Bad Blood - Basorexia

|Maró bűntudat

Jungkook kérdőn pillant Yoongira, miközben az újszülött hirtelen gyorsasággal vezeti vámpírom az ajtóhoz. Mindketten visszahúzták a fejükre fekete csuklyájukat, így próbálva eggyé válni az éjszakával, s elfedni élénken virító íriszeiket, miközben összebújva azonosítani próbálják a behatolókat.

Barátom rendkívülien tomboló berohanása a kicsiny faházikóba egy rég elfelejtett emléket idéz fel bennem, mely váratlanul éri a vágy ködjével beszürkített elmém. Akkor viselkedett így utoljára, mikor szemei először pillantották meg Hoseokot, örömteli hangon jelentve ki, hogy ő bizony megtalálta az élete szerelmét. A felbecsülhetetlen érzés olyan, mintha tegnap történt volna, annyi különbséggel, hogy most egy ágak közé emelt ház ajtaján ront be, annak érdekében, hogy biztosítani tudja a reggelijét, mi egy zacskó vérben nyilvánul meg számára.

Ó, hogy változik az idő.

Szemeim végigfuttatom Yoongi testén, egy olyan fizikumon, mely nem annyira különbözik a régitől. Természetesen bőrének textúrája selymesebb lett, miközben egy fehérebb színt öltött magára, mint a frissen hullott hó. Szemének gesztenyésbarna színét egy lávavörös nüansz nyelte el, mely az újjászületés ajándékaként egy izzó fény árnyalatában, kihunyhatatlanul ég. Vonásai mind konvencionálisan szebbek lettek, magatartása büszkébb, bátrabb és határtalanul figyelemfelkeltőbb. De ő mégis a legjobb barátom, ki számomra ugyanaz az önérzetes zenész maradt, ki hajlamos volt szerelmes dallamok millióit költeni, miközben az ajtómon törve be, írta le hátralévő életének párját.

Yoongi valamit Jungkook fülébe súg, s ennek következtében mind a ketten felém fordulnak.

Vámpírom vörös szeme egy hunyhatatlan szikrát szór felém, miközben borotvaéles hangon szólít meg.

-Hol van a telefonod?

Zsebembe nyúlva kiveszem mobilom titkos rejtekéből, mire Jungkook kérdés nélkül kapja ki kezemből a készüléket, melyet spekulatív tekintettel szemlél, majd semmi figyelmeztetés nélkül kirúgva lábával az ajtót, azon keresztül dobja ki mobilom a szabad természet lágy ölébe. A tárgy, mint egy kisebb aszteroida néhány másodpercig zuhan, majd a Föld mágneses vonzalmának köszönhetően a poros földbe csapódik.

Állkapcsom megfeszül.

Szerencsére, mostmár, hogy Jungkookkal vagyok, nem állt szándékomban telefonom használni.

De mégis!

Mit fogok tenni, ha eltávolodom tőle?

Mi lesz akkor, ha Hoseok kapcsolatba próbál lépni velem?

-Ezt most miért kellett? - kérdem lehunyva pilláim.

Mielőtt bezárná az ajtót, Yoongihoz fordul, fenyegető hangon szólva rá, hogy továbbra is tartsa nyitva mindkét fülét, majd egy elővigyázatos lépést téve felém, vakítóan fényes szemeivel kíváncsian méri végig összekuporodott alakom.

-Tudtad, hogy a telefonodon volt egy nyomkövető?

-Tessék?

-Persze, hogy nem. - rázza meg fejét hitetlenül. -A drágalátos baráti társaságod tehette fel. Egészen idáig követtek minket, s a pasid vezeti a falkát.

Namjoon.

Szívem gyorsabb ütemben kezd el dobogni.

Nem akarok visszamenni vele!

Tudva, hogy védelmem érdekében indult el keresésemre, s hogy ezáltal a veszély éles dárdái elé helyezte mások életét, de legfőképp saját létét, nem hagyja nyugodni aggodalomraintő szívem heves ütemét.