Egy léleknyi nyár

11. Fejezet

Egy hónappal korában

Aiden akkor már két napja furán viselkedett. Mindig talált valami kifogást arra, amiért nem írt vissza, vagy amiért nem tudott találkozni velem. Észrevettem már hamarabb is, hogy néha lekoptat, de gondoltam tanul az érettségire.

Viszont kezdett elfajulni a dolog.

Én: Hogy érsz ma rá? Jó lenne találkozni, hiányzol!

Ezt az sms-t délelőtt tizenegykor írtam. Délután háromkor kaptam rá választ:

Aiden: Bocsi, nem néztem a telómat, tanultam egész nap, most meg már teljesen ki vagyok. Holnap?

Komor arccal néztem a telefonom kijelzőjét, majd a fogamat csikorgatva visszaírtam:

Én: Rendben, pihenj jól! :*

Aiden: <3

Eldobtam a telefonomat az ágy végébe, és nagyot fújtatva a párnámba nyomtam az arcomat.

Mit ronthattam el?

De most komolyan?! Nem így viselkedik egy barátnő?

Visszaemlékeztem minden együtt töltött pillanatunkra, de nem találtam olyat, amikor esetleg nyilvánosság előtt kínos szituációba hoztam volna, esetleg megbántottam volna.

Normális esetben most le kéne mennem, és az anyukámmal megbeszélni a dolgot, igaz? Hát ez nálam biztos hogy nem fog megtörténni.

A lábammal nagy nehezen előrébb csúsztattam a telefont, hogy elérjem, és tárcsáztam Katyt.

Szinte rögtön felvette.

- Szia csajszi, mizu?

- Szerinted rossz barátnő vagyok? – támadtam le.

Rövid hallgatás a túl oldalon.

- Tessék?

- Úgy értem Aiden számára?

Gyanakvóvá vált a hangja, én meg szinte láttam magam előtt, amint karba fonja a kezeit, és összehúzza a szemét.

- Gond van a paradicsomban? Mi történt?

A hátamra fordultam, és nagyot sóhajtottam.

- Nem tudom, lehet. Fogalmam sincs. Az normális, ha úgy érzem Aid kerül engem?

Újabb hallgatás.

- Kifejtenéd ezt bővebben is?

Így hát kifejtettem neki bővebben. Hogy úgy érzem kerül engem, és nem hogy nem tudom ennek az okát.

- A világon semmi gond nincs veled, Sky. Az ő agyában van a gond, ha ezt csinálja. Nem is értem, hisz süt rólatok, hogy szeretitek egymást. Valószínűleg elrabolták az ufók, és kimosták az agyát, ha így viselkedik.