Murdered by H. E. S. - Larry Stylinson Befejezett -

Ihlet az ismeretlenről

Harry Edward Styles -

Olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem az illatát. Miért lökött volna odébb? Csak egy srác voltam, akinek segített. Tudtam jól, hogy azon az úton fog hazamenni, de arra nem gondoltam, hogy az én felemre játszik a szerencse és majdnem elcsap a kocsival. Az általa okozott halál is extázissal ért volna fel számomra, de ahogyan bőre az enyémhez ért.. én abban a percben biztos voltam abban, hogy ilyen érzés lehet a mennyország. Olyan puha, selymes és jó érzés volt. Annyira élő volt. Pontosan az én ellentettem, én sokszor már halottnak érzem magamat, de Louis teljesen más. Tőle kaphatnék életet, és végre viszonzásra találna a szerelmem is. Minden problémámra ő a gyógyszer, nem azok a felcímkézetlen tabletták a fiókomból.
A házát már teljesen jól ismertem, de most alkalmam volt az emeleten körülnézni. Az ágyneműjének pontosan olyan illata van, mint neki. A ruháit árnyalatok szerint rendezi, ez nagy eséllyel magabiztosságot ad neki, mert reggelente nem kell kétségbeesetten keresni az adott szín után. A szobához tartozó fürdő érintetlen, nincsenek törölközők felaggatva, a szappantartó üres. Biztosan Cassandra használta, de Louis nem. Ezért találtam mindig is jó viccnek az ő "kapcsolatukat".
Igaz a térdem pokolian fájt, de nem tudtam rá koncentrálni, mikor ott volt ő mellettem, megérintett.. viszont elővigyázatos. Nem lesz egyszerű dolgom, ha közelebb akarok kerülni hozzá, érzelmeim irányítása pedig koránt sem bizonyul oly' egyszerű feladatnak a közelében. Egy hasznos dolgot is megtudtam tőle, az információt pedig egyenesen hozzám vágta. Elromlott a biztonsági rendszere, szavaiból kivéve már hetek óta nem szólt senki szerelőnek. Minimum egy hétig még biztosan húzza a javítást, ez lesz az én esélyem. Be kell jutnom a házába. Ott akarok hagyni valamit, amiről majd megismer, amiről tudni fogja, hogy szerelmes vagyok belé. Hogy végre egyáltalán észre vegye, hogy a világon vagyok.

Felmentem a lépcsőn, amikor pedig a folyosómra kanyarodva megláttam, hogy Mrs. Isabella azokat a kiállhatatlanul ronda növényeket öntözi éppen. Senki sem ragaszkodik azokhoz a gyomokhoz, egyedül ő. Igyekeztem halkan elmenni mögötte, de amilyen szerencsém volt, ő pont észrevett.

- Harry, jó napot!- köszönt, de én csak biccentettem neki egyet. Engedjen már, mindjárt megőrülök ettől a szorítástól a torkomban- Mondja tud valamit arról, hogy ki hagyta nyitva az ablakot már megint az éjjel? Olyan nagy eső volt és-

- Ötletem sincsen, Mrs. Isabella, de rohadtul nem is érdekel.- mondtam a szemébe őszintén, a nő pedig kissé megilletődve nézett rám- Elhiszi, hogy kisebb gondom is nagyobb annál az ablaknál?- mosolyogtam rá kedvesen, viszont ennek a gesztusnak takarásában vagy ezer meg ezer szidalom volt, amit hozzá tudtam volna vágni- Kicsit sem izgat, hogy elázik a folyosó vagy a lakása. Most pedig kérem ne tartson fel.

- Beszélni fogok a közös képviselővel!- kezdett egyből fenyegetőzni, de ez nekem annyira nem volt új, hogy már nevetni tudtam volna rajta.

- Beszéljen csak.- tűrtem a fülem mögé pár tincset- De csak az után, hogy megba-

- Na, de kérem!- háborodott még jobban fel.

- De csak az után,- kezdtem újra neki- hogy megbarátkozott a gondolattal, miszerint ő is egyenesen magasról fog tenni az ablakra.- vontam meg a vállamat. Több időt nem vagyok hajlandó fecsérelni erre az arrogáns, mindenbe belekötő ribancra, van fontosabb dolgom is.

Kikerültem őt, majd mindenféle hezitálás nélkül kinyitottam az ajtómat. Az összes zárat bezártam, elakartam tűnni a világból. Ők nem érthetik azt amit érzek, fogalmuk sincsen semmiről! Ez nem csupán egy fellángolás, öt éve nem tudok másra gondolni csak Louis-ra. Sosem akartam még semmit és senkit ennyire, mint őt, de figyelembe sem vesz. Csak egy vagyok a sok rajongó közül? Csak egy ugyan olyan fanatikus arcot lát, mint mindenki máson? De én nem vagyok olyan, nem, én nem. Azok a megvető pillantások, a bőrömön érzem őket. Szinte vágnak, metszenek.. erre a gondolatra már csak azt vettem észre, hogy a saját körmömet mélyesztettem a karomba, amin így egy vércsík csurgott le. Remek, már megint. Felszakadt egy kis rész, egy új a sok között.
A másik fiók. Tele van sebtapaszokkal, sokszor szenvedek kisebb baleseteket, mindig kell lennie belőlük. Hamar fel is tettem a sebre, majd rosszkedvűen ültem le a székre. Nem hiszem el, megint el fog felejteni. Ez annyira igazságtalan!
Levettem az egyik képet, ami fel volt tűzve a parafa táblámra Louis-ról és megforgattam ujjaim között. Velem kellene lennie. Csakis velem.
A kis szöveg pedig a hátulján..