Bad Blood - Basorexia

|Idegen érzelmek

Míg Hoseok a délutáni napsütésben foglal helyet, a lépcsőn ücsörögve bámulva az erdő ijesztő árnyékait, addig én bent tartózkodom, az ablak előtt állva, miközben figyelem a mimikákat, melyek körbeölelik a kétségbeesett fiú arcát. Szürke égéstermék kezd gomolyogni a terasz ajtaja körül, s Hoseok nem tudva a ködös levegőről, mely körbeöleli félénk lelkét, egy újabb slukkot szív a cigarettából, megtelítve tüdejét az ártalmasan nyugtató füsttel.

Mély levegőt véve, csoszogó léptekkel a bejárathoz sétálok, s mikor kilépek a nyílászárón hirtelen tör rám egy keserű köhögés, ahogy a toxikus anyag légutamba kerülve marni kezdi torkom. Felemelve kezem legyezni kezdem azt magam előtt, úgy próbálva elpárologtatni a fanyar szagot, miközben vörös hajú barátomhoz csatlakozom, mellette foglalva helyet a grádicson.

-Semmi hír sincs Yoongiról?

-Nem. - válaszolja rekedt hangon, mi a napokban elszívott bűzös rudak mételyező hatására utal.

-Ne haragudj. - motyogom orrom alatt őt szemlélve.

Vállat von, egy újabbat szívva ciggarettájából.

Még csak három nap telt el azóta, hogy Jungkook itthagyott Hoseok és Yoongi közös lakásán, mégis az utóbbi hetvenkét óra egy örökkévalóságnak tűnik, miközben türelmetlenül arra várunk, hogy mikor fognak véglegesen felbukkani. A helyzet nem lenne ennyire rossz, ha tudnánk, hogy Yoongi rendben és egészségesen van, vagy talán, ha Jungkook esetleg küldene néhány életjelet magáról, hogy minden jól alakult.

De az egész helyzet egy nyugvó ürességre emlékeztet, mi belülről emészt fel.

-Próbáltál üzenetet írni neki? - kérdi Hoseok egy aggódó csend után.

Számat harapdálva pozitívan bólintok.

Amióta Jungkook elhagyott, azóta naponta küldtem egy e-mailt neki, azzal a ténnyel próbálva nyugtatni magam, hogy szigorúan friss híreket szeretnék szerezni a legjobb barátom biztonságáról, de szívem mélyén jól tudom, hogy ez annál többről szól. Az érzéseimtől függetlenül egyik üzenetemre sem érkezett válasz.

Térdemen támaszkodva meg, számon keresztül telítem meg tüdőm a friss, éltető oxigénnel, miközben a mellettem ülő folyamatosan az erdőt bámulja, szinte könyörgő tekintettel kérlelve a fák lekonyuló ágait, hogy fedjenek fel számára egy bizonyos fontos személyt, békésen lehullott falevelekkel mutatva a hazautat neki.

Az égre pillantok, s a távolba szürke, bolyhos felhőket vélek felfedezni, melyek lassan kezdenek fejünk fölött gyülekezni, mintha siratlan könnyekkel, duzzadt, pufók arccal tartanák vissza a lélegzetüket velünk egyetemben várva a pillanatot, mikor Yoongi visszatér.

Enyhe szellő sűvít fel a távolból, mely lágy simogatással söpör végig a fák magasbanyúló koronái között, behódolással kényszerítve a leveleket remegésre, s a szél érintésével egy olyan illat társul, melynek érzékelésétől hátam mereven húzom ki, s gyomrom a szorongástól szűkül össze.

Követem Hoseok tekintetét, szememmel hunyorogva pillantva a tájat, de semmit sem látok.

Semmit.

De, mikor a szél elcsendesedni látszik a távolból két alak rajzolódik lélektükröm előtt.

-Hoseok. - suttogom alig hallható hangon. -Nézd.

Végtagjaim túl merevvé váltak a sokktól ahhoz, hogy feléjük tudjak bökni ujjammal, de ehelyett a lassan felénk tartó alakok felé biccentek fejemmel.

Hoseok követi tekintetem, miközben a bűzös rúd továbbra is ernyedten lóg megtépázott párnácskái között.

A két férfi kimért léptekkel sétál felénk.

Yoongi és Jungkook az.

A vörös hajú halványan remegni kezd mellettem, miközben idegei pattanásig feszülnek a napokig tartó aggodalom miatt, halk hangon robbanva szét elméje elfáradt zugaiban. Nem várja meg, hogy közelebb érjenek hozzánk, hanem magamra hagy, és száguldó léptekkel Yoongi felé kezd szaladni.

Annak ellenére, hogy párja veszélyesen közel van egy vámpírhoz, úgy tűnik, hogy ez egyáltalán nem számít már neki, miközben a létező összes óvatosság a vérszívókkal szemben félredobásra került karmai közül, amint pillantása barátjára esett.

Őszintén nem tudom, hogy miért nem kezdem el követni őt.

Nem ezt akartam látni napokon keresztül?

Arra számítok, hogy megkönnyebbülés fogja elárasztani megtépázott lelkem, de ahogy a két férfi egyre közelebb kerül, rájövök, hogy valami nagyon nincs rendben.

Yoongi túlságosan kiszámíthatatlan és körültekintő lépéseket tesz, miközben a ház felé közeledik. Sem sérültnek nem tűnik, sem betegnek, helyette inkább elővigyázatosnak és következetesnek figyelhető meg.

Hoseok örömkönnyeinek kifakadása egy hangos elcsukló hangon mutatkozik, visszhangozva a levegő töredékeiben, és kicsiny alakja hanyag módon fut végig a zöld gyepen, amíg be nem zárja a szerelme és a közte lévő apró távolságot.

Yoongi nyaka köré fonja vékony karjait, kezeivel lágyan cirógatva a fekete hajú tarkóját, miközben boldogságról árulkodó könnyek áztatják arcát, viszont a visszatért pásztor nem viszonozza szelíd bárányának a szeretetet.

Helyette pánikszerűen viselkedik, automatikusan nyúlva Jungkook felkarjához, fájdalmasan szorítva meg az ott lévő húst, s a vámpírom cserébe hátára fekteti tenyerét, így nyújtva neki biztos támaszt.

Mégis mi folyik itt?

Hoseok értetlenül pillant Jungkookra, lassan húzódva el Yoongitól, miközben kicsiny kezei közé veszi szerelmének puha arcát, halkan szólva hozzá, de ő nem válaszol. Karjaira helyezi kacsóját, gyengéden simítva végig a felületen, majd véglegesen, utolsó pecsétként szolgáló reményére fekteti tenyerét; az érte dobogó szívére, miközben könyörögve pillant a számára vadidegen szemekbe.

Hoseok hirtelen esik térdre, fájdalommal kísért hangon ordítva el magát.

Yoongi szemöldökét ráncolva pillant Jungkookra, ki egyszerűen megrázza fejét, arra kérve őt, hogy inkább maradjon csendben. Szótlan beszélgetésük során, észreveszem azt az egy bizonyos dolgot Yoongin, mit reméltem, hogy soha nem fogok látni a legjobb barátom lélektükrében.

Szomjúság a vér iránt, hiszen szeme feketéjét bíbor szín festi meg.

Átváltoztatták.

Egyáltalán nem emlékszik a volt szerelmére.

Egyáltalán nem emlékszik a legjobb barátjára.

Egyáltalán nem emlékszik az eddigi életére.