A királyfi menyasszonya (Befejezett)

👑Huszonhatodik fejezet👑

Igor pov.
Apám és én idegesen járkáltunk az ajtó előtt miközben tudtuk, hogy bent a szerelmemet éppen felmetszik, mint egy zsákot, hogy világra segítsék a gyermekünket. Ez új módszer és eddig csak két szülés ment végig így, de csak az egyiket élte túl az anya. A baj az, hogy máshogy nem tud megszületni a babánk mert a dragám nem tud természetesen szülni. Ideges voltam és nagyon féltem. Mi lesz most? Ha elveszítem a dragámat azt nem élem túl. Ekkor kilépett az orvos és a kezeit törölte meg.
– Semmi baj, Igor. Szerencsére zökkenőmentesen ment minden és...– nem hagytam, hogy végig mondja, félbeszakítottam őt:
– Hol van?! Látni akarom Olivert! — próbáltam áttörni, hogy bejussak, de a Doki lefogott, így esélyem sem volt bejutni.
– Higgadj le! Oliver jól van, de most eszméletlen a vérveszteség miatt. Pihennie kell, valaki azonban alig várja, hogy megismerd. – kuncogott a  Doki és átvezetett minket a szomszédos szobába. Ott két nővér valamit, vagy...valakit egy lavórban mosdatott. Szorosan álltak egymás mellett így nem láttam tőlük semmit sem. Aztán észre vettek és félre álltak. Ekkor már láthattam a kicsit. Lassan közeledtem a kicsi mozgó szépséghez. Ahogy oda értem hozzá lehajtottam a fejem és csak az ujjaim hegyével megsimogattam a pici arcát. A bőre olyan puha volt, mint a legfinomabb selyem, az illata pedig mindennel felért. Még áradt belőle a melegség és szeretet. Olyan közel hajtottam hozzá a fejemet, hogy a kis kezeivel megtalálta az arcomat és nyöszörgő hangokat kiadva tapogatott a pici ujjaival. A könnyeim pislogás nélkül is ömleni kezdtek és halkan felnevettem.
– Kicsikém... — suttogtam és egy gyengéd puszit nyomtam az apró baba fejére, majd ismét nagyot szippantottam az illatából. Kicsit jobban megnéztem a babát. Szőke haja volt és fekete szeme, mint Olivernek, de amikor felhajtottam a takarót, megállapíthattam, hogy kisfiú. Tehát Oliver nem tévedett.
– Büszke vagyok rád fiam. — veregette meg a vállam az apám, aki végig mögöttünk állt és neki is könnyektől csillogott a szeme.
– Doki! Ugye neki nem...mármint a szíve...— hebegtem aggódva.
– Teljesen egészseges! A szíve is teljesen rendben van, nem örökölte a szívproblémádat. – mosolygott a Doki, mire felnevettem és ismét megcsókoltam a kis gyermekemet a homlokán.