Bad Blood - Basorexia

|Vörös kudarc

Az ismeretlen, miről fogalmad sincs, hogy veled egyetemben létezik.

A várakozó játék, mely életed dobókockájával szórakozik.

Félelem árasztja el bensőm, miközben ennek a két érzelemnek a keveréke mámorszerű részegséget okoz, egy csomót képezve gyomromban. Lépteim elhagyatottan csengnek az erdő szélén lévő ház padlózatán, miközben a kezemben lévő telefonom bámulom, megbizonyosodva arról, hogy a megfelelő címre érkeztem meg. Az órára pillantva tekintetem egy Yoongitól kapott üzeneten akad meg, melyet nyugtatásként küldött.

Min Yoongi: "Hamarabb túl leszel rajta, mielőtt tudomást szereznél róla. Kitartást, bajnok."

A leghalványabb mosolyra húzom ajkaim. Bajnoknak nevezett az exem is minden alkalommal, mikor befejeztük a szexet. Emlékszem, mikor elmeséltem Yoonginak a teljes történetet, felidézve, ahogy Hyungsik miként dőlt le rólam, folyamat azt motyogva rekedt hangján, hogy milyen nagy bajnok is vagyok a számára, amíg el nem aludt. Yoongi természetesen nem értett egyet az irritációval, mi bennem áradt, és helyette egy belső viccé formálta a számomra kínossá váló megnevezést.

Seggfej.

Bohókás válaszon kezdek el gondolkodni, mi általában gyorsan szokot fejembe ötleni, de emiatt a szorongás miatt, mi szétmarcangolja lelkem, semmi velős válasz nem jut az eszembe.

Nehéz sóhajjal lépek ki az üzenetből, ismételten az időre vezetve pillantásom. Egy perc telt el a megbeszélt idő óta.

Mi van akkor, ha...

Hirtelen állok meg, s a levegő torkomban reked.

Egy fekete árnyék halad el az ablak előtt, egyetlen egy másodpercnyi figyelmeztetést nyújtva, mielőtt az ajtó kinyílna előttem.

Egy kapucnis alak áll a küszöb szélén. Magassága félelmetesen óriási az enyémhez képest, így kicsiny alakom szégyenlősen kuporodik össze előtte, viszont minden erőmet összeszedve, kihúzom hátam, bátran téve felé egy lépést.

De, amint ezt teszem a bennem áramló bizalom hirtelen tűnik el, arra várva, hogy mi fog most következni. Senki sem mondta, hogy melyek az etetés szabályai.

Mit kéne tennem?

Nyújtsam felé kezem?

Hagyjam, hogy egy géphez kössön, lecsapolva vörös nedűm?

Kezeim remegni kezdenek mellettem, miközben türelmesen ácsorgok.

Ő is felém tesz egy lépést, kecsesen zárva be a mögötte lévő faajtót. Ujjai tökéletesen hosszúak és csontosan karcsúak, míg színük megegyezik az első hópelyhekkel, melyek unalmukban szánalmasan hullnak a szürke égboltból.

Megnyalom szám, remélve, hogy nem képes érzékelni a vénáimban áramló izgalmat.

A férfi felemeli kezét, ujjaival kapucnijának szegélyét fogva meg, lassan húzva le fejéről az arcát eltakaró anyagot.

A remegés növekedni kezd testemben.

Éles vonásai fenyegetőek, mégis szemet gyönyörködtetően irreálisak. Végigméri vékony alakom, átható szemekkel tanulmányozva törzsem minden pontját.

Csak egy pillantás az egész. Mégis elragadja minden lélegzetvételem.

Újabb lépést tesz felém, olyan közel állva hozzám, hogy szinte érzem fáradhatatlan kölniének finom illatát, elködösítve és elcsábítva minden érzékszervem. Orrán keresztül halkan fújtat egyet, néma lélegzetvételt szippantva a levegőbe, úgy ízlelve meg vérem ízét, még mielőtt valaha ajkát érintené.

Ez vissza kéne hozzon a valós világba. Talán nélkülözhetetlenül dühössé is kéne válnom ettől a tettétől. Tudom, hogy ez kéne történjen.

Mégis, mindazonáltal csak arra vagyok képes, hogy ködfátyolta tekintettel végigmérjem az előttem álló embert, próbálva figyelmenkívül hagyni vonásainak tökéletességét.

Tudom, hogy mikor egy személy vámpírrá változik, akkor egy hajszálvékony szépséget kezdenek magukkal hordozni. Ez részét képezi az ő DNS-üknek, hogy vonzanak minket, zsákmányukat.

Minden egyes porcikámban érzem, hogy ez az ember túlságosan gyönyörű lehetett rendes életében, még akkor is, ha a halhatatlanság egy örökkévalóságig fagyasztotta meg az ereiben áramló nedűt.

Perceket, de lehet órákat állunk egymással szemben, tanulmányozva az előttünk lévő egyedet, miközben az idő számomra megszűnt létezni, mozdulatlanul várakozom, míg tekintete olyan ragyogóan pillant rám, mint az első esőcsepp egy forró, nyári nap után.

Felemelve kezem, felé nyújtom csuklóm, azon gondolkodva, hogy vajon én kell tegyem-e az első lépést, felajálnva vérem.

Jungkook tekintete a lüktető érre vándorol. Gyönyörű, vörösen ragyogó íriszeit, fekete szén kezdi elfedni, s a félelem ismét ruhát ölt rajtam, miközben az ismeretlenre várok. Csuklómhoz emeli fejét, mély levegőt véve a puha bőr felületénél.

Szívem türelmetlenül kezd dobogni ketrecében, arra várva, hogy mikor fognak agyarai meghosszabbodni, megtörve a porcelánt képző szövet felületét, megpecsételve az első etetésem, mint konzorcium és vámpír között.

De nem ezt teszi.

Egyszerűen hátrál el tőlem ismételten fejére csúsztatva sötét színű kapucniját. A faház ajtaja kinyílik, és olyan gyorsan tűnik el lelki szemeim elől, mint ahogy megjelent.

Bár vérem fájdalmasan kezd lüktetni vénámban, keservesen áhítozva, hogy ízlelve legyen, teljes zavarban maradok, miközben körbepillantva a holdfény által csókolt vámpírom keresem, vámpírom, ki hátatfordított nekem.