Bad Blood - Basorexia

|Megbúvó árnyak

Légzésének dühös fuvallata megrémít, egy állandó emlékeztetőt nyújtva, hogy esszenciámnak nincs jelentősége számára, mégis, nem a túlélés céljából tölti meg tüdejét az éltető oxigénnel.

Nem.

Hanem azért, hogy számára finom szagom tudja belélegezni.

Úgy árasztja el mellkasát, mintha egy régóta fogyasztott előételt szaglászna, egy kíméletes főétkezés előtt.

Az alsó ajkamon lecsorgó vércsepp világának fókuszpontjává és létezésének központjává válik, mint a természetet éltető napfény, mi vörösen örvénylő szemeinek vad, éhség pusztította lángjában kel életre.

Várom, hogy bezárja a köztünk lévő fennmaradó távolságot, de nem ezt teszi, hanem továbbra is azt a cseppet bámulja.

-Csak nyugodtan. - suttogom. -Ha szeretnéd. - buzdító szavaim miatt a vér államon folyik le.

Jungkook fújtat.

Kiűzve az eksztázis okozta álom képeit, hogy miként ízlelné vérem nyelve hegyén, tekintete találkozik az enyémmel, s ujjainak erős szorítása eltűnik arcomról.

-Azt hittem, hogy visszataszító maga a gondolata is, hogy nekem add a véred. - dönti hátra fejét.

A Hold fényesen csillan meg fogain, kápráztatóan világítva meg vörös szemeit, s megjelenése egy vadállatra emlékeztet, mintsem egy halhatatlan emberre.

Visszaemlkézve az e-mailem hamiskás betűire, hirtelen sápadok el.

-Be kell mennünk. - parancsolja, miközben újra kimászik az autóból. -Most.

Egy újabb elutasítás, mely ezúttal az én hibámból történt.

Lenyelve a torkomban képződött gombócot, csalódottan nyitom ki a jármű ajtaját.

Az éjszakai levegő egy nyugtalan nyomot hangulatot hordoz magával, s érzékeim ismételten túlsúlyba esnek.

Balra pillantok, aztán jobbra.

Otthon, nyugodtan kimehettem az utcára, örömtelien hallgatva a tücskök halk ciripelését, elrejtőzve a fű lágy ölében, alkalmanként körülölelve a madarak csicsergésének szelíd dallamát, melyek egy alacsonyan fekvő ágon pihentek meg hosszú útjuk után.

De itt nincs semmi.

A légkör fojtogatóan élettelen, mely egy kötelet szorítva nyakam köré, idegeimet kezdi cincálni, nem törődve a félelemmel, mi szembeszállva vele nem engedi, hogy halálra ítéljen.

-Menjünk már! - sziszegi Jungkook.

Megremegve durva hanglejtésén, merev végtagjaim mozgásra kényszerítem, s kiszállok a járműből.

Vár, míg egy lépés távolságra vagyok tőle, miközben előtte sétálok fel a repedezett lépcsőn, s az út közben a száradt gyomok fájdalmasan súrolják bokám szabad felületét.

Még a Föld sem mutat apró jeleket az életről, hátat fordítva az itt lakóknak.

Jungkook kihalássza a zsebében elrejtett kulcsát, ismételten körbepillantva, hogy még utoljára meg tudjon bizonyosodni arról, hogy egy nemkívánt vendég sem tartózkodik területén. Vörös szeme áttetsző a fekete éjszakában.

Kinyitva az ajtót, sürgetve tol be rajta.

Elvárva tőle, hogy felkapcsolja lámpájának fényforrását, fordulok vele szembe, viszont mégse ezt teszi, hanem helyette egy nyugalomraintő gyertyafényt kelt életre a szoba másik oldalán.