Bad Blood - Basorexia

|Veszélyes játék

Jungkook hátán órákat utazok, miközben dereka köré font lábaim kissé zsibbadni kezdenek , s fejem vállán pihentetve, próbálom szívem ütemtelen zakatolását normalizálni.

Mikor a holdfény első ezüstös csóvái a horizont sárgás lángjait kezdik el nyaldosni, csak akkor lassul le lépteinek gyors üteme, egy olyan tempót véve fel, hogy szemeimet végre ki tudjam nyitni anélkül, hogy a hűvös szél folyamatos ostroma miatt azok égjenek.

Hunyorítva pillantok körbe az árnyakkal fedett tájon, megpróbálva megérteni, hogy pontosabban hol is tartózkodhatunk, de csak több száz fa sötéten virító lombos tetejét vélem felfedezni.

Kezét szorosabban derekam köré tekeri, s finoman eltolva mellkasom sajátjától, hátára helyezi könnyű súlyom, így téve meg a következő pár lépést. Még mielőtt elnyitnám szám, hogy szóvá tehessem, erre miért volt szükség, magamtól rájövök.

A velünk szemben lévő, magas fa tetején egy kis házikó található, mely biztonságosan észrevétlenül van elbújva a dús levelű lombok között. A környező ágak, érdesen hibátlan felülete barátságosan leplezik, s a lombkoronák egyfajta védőpajzsot képeznek a világ elől, hogy a nemkívánatos személyeknek egy örök titok maradjon a rejtekhely.

Elrugaszkodva a talaj poros mivoltától, Jungkook a faház felé veszi úticélját, s mikor a sudár tetejére érünk, a halhatatlan kinyitva a házikó rozoga ajtaját, belép a nyílászárón, lábamra helyezve.

Felpillantva egy rám szegülő, vörös szempárt vélek felfedezni, s szívem ismételten kapálózni kezd csontos ketrecében, szabadságért könyörögve mellkasomból.

Vajon Jungkook csaliként hozott ide?

Egyfajta fizetségként?

A vámpír kíváncsian pislog egyet, s aztán felém tesz pár lépést. Az ismerős, rég látott, fiatal vonások szépségesen ragyognak fel a Hold ezüst foltjaiban melyek, mint egy rá szegezte íj, úgy hatolnak át a tető repedésein, ösztönszerűan hatva lelkemre, hogy sírni támadjon kedvem.

Yoongi az.

-Yoongi. Jó látni téged. - szólalok meg elfuló hangon.

Üdvözletemre legjobb barátom homloka összezavarodva ráncolódik össze, de nem válaszol, helyette inkább Jungkookra összpontosít, ki egy zacskó vért húz elő valahonnan a kabátja zsebéből.

-Fizetség. - mondja vámpírom az újszülöttnek. -Ahogy megígértem.

Yoongi türelmetlenül kapja ki kezéből a vérrel teli tasakot, fogával tépve le annak tetejét, s aztán a földre köpi a fölösleges darabot. Mikor a stanicil szája megérinti kissé húsos ajkait, egy elégedett, torokból szóló nyögés hagyja el párnáit, mi vágyittasan táncol tovább körülötte, melegséggel töltve el testét.

Ez a cselekedet az egyetemen lévő vámpírra emlékeztet.

Jungkook tekintete továbbra is a vérrel teli zacskón marad, mely szabadon folyva Yoongi szájüregébe zúdul, újult erővel töltve fel fáradt testét, s íriszeinek színe alapján könnyen meg lehet állapítani, hogy a mellettem álló nem evett azóta, mióta utoljára láttuk egymást.

Tudom, hogy nem kellene foglalkoznom ezzel a ténnyel, de lehetetlennek minősül.

Namjoon biztos örülne ennek, s hozzá is fűzné, hogy megérdemli a szenvedést, viszont a vágy, hogy Jungkook szájához emelve csuklóm, kínáljam fel éltető nedűm, miközben szabadutat adva neki, hagyjam, hogy véremből táplálkozzon, ismét elárasztja lelkem, felülmúlva minden akaraterőm.