Bad Blood - Basorexia

|Édes vágyak

Az óra végeztével, összepakolom cuccaim, s a kijárat felé veszem az irányt, de Mr. Kim professzor félrehúzva állít meg.

Az utolsó, néhány diák kimerült és erőtlen kifejezéssel távozik az osztályból, kevés, fáradt szót váltva egymás közt.

Ha egy normális hétfői nap lenne, akkor valószínűleg ugyanazt az unalmas dolgot tenném, mit általában szoktam, de mivel a mai nap egyáltalán nem a megszokott módon alakult, semmi sem átlagos.

Egy kibaszott dolog sem.

Mikor végérvényesen egyedül maradunk, szembefordít magával, aggodalomról árulkodó tekintettel húzva össze szemöldökét. Aztán pillantása finoman vetül az ajtóra, s mielőtt még beszélni kezdene, bezárja a nyílászárót, hogy senki se zavarjon meg minket.

Nem szégyelli a tényt, hogy meleg, viszont a legkeresettebb professzorként, nem kockáztathatja a tényt, hogy észrevegyék, amint a diákjával tölt néhány élménydús pillanatot, ami nem egy olyan dolog, amelyet bárki ki szeretne kiabálni az ablakon.

-Rég hallottam felőled. - suttogja. -Hogy ment az első etetés?

Íróasztalának dől, s fejével párnázott széke felé bök. Ettől a cselekedettől a délutáni napfényben, halványan csillan meg a borosta, mi állkapcsának szélét díszíti. Sötét haja oldalra van fésülve, s kékszínű kontaklencséjétől megfestett szeme, enyhe kedvességgel tanulmányoz.

Nem csoda, hogy Hoseok mindig azzal viccelődik, hogy hajlandó lenne elhagyni Yoongit, Mr. Kim professzor társaságáért. Ő egy férfi egyszarvú, angyalszerűen gyönyörű személyiséggel áldva meg, melyből többet és többet szeretnél kapni.

A széken foglalva helyet, felé emelem pillantásom. Kopott farmerem helytelennek tűnik az ő kék színű, szövetből készült nadrágja mellett, de úgy tűnik, hogy őt ez a tény egyáltalán nem zavarja. Helyette felém nyúl, s hatalmas kezét térdemre fektetve támaszkodik meg, bátorító szorítással bíztatva a beszédre.

-Nem ment valami jól. - magyarázom. -Találkoztunk valami furi helyen az erdő szélén. Megjelent, eltűnt, s ennyi volt.

-Nem étkezett?

-Nem. - nyomom meg az 'm' betűt a szó végén.

Ez egy megszokássá vált számomra, melyet az évek során Hoseoktól vettem fel, kimutatva egy téma iránti irritációmat.

Ellentmondva az eszem által súgta bűvölt szavaknak, nem említem neki a friss üzeneteket, melyek köztem és Jungkook között zajlottak le.

Akármilyen megértő is legyen Namjoon, ez a bizonyos tény kihozhatja belőle az állatot. Ő egy történelem tanár, s tanításai lehetővé teszik számára, hogy szabadon beszéljen a vámpírok rossz bánásmódjáról az elődeinkkel.

Namjoon elveszi kezét térdemről, s érintésének lágy tapintása csuklóm kezdi simogatni, megerősítve szavainak súlyát. Gyengéden érzéki érintésétől, hideg fut végig gerincem mentén.

A közöttünk lévő kapcsolat, még mindig nagyon friss. Csak kétszer feküdtünk le egymással, s mind a két alkalom az irodájában történt, mi tudom, hogy nem egészen egy ideális viszony egészséges receptje. Legalább megadta a telefonszámát, mikor utóljára távoztam az osztályából, miközben hátsó felem örömmel és élvezettel áztatva lüktetett. De még akkor is csak néhány szót váltottunk a hétvégén.

-Csak annyit szeretnék neked mondani, hogy gratulálok. - motyogja orra alatt, halvány mosolyra húzva babarózsaszín ajkait. -De azok a vérszívó piócák nem tudnak nélkülünk élni.

-Nem tudom. Annyira érdektelennek tűnt a férfi.

Namjoon kíváncsian húzza fel szemöldökét.

-Férfi?

-Igen. Jungkook.

Mikor hangosan ejtem ki nevét a számon, érzem, ahogy arcom pír önti el. Így mondva ki nevét, annyira valóságosnak tűnik.

Namjoon elhúzódik az asztal mellől, előttem állva meg.

-Kevés konzorcium ismeri a vámpírját név szerint.

Szeretném közölni vele, hogy ez már mind nem számít, hisz Jungkook egyébként is hamarosan új társat fog kérvényezni. De ehelyett hetykén vonok vállat, próbálva témát váltani. Ha Namjoon túlreagálja az első találkozásomat Jungkookkal, akkor lenne igazán a csúcsponton dühe, ha elolvasná a vele lefolytatott üzeneteket.

-Esetleg nem beszélhetnénk valami másról?

Namjoon tekintetét olyan szenvedély világítja meg, melyet már sokszor láttam az előadásai során. Egy órás vámpírellenes beszédbe szeretne belemerülni, mit most nem szeretnék végighallgatni.

Becsukva száját, állkapcsát fájdalmasan feszíti össze, miközben vonásait próbálja rendezni.

Egy másodperc alatt a pillantását ködösítő szenvedély elpárolog, s helyette egy vágyakozóan éhező ábrázat tárul elém.

Felállva a székből, meredező ágyékom epekedve kezd lüktetni.

-Áll az alku. - mondja. -Fontosabb dolgokra kéne felhasználnunk az együtt töltött időnket.

Vigyorra húzom ajkaim, s szólásra nyitom szám.

-Mégis mire gondoltál, hm?

Szétnyitva karjait, könnyelműen sétálok közéjük, s szorítása izgatóan ölel körbe, miközben lélegzetem automatikusan gyorsul fel. Fülemhez hajolva, érzékien suttogja hallójáratomba azokat a szavakat, melyeknek nem tudok megájt parancsolni.

-Miért árulnám el neked? - mondja, majd fülcimpám finoman veszi fogai közé, óvatosan harapva a puha húsra. -Mikor meg is mutathatom?