A királyfi menyasszonya (Befejezett)

👑Hatodik fejezet👑

Igor pov.
Múlnak a napok, vánszorognak a hetek. Túléltem azt a nyomorúlt szívrohamot, de mi értelme volt, ha az említett szervem ketté van szakadva. Nincs velem az én kis virágszálam, az a személy akiért elkezdtem élni és végre rendesen gyógyulni. Már nincs értelme semminek sem.
– Felség! Megjöttek! – kopogott be egy szolga. Fájdalmasan felsóhajtok és magamra véve valami normális ruhát elindulok le.
Ma érkezett meg a jegyesem, akit a szüleim fél éve találtak nekem. A neve Oliver Terensen Royal. A Rossala királyság uralkodójának a fia. Igen, végül egy férfi lett a jegyesem. Nem akarok hűtlen lenni Vladimirhoz, sem az emlékéhez. Remélem a jegyesem szintúgy nem akar, majd velem hálni. Azonban ahogy leértem a szüleim maguk mellé ültettek és várnunk kellett.
– Légy majd kedves a jegyeseddel, fiam! – mondta az anyám és úgy mosolygott mint, aki megnyerte a lóversenyt.
– Hát persze, anyám. – morogtam unottan.
– Fiam! – tette a kezét a vállamra az apám. – Tudom, hogy ez most nehéz neked, de kérlek, adj egy esélyt Oliver hercegnek. Csak a király fogadott fia, de páratlan inteligenciával bír, nagyon jólelkű és úgy hírlik, hogy csodaszép. – mondta az apám bíztatóan, de nem bírtam ránézni se. Ekkor nyíltak ki az ajtók és meghallottam Rossala királyának mély és kedves, hangját.
– Barátaim! Remélem ez a frigy csak még erősebb köteléket, hoz királyságainknak!
– Remélem, barátom! Nos, had lássuk a jövőbeli menyünket! – mondta az apám, de az én szemem még mindig csukva volt és az orrnyergemet masszíroztam.
– Bemutatom a fogadott gyermekemet, Oliver Terensen Royal herceget. – hallottam, hogy valaki, kicsi de könnyű léptekkel kisétál a király mögül és ekkor... Apám elejtette a kupát, ami eddig a kezében volt és erre már én is felkaptam a fejem. Odasétáltam hozzájuk és apám mellett megalltam.
– I... Igen! A fiam! III. Igor Ferdinand Froland! – mutatott be apám hebegve. Ahogy megláttam a kiraly oldalán álló kis alakot, azonnal megértettem miért ilyen. A lábaim földbe gyökereztek és egy percig biztos voltam benne, hogy álmodok.
– Felség? – hajolt meg előttem.
– Vladimir... – motyogtam elképedve, de erre egy értetlen nézést kaptam.
– Bocsánat, felség, de az én nevem Oliver. –pillantottam rám.