Egy léleknyi nyár

12/1. Fejezet

Augusztus 5

Hatodik napja voltam teljesen egyedül. Hatodik napja, hogy Aiden felébredt. Hatodik napja, hogy Aiden azt mondta, szeret. És hatodik napja, hogy éreztem, egyre távolabb kerülök a való világtól.

Ameddig Aid velem volt, legalább tudtam valakivel beszélni, nem éreztem annyira az állapotom súlyát. Most viszont... totál, mint egy szellem. Azt kívántam, bárcsak inkább megszűntem volna létezni, mint hogy mindenki számára láthatatlan legyek.

Aident az este, mikor felébredt, átvitték egy másik szobába, és éjszakára megfigyelésre bent tartották. Vele tartottam és próbáltam kapcsolatba lépni vele, de semmi. Ő sem látott többé. Persze a szülei bejöttek – Miles továbbra sem hozták magukkal -, sírtak az örömtől, perceken keresztül csak ölelkeztek. Ettől nekem is sírhatnékom támadt. Persze örültem, hogy felébredt, mégis ott motoszkált bennem a féltékenység.

Én talán soha nem fogok felébredni.

Aiden átaludta az éjszakát, bár sokszor felriadt, valószínűleg rémálmai voltak. Szerettem volna megnyugtatni, elmondani neki, hogy itt vagyok, és most már minden rendben van, de persze ezt nem tehettem meg, amitől dühös könnyek szöktek a szemembe.

Ott álltam felette egész éjjel, mint valami démon... figyeltem, nem-e esik valami baja. Bár, ha így is történt volna, totál tehetetlen lettem volna. Még csak egy kicseszett nővérnek sem tudtam volna szólni.

Majd másnap délután haza engedték. Azóta nem láttam, és hatalmas űrt hagyott maga után.

Reggel volt bent Josh Katyvel, de nem maradtak sokáig. Azt mondták ellátogatnak Aidenhöz, amit teljesen megértettem. Én is ezt tettem volna a helyükben. Majd anya is megjelent dél körül, de ő is csak két órát maradt, arra hivatkozva, hogy sok még otthon a házi munka. Nem voltam benne biztos, hogy nem-e azért megy el, mert fizikai fájdalmat okoz számára az, hogy még mindig kómában vagyok, miközben Aiden felébredt.

Ha már Aident emlegetjük...

Mikor megláttam az ajtóban, hatalmasat dobbant a szívem. Sántikálva araszolt az ágyam melletti székhez, és fájdalmas arccal ráült.

Egy ideig csak ült csendesen, majd kezébe vette az enyémet.

- Skyler... - kezdte – mindenre emlékszem.

Azonnal tudtam, hogy mire gondol, a szám elé kaptam a kezem.

Felemelte a fejét, és a szobát pásztázta, de mint már előre gondoltam, átnézett rajtam.

- Tudom, hogy most is itt vagy, de már nem látlak. Elszerettem volna mondani, hogy minden igaz volta abból, mondtam neked, és hogy mindent megteszek, hogy felkelj.

Halványan elmosolyodott.

- Persze sok mindnet nem tudok tenni, de ígérem minden nap bejövök, és szórakoztatlak a hülyeségeimmel.

Nevetve elsírtam magam. Nagyon megkönnyebbültem, hogy emlékszik mindenre.

- Szakítottam Carával. Bíróság elé fog kerülni cserbenhagyásos gázolásért. Sajnálom az egészet Skyler! Nem is tudom, mit mondhatnék még.

Így hát hallgatott, miközben a kézfejemet simogatta a hüvelykujjával, én pedig visszaemlékeztem, hogy milyen is volt ez az érintés, mikor még együtt voltunk, és ugyanígy simogatta a kezem. Szinte éreztem.

Következő publikálás: augusztus 10

Puszi a hasatokra!

-Tunderpocok99

Szeretnék egy kis önpromót tartani, ha nem bánjátok:

Van egy könyves instagrammon, amit @tunderpocok_books néven találtok meg, illetve egy ehhez tartozó youtube csatorna, itt Tündérpocok a nevem.

Ha van kedved kövess ezeken a felületeken is!