A királyfi menyasszonya (Befejezett)

👑Nyolcadik fejezet👑

Oliver pov.
Demedten ültem az ágyon és alaposan betakaróztam. Mi lehet a baj? Igor herceg nagyon furcsán viselkedik. Először meglepődik a külsőmön, aztán bámul, majd az esküvőnk után pedig meg akart erőszakolni, szerencsére nem tette, de az a tekintet. Mennyi fájdalom, mennyi szomorúság van bennük. A teraszra futott ki, de egy kicsit aggódtam, mert félmeztelenül van kint és lassan vége az ősznek. Felvettem a hálóruhám és egy köntöst, majd a kezembe vettem egy köpenyt és kimentem a teraszra.
– Felség?
– Mit csinálsz itt? –  kérdezte. Dörzsölte a kezeit és reszketett. Lassan odamentem és a vállára tettem a fekete anyagot.
– Gondoltam fázol. – sóhajtottam fel.
– Köszönöm. Oliver herceg, én...nagyon sajnálom. – nézett rám.
– Miért csinálta ezt, felség? Miért? – kérdeztem mire intett, hogy álljak mellé. Félve kicsit de mellé álltam.
– Volt mar szerelmes, Oliver herceg?
– Nem tudom. – motyogtam.
– Én voltam. Vladimirnak hívták, gyönyörű volt, kedves és én tiszta szívemből szerettem. – mondta őszintén.
– Hol van most? – kérdeztem kíváncsian.
– Bár tudnám. Egyik nap az anyám elvitte a vadászházhoz, hogy ott segítsen, de visszafelé útonállók támadtak rájuk és... – itt megakadt. Nem szóltam csak vártam, hogy folytassa. – Soha többé nem láttam őt. Hű akarok maradni az emlékéhez, sajnálom, Oliver herceg. Azért bámultam magát mert maga a megváltásig hasonlít rá. Mindenben, még a hangja is ugyanolyan. – magyarázta rám pillantva, majd újra előre meredt. Ez nagyon meglepett, nem hittem, hogy van ember, aki hasonlít rám. Megnéztem volna, de erre nincs lehetőségem. Nagyon sajnáltam Igor herceget, hisz' ha az ember elveszíti a szerelmét a lelke egy része meghal.
– Kár, hogy nem ismertem. Különleges embernek hangzik. – mosolyodtam el halványan.
– Az volt, a legkülönlegesebb. – mosolyodott el.
– Szóval az erdő...veszélyes hely az. –  mondtam és kicsit jobban összehúztam magamon a köntöst.
– Ezt, hogy érti? – kérdezte felvont szemöldökkel.
– Én ott kerültem meg. Talán egy éve talált rám a király, kit ma apámnak nevezhetek. Én egy fa alatt tértem magamhoz, le voltam takarva levelekkel és ágakkal, a fejem csurom vér volt, de semmire se emlékeztem. Olyan voltam mint egy sírból feltámadt halott. – mondtam lehajtott fejjel. Arra eszméltem, hogy Igor herceg ismét engem bámul, majd a köntösömért nyúl és elkezdi lerángatni, hogy latszódjon a hátam.