Bad Blood - Basorexia

|Gyilkos ajándék

Csak sötétséget látok.

Egy hűvös, előrelátóan hideg cirógatású szél táncol végig a gerincem mentén, mely lassan, szenvedésről árulkodva terül szét egész testemben.

Moccanni próbálok, de nem tudok.

Kezeimet is mozgásra bírom, de a csuklóm köré tekeredett bőrszíj tiltakozóan harcol vissza, könyörtelenül bőrömbe vájva, egy helybe tartva testem, mely a szabadság érdekében szabadulni szeretne. Egy könnyed pánik veszi át az uralmat lelkem felett, mikor lábamat is megpróbálom mozgatni, reménytelenül ébredve rá a tényre, hogy bokám is össze van kötözve.

-Kérlek. - suttogom. -Ó, Istenem, kérlek.

Segítsen valaki.

Hangom gyenge, míg spirituszom megtört az elárulhatatlan súlyú elkeseredetségtől. Megrepedezett ajkaim égnek, miközben nyelvemmel próbálom nedvessé varázsolni az adott felületet.

Mindenem fáj.

A gyomromban lévő éhség kínzóbb, mint azt valaha el tudtam volna képzelni, miközben szívem kiáltásai unalmassá és soha véget nem érővé válnak, egy kísérteties fenntartási kérelemmel hasítva elmém eldugott zugaiba, kegyelemért esdekelve.

A sötétség fagyos paplana megdöbbentő gyorsasággal torpan meg, s a tekintetem eltakaró szemfedő eltűnik, hogy aztán egy fényesen vörös szempárral rendelkező személyt tárjon elém, kinek igéző bogarai alatt félénken húzom összébb magam.

A vámpír az egyetemről.

Lelkem végleg összeomlik.

Szóval nem csak egy álom volt az egész.

Ez a démoni lény valóban bejutott Jessie házába és elrabolt onnan.

Az emlék jelenleg ködösnek tűnik, túl gyorsan történtnek, mely elég rettegésbe lett mártva ahhoz, hogy agyam egy rövid időn belül mindent megértsen.

Emlékszem, hogy az egyik pillanatban Jungkookkal csókolóztam, aztán következőleg pedig egy másik vámpír karjaiban sodródtam, ki hatalmas köpenye alá rejtve el, olyan erősen szorította törékeny testem vaskos mivoltához, hogy elvesztettem eszméletem.

A halál édes sötétségébe hunytam pilláim nyugovóra, és az árnyak megvilágítatlan homályára nyitottam ki bogaraim, remélve, hogy a történtek egy rossz álom mivoltában fognak lezajlani, s a faházikó nyírkos falának dőlve felébredek, de helyette a bizonytalanság éjszínével találtam szembe magam, miközben fogalmam sincs arról, hogy mi folyik körülöttem.

Vajon Jungkook követett minket?

Egyáltalán érdekli, hogy eltűntem?

Ismételten nagyot nyelek, miközben megpróbálom a megszokott, égető, tüzes lánggal rendelkező könnyeket visszafojtani, bensőmet mardosva tovább.

Mostmár úgysem számít.

Valahogy ezt szánta nekem a sors.

Távol a szabadságomtól.

Távol Jungkooktól.

Az egyetemen látott vámpír néhány centire áll tőlem, s a szája szélén megbújó mosoly olyan kegyetlennek és lebilincselőnek mutatja magát, mint a bokám és a csuklóm köré fonódott bőrszíjak.

-Szia, Nirvana.

Hangja hallatán a torkomat mardosó parázsból egy hamu hull ki, mely könnyedén hömpölyögve folyik végig az arcom mentén. Kíváncsi szemekkel figyeli, ahogy a halvány könnycsepp végig halad bőrömön, de mielőtt az út befejeződne számára, a vámpír óvatosan hajol előre, nedves ízlelőszervének hegyével nyalva le a sós cseppet.