Laney
- Félsz? - nézett rám Alex.
- Nem tudom. Inkább izgulok. - mondtam.
- Jó leszel, 2 héten át megállás nélkül gyakoroltad ezt a 3 számot.
- Igen tudom, de mégis más közönség előtt. - magyaráztam idegesen.
Alex nem szólt semmit csak magához húzott és egy puszit nyomott a fejem tetejére majd elment a táncosokkal. Bementem a torna terembe ahol már sötét volt és csak a színpadon levő fények világítottak. Az alsóbb évesek már várták, hogy mi fog történni.
- Nagyon csini vagy. - jött oda hozzám Hunter akin látszott hogy szinten ideges.
- Köszi, te is. - mondtam majd megszorítottam Hunter kezét. - Minden oké lesz.
Hunter nyelt egy nagyot majd tovább állt. Amúgy rajtam egy sötétsárga nadrágruha volt, fekete converse-t választottam mellé, a fülemben pedig egy smaragdzöld gyémánt utánzat lógott. Hunterön egy fekete szoknya volt és kockás ing. Az együttes style-ja volt a kockás ing.
Bezsúfolódtam a tömeggel a terembe és vártam, hogy kezdődjön az első előadás. Mellém Alex lépett ami meglepett, mert azt hittem ők még egy utolsót próbálnak.
- Hát te? - kérdeztem.
- Jöttem megnézni Russell oboa előadását.
- Értem. - bólintottam nevetve.
A teremben eluralkodott a csend és Bryce lépett fel a színpadra.
- Köszöntök mindenkit az idei tavaszi bálon! - szólt hangosan a mikrofonba. - Az idei bálon 4 külön produkció lesz, az első pedig Russell Walters aki egy oboa számmal nyitja meg a bált. - nézett körbe ünnepélyesen.
A terembe levő személyek 60%-ka hurrogásban tört ki Russell neve hallatán aztán Russell is megjelent. Az 5 perces oboa megnyitó nem aratott nagy sikert, még úgysem hogy Alex hangosan éljenzett. Vicces volt ahogy egy teremnyi ember tök csöndben áll és csak Alex meg másik 3 ember éljenez meg tapsol. Amúgy Russell is röhögött a színpadon.
Utána megint Bryce jött és felkonferálta Marát a színpadra meg az unokatesóját. Elindult egy ír sztepp zene. Mara meg a másik fiú baromi ügyesek voltak. Pörögtek-forogtak a lábuk közben egyszer sem állt meg. Végig tartottak a ritmust. A 6 perces szám után mindketten kifulladva hajoltak meg a közönség előtt. Ekkor már mindenki tapsolt, még a tanárok is.
Közben kicsit rosszul lettem szóval megkerestem a táskámat. Kivettem belőle a speckó italomat és ittam belőle pár kortyot.
Visszamentem Alex mellé aki épp egy másik táncoló végzőssel dumált. Közben Brittany épp táncolt a Tavaszra de nagyjából mindenki leszarta ami persze nem szép dolog, de kicsit uncsi volt.
- Most hogy véget ért 3 magán szám jöjjön egy kis szünet. Addig a dj zenét szolgáltat. - szólt majd lesietett a színpadról.
- Laney gyere táncoljunk. - ragadta meg a karomat Brooke és húzni kezdett a színpad elé.
- Brooke! Én nem akarok... - de már késő volt szólnom mert Brooke kedvenc száma csendült fel.
- Seasons change and our love went cold, Feed the flame 'cause we can't let go. - énekelte Brooke hangosan.
Közben folyamatosan fogta a kezem és közösen táncoltunk. Miután lement a Post Malone szám jött valami idióta tuc-tuc zene. Gyorsan vissza siettem mielőtt még arra is kéne, hogy táncoljak.
STAI LEGGENDO
Van olyan hogy örökké? [✔️]
Storie d'amoreLaney számára nincs olyan hogy örökké. Hisz ő megtapasztalta hogy egy jó sincs örökké, és kicsit szkeptikusan áll a dolgokhoz. A betegsége révén kimarad a suliból és csak az utolsó évnek a fél évére tér vissza. Alex megtapasztalta a jót de csak más...