csúcson voltam már. Hangosan nyögtem fel majd beleharaptam a bőrébe.
Elengedtem magam, s ismét a páromon feküdtem. Nem szóltunk csak lihegtünk. A kezeink még mindig egymás nadrágjában voltak, de Kei a másikkal átkarolt. 
Kei két levegővétel között halkan csak ennyit súgott a fülembe:
- Ha tudtam volna, hogy van ilyen éned tuti nem szendvicseket hozok.
Erre csak egy jólesőt kuncogtam. Szegény ember, ha tudnád, hogy mikről szoktam fantáziálni. A szabad kezemmel az arcát a magamé felé fordítottam s egy jóleső lezáró csókba kezdtünk ezzel téve pontot első kalandunk végére.