Van olyan hogy örökké? [✔️]

ɪᴍᴀ́ᴅᴏᴍ ᴏ̋ᴛ

Alexander

- Hova mész? - állta el az utamat anyu abban hogy kitudjak menni a házból.

- Lanyehez. - feleltem.

- Ahha. - méregetett.

- Most engedik ki a kórházból szóval muszáj ott legyek. - magyaráztam.

- Értem. Nos ebben az esetben elengedlek. - húzta össze résnyire a szemét anyu.

- Milyen nagylelkű. - nevettem fel.

- Minden leckéd kész? Nem akarom hogy vasárnap itt szenvedj. - szólalt meg újra anyu.

- Anyaa! Mostmár engedj. - léptem közelebb hozzá.

Ezután anya felnevetett majd kiengedett. Az autómhoz érve beszálltam majd elindítottam a motort. A rádióból valami régi hip hop különlegesség szólt amit szerintem senki nem ismer. A kórházba vezető út körülbelül 15 perc.

A kórház előtt leparkoltam és inkább kint vártam meg Laneyt. Pár perccel később az apukájával az oldalán lépett ki a kórház ajtaján. Szájmaszk volt rajta, szürke melegítő felső, kék póló és crocs papucs. Kiszálltam az autómból majd intettem egyet. Laney rögtön oda jött hozzám.

- Szia. - állt lábujjhegyre és adott egy szájmaszkon át történő puszit.

- Szia. - mosolyogtam rá. - Nem veszed le? - kérdeztem nevetve.

- De, de. - mondta és lecsatolta a maszkot az arcáról.

- Mostmár jöhet a csók. - mondtam és lehajoltam hozzá és megcsókoltam.

Laney zavartan a füle mögé tűrte a haját aztán teret engedett az apukájának aki minden bizonnyal meg akart ismerni.

- Üdv Alexander. - rázott velem kezet.

- Üdv és inkább csak Alex.

- Laney barátja gondolom. - méregetett.

- Igen az. - bólintottam.

- Nos, értem. Gondolom kettesben akarnak időt tölteni. - nézett rám Laney apja.

- Szabad? - csillant fel Laney szeme.

- Persze. - bólintott majd hosszasan megölelte a lányát és az autójához sietett.

A sulinktól nem messze található parkba mentünk sétálni. Leparkoltam az autót majd kiszálltam Laneynek is kinyitottam az ajtót majd megfogtam a kezét. Összekulcsoltuk az ujjainkat és elkezdtünk sétálni.

- Biztos jó ötlet ez? - fordultam felém Laney és elengedte a kezem.

- Veled kapcsolatban mindig minden jó ötlet. - mondtam és magamhoz húzva megöleltem.

Újra összekulcsoltuk az ujjainkat és sétálunk tovább. A szemembe jövő embereknek csak két szerelmes tininek tűnhettünk azt viszont egyik szembe jövő bámuló sem tudta, hogy épp a kórházból jöttünk ide. Laney arcáról nem lehetett lehervasztani a mosolyt és én is titokban majd kicsattantam a boldogságtól. Egyszerűen senki és semmi sem zavart volna meg ha egy bomba robbant volna azt se vettük volna észre. Ez kicsit túlzás talán.

- Tudod mennyit vártam erre? - néztem Laney szemébe.

- Nem. - sütötte le a szemét.

Csak elmosolyodtam és magamhoz húzva szenvedélyesen megcsókoltam. Éreztem Laney puha ajkait majd a nyelvét és az egész testem egyszerűen nem bírt betelni vele.