Van olyan hogy örökké? [✔️]

ᴇʟᴍᴇɢʏ

                                    Laney

Utolsó nap a suliban. Ma csak 3 ofő óra lesz megtartva és az is azért, hogy kiderüljön kit hova vettek fel. Suliba ma apa vitt ahogy a régi időkben.

Megálltunk a közeli pékségben és vettünk Laylának reggelit aztán tovább hajtottunk. Egész út alatt csendben figyeltem és vártam. Attól ami következni fog, látni fogom a teremben ott fog ülni tőlem nem messze.

A suli elé érve apa leparkolt majd segített kihúzni a kocsiból a szereléket. Hátamra kaptam a táskámat majd a szereléket tolva magam mellett elindultam be a suliba. Búskomor arccal bambultam előre, többen meg is bámultak. Lehet mert új voltam számukra vagy csak azért mert Alex nem volt mellettem.

A terembe érve lepakoltam a padomra majd felültem rá és vártam, hogy reggelim eltűnjön a zacskóból. Közben szép lassan kezdtek szivárogni az emberek. Engem vettek észre először a teremben és nyomban bámulni kezdtek, mert nem volt itt Alex.

Leginkább Andrewtól és az RPGtől féltem. Tudtam, hogyha Rileyék meglátnak nyomban rám másznak és gúnyolódni kezdenek.

Ezért inkább csendben ültem a helyemen és magam elé bámultam. A szonda végét szokás szerint markolásztam és vártam a késői halált.

Aztán egyszer csak betoppant ő Andrewval az oldalán. Körbe nézett majd meglátott engem és abban a pillanatban elfordította a fejet és össze röhögött valamin Jadennel meg Andrewval. Aztán Andrew szomorú arccal rám nézett én viszonoztam a nézését de semmi több nem volt.

Végül az RPG is megjelent. Annyira elvoltak foglalva magukkal, hogy észre sem vették az osztályban levő feszültséget. Jobb is így. Aztán Mr. Clark toppant be a terembe.

- Eljött ez a nap is. - nézett ránk meghatódva az ofőnk. - Köszönöm nektek az elmúlt éveket, voltak rosszabb időszakok is, de mindig számíthattunk egymásra. És minden diákomra egytől-egyig büszke vagyok. A felvételik megérkeztek és azt kell mondjam, hogy nem várt meglepetés ért engem. Sokatok odament ahova akart és ennek szívből örülök. Mindenkire ugyanannyira vagyok büszke és boldogan engedlek el titeket tudva, hogy jó kezekben lesztek. - fejezte be végül az ofő a megható beszédet.

Aztán a csendből kisebb fajta robaj lett, mindenki magyarázni kezdett a másiknak ilyen meg olyan dolgokat. Én pedig továbbra is csendben ültem a helyemen aztán felfigyeltem valamire. Alex és a fiúk beszélgetésére.

- Mikor mész? - kérdezte Russel valakitől.

- 2 nap. - felelte Alex.

- Hát haver, sok sikert neked. - veregette meg a vállát Russel.

- Kösz. - mosolygott Alex őszintén.

Aztán a fiúk elfordultak Alextől és már csak Andrewval beszélgetett.

- Örülök hogy felvettek mert oda akartál menni, de nem ilyen áron. - mondta Andrew.

- A tudtomra adta, hogy nem akar már semmit szóval nem tudom milyen veszteségről beszélsz. - felelte Alex.

- Oké te tudod.

- Amúgy te végül Hunterrel mész? - kérdezte Alex.

- Igen, kerestünk közös albérletet is. - mondta Andrew boldogan.

- Az nagyon jó, szívből örülök nektek. - mosolygott Alex majd elfordult.

A bambulásomnak végül Parker vetett véget.

- Egy kis madár csiripeli, hogy szakítottatok. Igaz ez? - mászott vészesen közel az arcomba Parker.

- Amint látod. De higgy amit akarsz. - hagytam kételyek közt Parker aki azonnal vissza sietett Gracehez és Rileyhoz.